2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Győzelem a nyitányon: Kalocsai SE II. – Homokmégy 13–7

Tamás Ferenc  |  2016. 09. 30., 17:16

A Bács megyei asztalitenisz-csapatbajnokság IV. osztályának hét csapatos mezőnyébe nyert besorolást a 2016/2017-es évadra a Kalocsai SE másodikszámú gárdája, amely az előző szezonban újoncként kezdte meg a menetelését a megye pingpongosainak nagy családjában.

A kiírás szerint a csoport tagjai a következők: Baja V., Bácsalmás, Kunbaja, Orgovány, Kalocsa II., Homokmégy, Csengőd.


Forrás: KALOhírek archív

Az első fordulót a szeptember 21–23-i játéknapokon rendezték, a Dusnoki Zoltán vezette mienk ellenfele a szomszédvár Homokmégy együttese volt. A találkozó pikantériáját az adta, hogy

az ellenfél soraiban állt asztalhoz Losonczy György a Kalocsa korábbi nagyszerű versenyzője,

aki hosszú éveken át a KSE I. egyik éljátékosa volt. A nyitányon aztán Losonczy bizonyította is ezen a szinten kivételes képességeit, hiszen megnyerte mind a négy egyesét – ráadásul 12–1-es szettaránnyal –, valamint a két páros meccsét is.

Szerencsére azonban ez is kevés volt az egálhoz, hiszen a Kalocsa színeiben mindenki szépen teljesített és gond nélkül hozták a mérkőzést.

KSE II. – Homokmégy 13–7
Győzteseink:
Dusnoki Zoltán, Diel Tibor, Cselik Gyula, Tóth Csaba 3–3 győzelem és a Diel–Cselik páros.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK