Kacskaringós életutat járt be Bufurc bácsi, így az elmesélésébe is dukál egy kis cikk-cakk: most csikóugrással érkezünk egy olyan történethez, amely időben ugyan nem is olyan sokkal később történt az eddigieknél, de sokkal több élettapasztalattal a puttonyban. Még midig suttyó fiatalemberként, amolyan örök kamasz fejjel, de már elvált kölökként – akarom mondani – férfiként láthatjuk a mi hősünket, aki addigra már szemlátomást szívbéli barátságot kötött azzal a cimborával – mind közül a legzsiványabbal –, amelyik mindig ott ólálkodott, amikor Bufurc görbe utakon járt. Sőt, még ő csalta arra.
Azért, hogy a mai drámai történet után reményteli kicsengésű üzenet nélkül ne maradjunk, katartikus fölismerésként megjelenik egy fénypont: egy igazi csillag, tiszta fényű, új igazodási pont. Még a régi világból ragadt itt, hogy utat mutasson a tán kissé léha, tékozló, de mindig jó szándékú, ifjú Bufurcnak. Legalább, amikor sikerül fölbukkannia az élete egén egyre sűrűsödő felhők közt…
Másik fontos tanulság, főleg válni készülőknek, hogy
AZ ELVÁLT, FIATAL FÉRFIAK ÉLETE SEM KÖNNYŰ.
Egyrészt rajtuk a válás minden nehézsége, rossz emléke, másrészt hajtja őket a vér, meg a tűz… meg a motalkó…
NAGY SZÜKSÉG VAN A JÓ BARÁTOKRA, AKIK TÁMASZT NYÚJTANAK A NEHÉZ PILLANATOKBAN!
Bufurc és a nyakatekert kácsa
Boldogult házas éveim után, olyan 26 éves lehettem, szinte hagyománnyá vált a baráti körömben, hogy a pénteki diszkók után nem mentünk haza, hanem reggel a városban, piacon, vagy valamelyik kocsmában ütöttük el az időt, hogy biztos meglegyen az a 3-4 ezrelék alkoholszint.
Történt egyszer egy hartai diszkó után, hogy egy barátommal betértünk kedvenc helyünkre a Sport kocsmába. Nagy volt a társadalmi élet, piaci nap, minden szakma, munkás, értelmiségi, és az összes korosztály képviseltette magát a vendéglátó egységben. Volt ott tanár, festő, lakatos, parasztbácsi, szóval mindenki, és az „elmaradhatatlan” Mityike a roma örömlány is, aki abban az időben élte „fénykorát”, pályája csúcspontján volt.
Ittunk ezerrel, vicceskedtünk Mityivel, és egyszer csak kitaláltuk, hogy menjünk le a piacra.
Pénzünk nem igazán volt már, alkudoztunk mindenre. Leragadtunk a savanyú káposzta árusnál, és mivel égett már a belünk, megkérdeztük, kapunk-e egy kis kóstolót.
Látták rajtunk, hogy „nem vagyunk már egyedül” – a maligánok velünk vannak –, dülöngéltünk rendesen.
Azt mondták, nyugodtan együnk csak. A nagy nejlon zsákból, marékkal két pofára ettük a káposztát, leve csurgott be a nyakunkon az ingünk alá.
Egyszer csak észrevettem, hogy két sorral odébb egy nő nagyon bámul.
De már elég rosszul láttam, és szinte időm se volt felfogni, hogy anyám az a nő, mire már ott is termett mellettem.
És megkezdte a mondókáját:
Léég a pofámrú a bőr! Nem szégyöllöd magad?! Otthun nincs mit önni? Itt kúdúsz részögön, szégyönt hozó mindönkire! A mi családunkba’ ez nem vót divat!...
Öt percig biztos nyomta.
Farok behúzva odébbálltunk.
Otthagytuk a piacot, és külön-külön megindultunk hazafele.
A Zerge utcán támolygok hazafele – azt hittem delirálok –, röpült felém valami nagy fehér. Alig bírtam elugrani előle, és akkor láttam, hogy egy nagy fehér kacsa. Le is szállt mellém. Akkor pattant az isteni szikra: milyen finom is a kácsasült! Esve, kelve, bukdácsolva rávetettem magam, és sikerült megfognom.
Itt most megint elnézést kérek az állatvédőktől! Soha nem tekertem még ki szárnyas nyakát, de most muszáj volt. De valamit nem csinálhattam elég szakszerűen, vagy túl sokat tekertem rajta, vagy az is lehet, hogy rossz irányba hajtottam, de a feje ott maradt a kezemben, és tiszta vér lett a bulizós ruhám.
Eldobtam a fejét, és büszkén vittem haza zsákmányomat. Hazaértem, és szóltam nagymamámnak, akit nagyon szerettem, hogy vettem a piacon egy kacsát, és legyen szíves megpucolni, hogy este a barátnőmnél megsüthessük.
Mama nagyon szeretett, neki is állt pucolni. Közben kérdezte, mennyit adtam érte, mert nagyon átvágtak vele, sovány, kivénhedt tojó ez, és nem lesz jó sütni.
Mondtam, 400 Ft volt. Azt mondta, ilyent nem is árulnak a piacon. De a kacsa szépen meg lett pucolva.
Este barátnőmnél egészben beraktuk a sütőbe. Mikor kész lett, kivettük a sütőből, nem hittem a szememnek: akkorára sült össze, mint egy kolibri, és olyan kemény volt, mint a beton. Szóval, ezzel a kacsával, tényleg jól „átvágtak”.
Mint mindig, már megint mindenben igaza volt nagymamámnak, akit nagyon szerettem.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!