A Bács-Kiskun vármegyei csapatbajnokság II. osztályú mezőnyében, az előző naptári évben bajnokságot nyert a Kalocsai ATE gárdája a tízcsapatos mezőnyben és ezzel elhódította a bajnoki elsőséget. A szinte teljes egészében szenior versenyzőkből álló gárda csupán egy vereséget gyűjtött össze a bajnoki évad során, ám nem vállalták a magasabb osztályban a megmérettetést. Sajnos az idei őszön már két vereségbe is beleszaladtak – Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa – igaz, éljátékosunk, Pásti Mihály sérülés miatt kihagyta a találkozókat.
Szerencsére azóta már kétszer is nyertek, legutóbb éppen a Soltvadkerti TE IV. (Pirtó) gárdája ellen.
Kalocsa ATE – Soltvadkerti TE IV. (Pirtó) 11-7
A csapatbajnoki találkozó hagyományosan a párosok viadalával indult, ahol mindkét asztalnál kalocsai siker született. A Pásti Mihály - Halászi Gábor duónk 3-0-ra nyerte találkozóját, míg a dr. Szabó Tibor - Cselik Gyula párunk 3-1-re diadalmaskodott.
A párosok mérkőzései után a szingli találkozók következtek. Itt Pásti csupán kétszer állt asztalhoz, amely meccseket gond nélkül besöpörte. Helyette Kapeller Gábor mérkőzött tovább, ám kétszer veszített. A többiek aztán hozták mérkőzéseiket: Halászi Gábor 4/3 győzelem, Cselik Gyula 4/3 siker. Dr. Szabó Tibor csak egyszer győzött ugyan, míg Pásti helyére beálló Kapeller nem nyert mérkőzést.
Fotóinkon a bajnoki arany és a díszes serleg van megörökítve, amelyet a Pásti Mihály, Rogács Attila, dr. Szabó Tibor, Cselik Gyula, dr. Tóth Csaba és Kapeller Gábor összetételú csapatunk harcolt ki a bajnoki év során.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.