December 20-án, Soltvadkert volt a rendező házigazdája az Asztalitenisz „B”-kategória (igazolással nem rendelkezők) megyei diákolimpiai fináléjának, ahol a VI. korcsoportos fiúk kilenc fős mezőnyében a kalocsai Kossuth Zsuzsanna középiskola végzős diákja Rogács Erik a bajnoki dobogó legfelső fokára állhatott.
A körzeti versenyekről kvalifikált legjobbakat a rendezők három hármas csoportba sorolták, ahol körmérkőzések után a triókból az első kettő jutott a legjobb hat közé.
Innentől már kieséses rendszerben hadakoztak tovább, ahol Rogács a döntőbe jutásért Béregi Dávidot (Baja Türr) 3:2-re győzte le.
A fináléban aztán Erik a régi vetélytárs, szintén bajai Ribár Ottót (Szent László) is „kiütötte”, így első helyével jogot szerzett arra, hogy
ő képviselheti majd Bács megyét a Karcagon megrendezésre kerülő országos döntőben,
az amatőr versenyzők mezőnyében.
Gratulálunk Eriknek, és felkészítő edzőjének Farkas Zoltánnak, a KSE asztaliteniszezőjének.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.