Június 17-én, szombaton Tolna megye székhelyén, Szekszárdon rendezték meg a régió egyik hagyományosan élénk érdeklődésére számot tartó asztalitenisz versengését a Sió Trans Kupa nagyszabású viadalt, ahol a népes mezőnyben ott volt a Kalocsai SE megyei első osztályban szereplő két játékosa is.
A mieink – Pásti Mihály és Rogács Erik – a „megyeegyes” párosok 16 duóját felvonultató kategóriában indultak, ahol sorra vették az akadályokat. A döntőig meg sem állva aztán a finálét is megnyerték, így az ünnepélyes eredményhirdetéskor
a dobogó legfelső fokán vehették át az aranyérmeket a kalocsai fiúk.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Pásti és Rogács aztán az egyéni küzdelmekben is megmérettette magát, ahol a negyeddöntőben egymás ellen kellett harcolniuk. Itt a rutinos „öregróka” Pásti jó pedagógusként vesztett tanítványának is számító párostársa ellen, így az ifjú titán Rogács Erik jutott a legjobb négy közé. A döntőbe kerülésért aztán a kalocsai fiú alulmaradt a későbbi győztes ellen, majd a bronzcsatát is elveszítette jóval tapasztaltabb ellenfelével szemben.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.