Fesztiválhangulat, jókedv és remek nyári idő a Motoros Közlekedésbiztonsági Napon – 22 főzőcsapat ragadott fakanalat a 25 éves IPA főzőversenyén.
A rendvédelmi dolgozók motoros szervezete, a Blue Knights LE MC rendezvényt először 2016-ban tartották meg, akkor még az ATI pályán, amelyet hamar kinőttek. Így aztán évekig a kalocsai, egykori szovjet katonai reptéren tartották meg a rendezvényt.
Most a várossal való együttműködés eredményeképpen az Érsekkertben tartották meg, ami kiváló választásnak bizonyult.
A rendezvényt dr. Filvig Géza nyitotta meg, mások mellett Kissné Szűcs Anita a Kalocsai Életmentők Alapítvány elnöke, a kalocsai IPA szervezet elnöke, Ridegné Pesti Anita és Némethné Hangya Zsuzsa alelnök, valamint a technikai lebonyolításban segédkező Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ KIKK képviseletében megjelent Zsikó Zoltán ügyvezető jelenlétében.
A polgármester örömét fejezte ki, hogy Eperjesi György és csapata az Érsekkertbe helyezte ezt a rendezvényét, valamint, hogy az IPA is meglátta ebben a lehetőséget, és ezt a remek főzőversenyt - bővebben a kalocsaineplap.hu weboldalon olvashatnak! - a motoros nap mellé szervezte.
Így egy csodálatos családi napot tudunk tartani”– mondta a polgármester, amiért köszönetet mondott a szervezőknek.
Eperjesi György, a Blue Knights kalocsai szervezetének elnöke az IPÁ-val való közös szervezést a Kalocsai Néplap Online szerint egy gyümölcsöző kapcsolat kezdeteként aposztrofálta, és reményét fejezte ki, hogy a következő években is hasonló keretek között, együtt tudják majd még több programmal és érdekességgel megtölteni az Érsekkertet.
A helyszínen készült fotógaléria megtekintéséhez kattints az alábbi képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek