Április 9-én, szombaton rendezték a Diák I. Kötöttfogású Országos Bajnokság nagyszabású viadalát a fővárosban, ahol a 2009/2010-es korosztály ifjú gladiátorai küzdöttek meg egymással.
A versenynapon a Kruj Iván Sportcsarnok küzdőterén szinte tapintható volt az a pezsdület, amelyet az aréna három szőnyegen rendezett viadalán a több mint kétszáz fiatal teremtett. Az ESMTK birkózó szakosztálya által rendezett országos bajnokságon a márciusban megrendezett területi versenyek legjobbjai kvalifikálhatták magukat, közöttük a Kalocsai Utánpótlás SE fiatalja, Kálóczi Richárd, aki az 50 kg-osok 17 fős mezőnyébe mérlegelt be a versenynap reggelén.
A verseny során Ricsi első párban a végső ezüstérmes szegedi Virágh Bekényt kapta, akitől vereséget szenvedett. Mivel ellenfele egészen a döntőig verekedte magát, így Ricsi a vigaszágon folytathatta tovább. Ott három párosítását is megnyerve kiharcolta súlycsoportja bronzérmét, amely korosztálya elitbe kerülését jelentette számára.
Az 50 kg-osok súlycsoportjának dobogósai:
1. Tugyi Zétény (Jászberényi BC)
2. Virágh Bekény (Szegedi VSE)
3. Kálóczi Richárd (Kalocsai USE)