2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Nagy István agrárminiszter Halason jelentette be: idén is meghirdették a hungarikum pályázatot

2024. 05. 05., 14:16

Május 4-én, szombaton megnyílt a XXII. Nemzetközi Csipkekiállítás Kiskunhalason a Csipkeházban, ahol Nagy István agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy a halasi csipkevarrás olyan élő hagyomány, amely 2010-től a magyar szellemi kulturális örökség része, 2014-től pedig hungarikum. „Tehát a halasi csipke a törvény által elismerve is a magyarság csúcsteljesítménye, amelyre mindannyian büszkék vagyunk” – hangsúlyozta a miniszter. Az idei kiállításon a bemutatott hazai és külhoni csipkék között Olaszország a díszvendég. Az eseményen, amelyre szerkesztőségünk is meghívást kapott, Nagy István fontos bejelentést tett az idei hungarikum pályázatról.

Nagy István tárcavezető bejelentette, hogy az Agrárminisztérium 2024-ben is meghirdette a hungarikum pályázatot, amelynek keretösszege idén 445 millió forint.

– Továbbra is az a célunk, hogy támogassuk a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését és gondozását – húzta alá a miniszter.

Nagy István azt is elmondta,, hogy 2012 óta több mint ezer, a kiskunhalasihoz hasonló rendezvény szervezésében és finanszírozásában vett részt az Agrárminisztérium itthon és külföldön egyaránt. Eddig több mint 8 millió ember ismerkedhetett meg a hungarikumokkal,Magyarország nemzeti értékeivel, amelyből például Kalocsának kettő is van.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK