2025. 12. 14.
Szilárda
: 384 Ft   : 327 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Nagy találkozások, évtizedes emlékek – jubileumát ünnepelte a Bátyai Délszláv Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a Vodenica Tánccsoport

Kiss Dániel  |  2025. 11. 20., 08:59

Kilenc település táncosai táncoltak egykor a bátyai együttesben, mely 1980 és ’84 között számos szép sikert ért el. Az alapítás 45. évfordulója alkalmából egy nem mindennapi találkozóra hívták az egykori tagokat Bátyán november nyolcadikán, mely ráadásul dupla jubileum volt!

A Kalocsai Népi Együttesből kiválva, 1980 őszén kezdte meg működését a későbbi Bátyai Délszláv Nemzetiségi Néptáncegyüttes, melynek tagjai kezdetben magyar táncokat táncoltak – idézte fel Perity István, az együttes, valamint a bátyai faluház egykori vezetője.

Később profilt váltottak, előtérbe kerültek a délszláv táncok, munkájukat pedig több mester is segítette. Az első szereplésük 1981. augusztus 20-án volt Bátyán, melyet gyors fellendülés követett. A kölcsönzött viseleteket idővel felváltotta a saját ruhatár, 1984-ig pedig három generáció is élvezhette a tánc örömét az együttes szárnyai alatt, mígnem – ahogyan Perity István fogalmazott – az akkori pártvezetés elüldözte a faluból, ez pedig a számos szép sikert felmutató csoport végét jelentette.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek


A nap során megemlékeztek azokról, akik a jubileumi találkozón már sajnos nem tudtak részt venni, illetve Bende Erhard tamburazenészről is, aki a tavalyi évben hunyt el.

A megemlékezés mellett a vidám pillanatok, emlékek is előtérbe kerültek: az egykori tagok megtalálhatták fiatalkori önmagukat az eseményre készült kiállítás fotóin, illetve egy vetítés is színesítette az eseményt.

 

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek



A vacsorát megelőzően Fekete Csaba polgármester köszöntötte a résztvevőket, örömét kifejezve, hogy az önkormányzat egy ilyen szép kezdeményezés mellé állhatott és támogathatta a találkozó létrejöttét, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal közösen.

A jubileum ráadásul dupla jubileum volt: az egykori 25 éves Vodenica Tánccsoport tagjai is képviseltették magukat az esten. A csoport, mely a fiatal táncosokat fogta össze, jelenleg bár inaktív, egyesületi formában továbbra is működik, eseményeken is megjelennek tagjaikkal – osztotta meg Markó Gábor, az egyesület vezetője, a bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselője.

 

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek



A faluházban 20 órától batyus jellegű rác bál kezdődött, a talpalávalóról a Zabavna Industrija gondoskodott, a táncparkett pedig hamar megtelt, feltéve a koronát a jubileumi találkozóra.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 11., 11:50
Az 5. blokki munkagödörben a TITAN-2 vállalat elkezdte az ún. szerelőbeton kivitelezését a magyar tulajdonú Bayer Construct Zrt. bevonásával. Ennek feladata a szilárd, tiszta és egyenletes felület biztosítása a további munkákhoz. A munka volumenére jellemző, hogy a két blokk alaplemezéhez mindösszesen több mint 80 ezer köbméter szerelőbetonra lesz szükség. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 12. 14., 09:13
Ismét véradást szerveznek Kalocsán, ahol a segíteni szándékozókat december közepén várják a Közösségi Házban. Még >>>
2025. 12. 13., 10:01
Kódolt üzenetekkel, kamerákkal védett házból és akár házhoz szállítással árulta a tiltott szereket az a szabadszállási pár, akiket december 10-én hajnalban fogtak el a rendőrök. A gyanú szerint hosszú ideje kizárólag drogkereskedésből éltek, és még fiatalkorúakat is kiszolgáltak. Még >>>
2025. 12. 12., 09:51
2025. december 13-án, szombaton munkanapot ír elő a munka törvénykönyve Magyarországon, mivel ezt a napot „ledolgozós szombatként” jelölték ki a karácsonyi pihenőnap kompenzálására. Még >>>
2025. 12. 12., 09:33
A sűrű köd minden közlekedő számára fokozott kockázatot jelent. Összegyűjtöttük, mire kell figyelniük az utakon az autósoknak, a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az elektromos rollert használóknak. Még >>>
2025. 12. 12., 09:16
Országszerte 194 küldeményt emeltek ki a forgalomból, amelyek mindegyike adózatlan dohányterméket tartalmazott. Még >>>
2025. 12. 12., 09:11
A rendőrök összehangolt akcióban fogtak el egy 39 éves kalocsai férfit, akinél többféle drogot és a terjesztéshez kapcsolódó eszközöket találtak. A nyomozók három fogyasztót is kihallgattak az ügyben. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK