2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Nem szereztük meg az idei első győzelmet

Nem szereztük meg az idei első győzelmet
Tamás Ferenc  |  2017. 11. 23., 20:36

A „megyekettőben” újonc KSE II. alakulata a bajnokság első öt fordulójában még nem érezhette a győzelem semmihez sem fogható varázslatát, amikor eljött a hatodik játéknap is, ahol a Dusnoki Zoltán vezette mieink a Kiskunmajsa II. együttesét fogadták.

A november 17-én, péntek este lejátszott csapatbajnoki találkozón fiaink aztán nem borították a papírformát, nem szereztük meg az első őszi győzelmünket.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Nem történt tehát csoda, elmaradt a várva várt csapatbajnoki siker.

Pedig a Dusnoki Zoltán vezette KSE „fakó” igen közel állt ahhoz, hogy végre győzelemnek örülhessen, ám a siker ezúttal is várat még magára, remélhetőleg a következő játéknapig.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

KSE II. – Kiskunmajsa II. 9–11

A mieink eredményei: Dusnoki Zoltán 4/2, Rogács Attila 4/2, Harangozó Ferenc 4/2, Diel Tibor 4/1, illetve a Dusnoki/Harangozó páros 2/1, és a Rogács/Diel duónk 2/1.

Folytatás november 30-án, Baján az eddig még szintén nyeretlen Baja (Kiss) ellen, ahol a tabella utolsó helyéről dönt majd a két együttes.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK