Itt találod az összes cikket a „Foktő” témában!
Kapunyitás: délben. Három koncert este héttől késő éjszakába nyúlóan szórakoztatja közönséget. A cél: emlékezni az elhunyt motoros barátokra és jótékonykodni a motoros balesetek károsultjai javára.
Szombaton is kilátogattunk a motoros találkozó foktői helyszínére. Hoztunk sok fotót, és koncertekről és vetélkedőkről is készítettünk videót.
Idén foktőn, hazai vizeken horgonyoznak a motoros kalózok. A motoros weekend programja a nagyszabású szelidi motoros találkozóikéhoz hasonlóan alakul, de ezúttal csak két napos a rendezvény.
Augusztus 23-án és 24-én, e hét pénteken és szombaton tartják a negyedik Pirates Motoros Weekendet a klub foktői Duna-parti székházában.
Az 512. számú főút Kalocsa és az M6-os autópálya közötti szakaszán létesülő K1 jelű körforgalom (5106-5122 j. úti csomópont) építése az ütemezésnek megfelelően halad.
A főzőversenybe benevezett 10 csapat tagjai reggel 9 órakor gyújtottak a bográcsok alá, az alkalmi szakácsok a tarhonyás ételek retró és újra gondolt változatainak elkészítéséhez fogtak.
Az alkalmi szakácsok a hagyományokhoz híven a tarhonyás ételek retró és újragondolt elkészítésében mérik össze tudásukat.
Mintegy százötven fős munkásszállást adott át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bács-Kiskun vármegyei Foktőn, a magyar gazdaságtörténet legnagyobb beruházásának számító Paks II. projekt helyszínétől 8-10 kilométerre. Az egykori laktanya területén kialakított 146 fős Turbo Szálló létrejöttét 70%-os támogatási intenzitással, 390 millió forinttal támogatta a kormányzat. Ezzel a beruházással és a Paks–Kalocsa Duna-híd megépítésével a Duna bal partján található települések is be tudnak kapcsolódni a Paks II. projektbe. (x)
A beruházás nyomán a község egyik legforgalmasabb központi utcáját, a Kossuth Lajos utcát korszerűsítik.
A TEIT február 7-i üléséről szóló írásunkban megígértük, hogy a címben szereplő témákról külön is beszámolunk.
A Pirates Family MC-t és az évenként–időszakonként hol Foktőn, hol Szeliden–megtartott, nagyszabású motoros találkozójukat bemutató cikk a Top Rocker januári számában jelent meg.
Játssz és gyűjtsd be a cukorkákat!
Kiütéses hazai vereség a Foktő-Uszód szomszédvári bajnoki nyitányon.
A járművet és a holttestet a tűzoltók emelték ki a csatornából.
A Bon-Bon zenekar esti koncertjén már közel ezren szórakoztak.
Foktő hagyományosan legnagyobb rendezvényére a belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Mindössze 10 hét alatt, a nagy üzletláncok áruházai mintájára korszerűsítették.
A férfi az eset körülményeiről még az oltás közben, a helyszínen számolt be munkatársunknak.
A húsvéti tojásgyűjtés díjátadó ünnepségén kívül ugrálóvár, csillámtetoválás, lufihajtogató bohóc, valamint fagyi és vattacukor várja a gyermekeket Foktőn.
Fekete Csaba: „nagyon sok megoldást kell létrehozni ahhoz, hogy a talajvízszint csökkenést legalább lassítsuk, de ha megállítjuk, akkor nagyon nagy dolgot hoztunk létre.”
Szijjártó Péter: Büszkeség számunkra, hogy a foktői beruházással Közép-Európa legmodernebb, leghatékonyabb és legnagyobb olajfinomító üzeme jött létre.
A rock berkekben a Coda frontembereként ismertté vált, később a Pokolgépben, a P. Mobilban és a Dinamitban is feltűnt énekes ezúttal a Rudán Joe Akusztik formációval lép közönség elé. A hétvégi a programot a The Viking and the Huns és a Hell City színesíti.
Pénteken kezdődött, szombaton főműsorszámként az Aurórával folytatódott a foktői kalózcsapat motoros találkozója. Kukkantsanak bele a hangulatba!
Aki a motoros kalózokkal a foktői klubházban akar mulatni, az most menjen, úgy tudjuk, jövőre már nem ott tartják majd a térség nyárzáró nagy buliját!
A gondos szervezésnek köszönhetően minden adott volt ahhoz, hogy gyermekek és felnőttek számára egyaránt emlékezetes legyen július 2-a, szombat, a 2022. évi Foktői Falunap.
Az 1599. évi dunai ütközet emlékére rendezett, középkori hangulatú hagyományőrző napon VOLT OTT EGY EMBER, AKIT A GÓLYA HOZOTT!
Az idei TEIT Napot Pakson, szeptember 2-án, pénteken, a Társaulás fennállásának 30. évfordulója jegyében tartják.
Több éves hagyomány folytatódik Foktőn azzal, hogy az 1599. évi, törökök elleni csata emlékére rendeznek történelmi családi napot a Duna-parton, a Fekete Horgony kocsma körülötti területen.
A nap délutáni érdekessége, hogy miközben a kalocsai tűzoltók egy része Foktőn dolgozott, Homokmégyről egy kéménytűz miatt érkezett riasztás.
A dokumentum a Bátyán már sikeresen, hasonló célból megvalósított, a Belügyminisztérium által koordinált LIFE-MICACC projekt záróakkordja, egyben a folytatás előkészítése, egyelőre anyagi források hozzárendelése nélkül.
Az utcaszépítő versenyen már tavaly is nagyon sok kreatív alkotás született, de most a nevezők - részben az elmúlt évben indulók közül - még több kompozíciót helyeztek természetes környezetbe.
A korábban megszokott Szelidi-tavi helyszín helyett újra otthon, a foktői kalóztanyán tartja évi rendes motoros találkozóját a Pirates Family MC, ahová már tavaly is visszaüldözte őket a még zsiványabb koronavírus. Ám az előző évinél most jóval nagyobb lélegzetű bulit szerveztek, amelynek első napjáról videós ízelítőket is hoztunk.
Benzingőz, berregő motorok, látványos verseny, fergeteges hangulat, egész nap büfé, családbarát kiegészítő programok, remek kikapcsolódási lehetőség az egész családnak – ezt ígéri a Kalocsa és Foktő közt fekvő crosspályán jövő hétvégén tartandó futam. (X)
Az alapítványhoz 70 pályázat érkezett be, amelyek közül a kuratórium 61-et részesített támogatásban.
A lakosság észrevételeit írásban, elektronikus úton tudja eljuttatni a polgármesterhez.
Az önkormányzat az irányító hatóságnál nemrégiben jelentette készre a művelődési házat, illetve az egészségházat érintő fejlesztéseket.
Látványosabb építési tevékenység az év közepétől várható, a mederben lévő két pillért ősszel kezdik zsaluzni.
Ott tartózkodásunk idején, az eredeti talajszínt alatt mintegy 50-60 centiméterre egy kemence, és annak hamugödre feltárása volt folyamatban, melynek során kerámiatöredékek is előkerültek.
Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben a mederben 30 változtatást végeznének el.
A véradáskor levett vérből előállított vérkészítmény csupán 5 napig használható fel. Ezért is nagyon fontos a véradások folyamatossága.
A vaskúti motoros házaspár klubtársai, a foktői Pirates Family MC e hét szombaton tart jótékonysági estet klubházukban, Foktőn. Négy árva maradt utánuk, egyikük fogyatékossága miatt állandó gondozásra szorul.
A Pirates Family Motoros Club tagjai reményei szerint olyan eszközöket sikerült vásárolni, amelyek elsősorban az idős, krónikus betegek komfortérzetét javítják, ellátásukhoz nyújtanak segítséget.
A Glencore Agriculture magyarországi cégcsoportjához tartozó foktői Pannon Növényolajgyártó Kft-nél a növényolajgyár nyersolaj termelési vezetőjét, Sztrányóczki Dávidot (életkor: 36) nevezték ki gyárvezetőnek. (x)
A Foktőnél fellelt Árpád-kori település teljes felületű feltárása október végén kezdődik, a munkát várhatóan 3-4 hét alatt befejezik.
A futam végén repült ki egy motoros a pályáról, és súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség nem tud az esetről, de a mentőszolgálat megerősítette a verseny után terjedő szóbeszédeket.
A foktői önkormányzat, a Magyar Motorsport Szövetség és több vállalkozás támogatásával a Kalocsa és Foktő közt található motocross pálya ad helyet a rangadónak. A szervezők családi programnak szánják, a gyerekek szórakoztatására is gondoltak.
Ígéretünkhöz híven most Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédének lényegét foglaljuk össze.
A foktői Pirates Family MC szokásosan a Szelidi-tó parti nyár utolsó nagy durranását jelentő motoros találkozója a koronavírus miatt csökkentett üzemmódban került megrendezésre. A korlátot az 500 fős határ szabta, így helyszínként is inkább a foktői klubházat választották a kalózok a motoros hétvégéhez, ahol azonban a hangulat hozta a szokásost.
Kezdetét vette a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, 1,8 milliárd forint állami támogatással megvalósuló, körülbelül 22,2 milliárd forint értékű, 40 új munkahelyet teremtő beruházás.
A megújult művelődés ház épületegyüttese az építőknek, szervezőknek köszönhetően rekordidő, 10 hónap után térhet vissza a település életének vérkeringésébe.
Augusztus 15-én került megrendezésre az ACFK Egyesület és Török Töce Tibor szervezésében a II. Éjszakai Reptéri Futás Kalocsán, amelyre még Táplánszentkeresztről is érkeztek futók. Máris meghirdették a jövő évi folytatás időpontját!
Végre egy rendezvény, amelyet a koronavírus támadása ellenére is megtartanak!
Sajnos az összes nagy fesztiválhoz hasonlóan idén a foktői Pirates Family MC szelidi motoros találkozója is elmarad. A foktői kalózok kompromisszumos megoldást találtak: klubházukhoz várják az érdeklődőket. Itt a teljes program!
A foktői önkormányzat újabb fontos lépést tesz a kisgyermekek egészségének megőrzése és a családok gondozása, segítése területén.
Ki tudja, mit hoz az ősz, de terveznek még pálinkafőzést, kacsapucolást, birkavágást, disznóvágást. Természetesen a szüretet is megtartják, ha máshol nem is, a tájházban biztosan.
Az alábbi májusi napokon lesz lehetőséged vért adni, és ezáltal életeket menteni. Légy hős! Adj vért!
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázatán elnyert nettó 73 millió forintból, plusz a község saját közel 40 millió forintjából, múlt év novembere óta tart a művelődési ház teljes körű rekonstrukciója.
A feladat tartalmazza egy új híd tervezését is a Csorna-Foktői-csatorna felett, és az új elkerülőúthoz szükséges útvíztelenítés megtervezését.
„Az, hogy most egyszeriben ennyi fiatal van a helyszínen azt jelzi, ha velünk, városlakókkal nem is, de egymással legalább szolidárisak - mondta a közelben lakó.
Az alacsony gyermeklétszám miatti folyamat végére az intézményvezető távozása tett pontot. Elegendő számú beiratkozó esetén jövő szeptemberben folytathatják az oktató-nevelő munkát a Duna-parti településen, ellenkező esetben végleg bezárhat a korszerű iskola.
Januárban is meghirdeti véradónapjait a Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete városunkban és környékén. Az időpontok a következők:
Aki szabadidős célból veszi igénybe a kerékpárutat, nem árt, ha úgy teszi, hogy azzal nem zavar másokat.
Már nem leselkedik közvetlen veszély azokra a járművekre, amelyek közül elsősorban a kamionok keréknyomai árulkodnak arról, hogy az útpadkát is járják.
Foktőn bárki megnézheti a temetőt, mert a sírkert fenntartása az önkormányzat sikeresen ellátott kiemelt feladatai közé tartozik.
Megmozdult Uszód hagyománytisztelő közösségének apraja-nagyja a vasárnap tartott szüreti felvonulás alkalmából. A helybéli táncosokat több településről érkezett lovas kocsisok utaztatták a felvonulás állomáshelyei között. A rendezvénytéren mindkét itt tevékeny egyház papja megáldotta az idei terményeket, a táncosok pedig egyebek mellett gubbantóst is táncoltak, és Kalocsáról is énekeltek, hiszen nincs messze…
A legszebb az benne, hogy nem a települések választott testületi állnak az együttműködés mögött, hanem a falvak hagyományőrző népe állt az ordasiak mellé, hogy méltóképp ünnepeljék a szőlő betakarításának időszakát.
Bárki, bármilyen járművel közlekedik arra, már csak az út és a csatorna partja közötti 7-8 méteres mélység miatt is vigyázzon!
Három koncertet, jó hangulatot, régi sztorikat, baráti beszélgetéseket ígér az e formájában már huszadszor megrendezésre kerülő jótékonysági est.
Közel egy tucat sportág mutatkozott be a hangulatos Duna-parti pályán Foktőn, nagy közönségsiker mellett.
Gyerekek, valamint családok részére tart sportágválasztó napot a Főnix Foktői Sportegyesület, ahol a kisebbeket kiegészítő gyermekprogramok is várják.
A mögöttünk hagyott hét legfontosabb híreit – őszi mulatságokról, jelöltállításról, fejlesztésekről és sportról – csokorba szedve ajánljuk olvasóinknak, most is élő videós kommentárral.
A foktői tájház régi idők kincseit őrzi, időutazásra hívogat. Érdemes déd- és ükapáink, anyáink egykori lakhelyére bekukkantani.
Összesen 51 pályázat részesült egymilliárd forint támogatásban, a tartaléklistát a kalocsai járás települései vezetik.
Sok-sok éve tervezték – a hétvégén ünnepélyesen megvalósul.
Ahol már lerakták, az egységes, szép felület elnyerte a foktőiek tetszését, mindenki kíváncsian várja a folytatást.
Kívülről is szebb és kulturáltabb temetője lesz Foktőnek, ráadásul a temetővel szemben élők sem közvetlenül a síremlékeket, hanem az esztétikus új kerítést látják majd.
A már korábban is folt-folt hátán út ezzel különösen nagy esőzések idején lesz biztonságosabban járható.
Sikerrel zárt és jó programokkal kecsegtető, közelgő falunapok, újabb kamionbaleset, ezúttal Foktőn, iskolabővítés és iskolafenntartó-váltás, ellenzéki szappanopera, sporthírek és a szokásosnál is erősebb programajánló…
A Foktő községből kihajtó kamion sofőrje a helyszín alapján vélhetően vagy elmélázott, esetleg rosszul lett, vagy egy olyan esemény vonta el a figyelmét, amire nem számíthatott.
A főzőversenybe benevezett, baráti társaságokból álló 11 csapat 9 órakor gyújtott a bográcsok alá. Valamennyi, nagy fantáziával tarhonyára komponált étel kitűnő lett.
A jól bevált programokat többek közt a címben olvasható hírességek fellépése fűszerezi. Két napos őrület vár a foktőiekre július első hétvégéjén. Itt a teljes program!
Az „Élhető család, fejlődő falu, összetartó közösség” szlogen jegyében egynyári virágosztást tartott a Szeretem Foktőt Mozgalom szerdán a községben.
Példaértékű összefogással állították fel a természet újjászületésének jelképét, a májusfát a Bács-megyei községben – tudtuk meg a Szeretem Foktőt Mozgalom portálunkhoz eljuttatott közleményéből.
Korábban az atomerőmű közelsége miatt vetették el, hogy a Foktő, Uszód, kisebb részben Kalocsa tulajdonában lévő volt szovjet repülőteret alakítsák ki nagy teherszállító gépek fogadására. Így a zajterhelés vizsgálatig már el sem jutottak.
Foktőn igazi hagyományos húsvéti locsolkodást szervezett a Szeretem Foktőt Mozgalom tegnap. Nem hiányozhattak a húsvét hagyományos kellékei, a lovaskocsi, szódásüveg, locsolókanna és kölni sem.
Élhető család, fejlődő falu, összetartó közösség – ezekkel a célokkal jött létre ez év márciusában az a már közel ötven főt számláló civil mozgalom, amely a falu közösségi életének fellendítésén túl, a helyi környezeti és természeti értékek fejlesztését és megóvását is célul tűzte ki. Ennek apropóján az elmúlt hetekben több mint száz madárodút helyeztek ki célzottan Foktő területén, hogy ezzel is segítsék a helyi madárpopuláció fennmaradását.
A falu összefogása, közösségi életének fellendítése a célja annak a mozgalomnak, ami a napokban alakult meg Foktőn.
Páratlan adottságokkal rendelkezik a három település, Foktő, Uszód, legkisebb részben Kalocsa tulajdonában lévő volt szovjet repülőtér. Ám mindeddig, talán éppen kivételes adottságai, mérete és a tulajdonosok száma miatt, nehéz volt rá komoly befektetőt találni. Ez most változhat.
Az ivóvízfertőtlenítés és hálózattisztítás miatti átmeneti vízminőség romlásra, vízhiányra figyelmeztet a Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. Foktőn ma éjjel teljes teljes vízhiány várható.
Foktőn a gyakorlat napján az élet a megszokott kerékvágásban halad, a szimulált kitelepítésben a nyugdíjas klub önkéntesei vesznek részt.
A kamionok vezetői kürtszóval üdvözölték az ünneplőket, így adták jelét, hogy a bicikliút nekik is nagyobb biztonságot jelent.
Ma reggel fél kilenckor egy emelőkaros daru emelőkosarában a templomot szemrevételező építész megbillent, sérülései következtében a mentő a kalocsai kórházba szállította.
A Gyuricza-társulat magabiztosan nyert felnőtt vetélytársa ellen.
Több család messzi vidékekről is hívott vendégeket a vasárnap hajnalig tartó ünneplésre.
Mindenekelőtt az egyik legszervezettebb közösséget alkotó túrakerékpárosok üdvözlik szerte a világban az új bicikliutat.
Ölt, de nincs előzetes letartóztatásban, kezelésre naponta jár be a kórházba.
Vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a foktői emberölés gyanúsítottjával szemben.
Dr. Csáby Péter fontos információkat osztott meg portálunkkal.
Néha a súlyos beteg hozzátartozó kötelességszerű, fizikailag és lelkileg kimerítő ápolása vezet bűncselekmény elkövetéséhez.
Ma délelőtt nyakában kötéllel fedeztek fel egy férfi holttestet a Meszesi Duna-parton.
Az emberölés bűntettével gyanúsított asszony beismerő vallomást tett.
Hamar végigfutott a falun, és megrázta a foktőieket annak a gyilkosságnak a híre, amelyre a településen tegnap reggel derült fény, és amelynek feltételezett elkövetője, a sértett lánya önmagával is végezni akart. Portálunk a megdöbbentő eset részleteiről az érintetteket ismerő falubeliek körében tájékozódott.
A foktői motoros kalózok a klub hagyományai szerint a foktői klubházukban, október 7-én tartják meg jótékonysági klubestjüket. Tartogattunk hozzá egy kis bemelegítőt!
Abból a bizonyos szagból lett elegük – nem először, de most megpróbálnak lépni!
Amennyiben a beruházás befejeződik, ezernyi veszélyhelyzetet kerülhetnek el a jelenleg még a Glencorehoz tartó kamionok között, egyenetlen, rossz útburkolaton közlekedő kerékpárosok és kismotorosok.
Foktő, Harta, Uszód és Solt örülhetett a mai eredményhirdetésnek.
Újabb, összességében milliárdos nagyságrendű, több területet érintő fejlesztési tervekről is szólt a Glencore magyarországi vezetője az ezredik rakott szerelvény búcsúztatására a kalocsai vasútállomáson hétfőn tartott ünnepségen.
Paksi bővítés, kiemelt projektek, új pályázati lehetőségek – mindenhez két dolog kell: kérés és közös összefogás!
Zöld utat kaphat a TOP-os pályázatok között szereplő Foktő-Kalocsa közötti kerékpár-út építése.
A legnemesebb fák egyikét, tölgyet ültettek Foktőn a Születések Parkjában vasárnap az elmúlt egy évben született 13 újszülött tiszteletére.
A rendelkezésre álló 980 millió forint a Duna jobb és bal partján lévő települések 136 benyújtott igénye közül 101 támogatását tette lehetővé.
Még néhány hétig kivárnak, aztán, ha kell, saját zsebből indítják a megígért beruházást.
A Duna bal partján Foktőn, Uszódon, Dunaszentbenedeken és Géderlakon, a paksi oldalon Tengelicen szolgáltatnak adatokat az új táblák.
Olyat mutatunk, amilyet még nem láttál! Ráadásul, mostantól rendszeresen. Itt az első dózis!
A Kalocsai Járásból 18 település önkormányzata nyert a Belügyminisztérium által meghirdetett szociálistüzelőanyag-pályázaton. A nyerteseknek február 15-éig kell kiszállítaniuk a tüzelőanyagot.
A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályának számító „megyeháromba” a Kalocsa környéki egyesületek közül tizenkét klub nevezett, amelyek a Nyugati csoportba nyertek besorolást.
A Duna két partján lévő települések a vízparti élet fellendítése érdekében össze kívánják hangolni fejlesztéseiket és a jövőben közös tevékenységek kialakítására törekszenek.
Csütörtökön kezdődik a foktői Pyrates Family motoros klub jubileumi találkozója. Az alkalomhoz illően ünnepi kínálat várja az érdeklődőket. Itt a program!
Az új néven – Főnix Foktő SE – jegyzett együttes, július 22-én, pénteken lejátszotta első, Homokmégy elleni előkészületi találkozóját.
A megyei I.osztály tizenöt csapatos lesz, míg a III. osztály az idei bajnoki évadtól négy csoportos lesz. A II. osztály viszont ismét északi és déli csoportokban vetélkedik egymással.
Vége a porfelhőbe vesző autózásnak, biciklizésnek.
Az eseménynek az volt a célja, hogy a foktőiek ezzel a rendezvénnyel is tisztelegjenek elődeik, múltjuk előtt, barátságban együtt legyenek, szórakozzanak, főzögessenek, átéljék az egy közösséghez tartozás, a „valamennyien foktőiek vagyunk” semmihez nem hasonlítható érzését.
Koncertek, kiállítás, főzőverseny, sport- és néptánc bemutató, egészség napi szűrés, iskolai és óvodai műsorok, tombola – többek közt ezek szerepelnek a hétvégi foktői falunap programkínálatában. De most rendezik az első Tarhonya Fesztivált is, amelyen főzőversenyen döntik el, ki készíti a falu legfinomabb tarhonyás ételét.
A Duna Solttól Dusnokig tartó szakaszának egyik legszebb, a kisgyermekek számára is leginkább biztonságos és élvezhető strandjához vezető utat a foktői önkormányzat kőből készült padkával zárt, mart aszfalt burkolattal készítteti el.
A közelgő olimpiára készülve az eddigi olimpiák történetét, a kiemelkedő magyar olimpikonok sikereit is fölelevenítették a Fényi Gyula Általános Iskola kötelékébe tartozó intézmények tanulóiból verbuválódott, háromfős csapatok a május 31-én a Belvárosi Tagiskolában rendezett vetélkedőn.
Az érsekkerti, régen megszokott helyszínen tartották meg a város és a járás majálisát tegnap Kalocsán. A sok szokásos programelem között a folklórprogramok kiemelt szerepet kaptak. Már előző nap megkezdődött a mulatság, két bemutató esküvőt tartottak az Érsekkert bejáratánál álló fogadóépületnél.
Idén új színfolttal bővül a hagyományosan megrendezésre kerülő falunap Foktőn. A július 2-i eseményre tarhonyafőző versenyt hirdetnek, a „foktői tarhonyások” ragadványnevükhöz híven a pásztortarhonya főzés fortélyaiban is összemérik tudásukat.
A legnemesebb fák egyikét, magas tölgyet ültettek az első 15 újszülöttnek Foktőn, vasárnap délután a születések parkja ünnepélyes megnyitóján.
Minden egyes újszülöttnek egy fát ültetnek.
Hétfőn tartották a könyvtárban az általános iskolások járási mesemondóversenyét. Mindkét kategóriában, az alsó és fölső tagozatosok közt is kalocsaiak zártak az élen.
Harmincmillió JETA támogatás a kalocsai Uszoda és Gyógyfürdő fejlesztésére.
A park építésének első mozzanataként a régi bevezető út első háza előtti út menti keresztet a település új bevezető útjának elején állították fel.
Foktőn a Művelődési Házban november 10-én, kedden 14-17 óráig a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Egészségfejlesztési Irodája (EFI) a település önkormányzatával közösen a diabetes világnap alkalmából szervez előadással egybekötött szűrővizsgálatokat.
A Szelidi nyár utolsó durranása volt a Pirates Family MC motorostalálkozója, amelyről egy videót már mutattunk, most egy fotógalériát készítettünk eddig sosem látott képekből. A kalózok közben megtartották őszi jótékonysági bulijukat is.
A települések közül Miske kapta a legmagasabb, közel négymilliós segítséget.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!