2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Egy Európa-bajnokkal jobb volt a Majsa

Tamás Ferenc  |  2017. 05. 08., 15:27

Nem sikerült a visszavágás, ezúttal is alulmaradt a Kalocsai SE megyei első osztályban szereplő férfi asztalitenisz-csapata az április végi Kiskunmajsán lejátszott csapatbajnoki találkozón.

Akárcsak ősszel Kalocsán, Majsán sem bírtak a mieink a hazaik sorát erősítő egykoron csapatban Európa-bajnok, jugoszláv bajnok, és klubjával a Szabadkai Spartacussal VVK-győztes Mészáros Bélával, aki valamennyi mérkőzését szettveszteség nélkül nyerte a mieink ellen. A ma már 65 éves hajdani jugoszláv válogatott még most is remekül forgatta az ütőjét a kalocsaiak őszinte sajnálatára.

Kiskunmajsa – KSE 13–7
Egyéni eredményeink:
Pásti Mihály 4/2, Farkas Zoltán 4/2, Németh Dávid 4/2, Rogács Erik 4/0.
Párosban: Pásti/Rogács 2/1, Farkas/Németh 2/0.

November 16-án, Kalocsán a párosok után még 2–2-re állt az összecsapás, sőt 8–8 után Rogács Erik győzelmével már 9–8-ra is vezettünk, ám az utolsó három meccset elveszítettük, így 11–9-re alulmaradtunk. Ezúttal nem volt olyan szoros a mérkőzés, hiszen a majsaiak hat győzelemmel többet szereztek.

A bajnokság állása

1.Baja II.               22 p.
2. Kiskunhalas         22 p.
3. Kiskunmajsa        17 p.
4. Soltvadkert          15 p.
5. Kalocsai SE          14 p.
6. Apostag               9 p.
7. Kerekegyháza      9 p.


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK