Itt találod az összes cikket a „népviselet” témában!
Alkotásait több múzeum mellett a budapesti Népi Iparművészeti Múzeum őrzi.
Holnap, szerdán délután öt órától a Művelődési Ház – egykori nagyszeminárium – udvarán az építészeti örökségünkről folyik majd az eszmecsere, míg a paprikás hagyományaink, valamint a paprikatermesztés és feldolgozás jelene és jövője a Paprikafesztivál keretében „kerül terítékre”.
Felvonulás viseletben, kulturális műsorok a városközpontban.
A május 21-én, szombaton megtartott Szlovák Lakodalmason csaknem száz népviseletbe öltözött táncos, népdalkörös és civil szervezet tagja mutatta be, hogyan is mulattak a múlt század elején a kiskőrösiek.
Egyebek közt országos rétesfesztivál és szlovák lakodalmas és borkóstoló teszi emlékezetessé e hét végén a kiskőrösi Városalapítók Napját, amelyet immár 21. alkalommal rendeznek meg a város fennállásának több mint 300 éves évfordulójának megünneplésére, számos sztárvendég közreműködésével.
Aki a kalocsai pántlikás farsangi fánk elkészítésének csínjára - bínjára kíváncsi, az egy az erről készült kisfilm segítségével maga is betekintést nyerhet a pontos, lépésről lépésre ismertetett receptúrába és a fánksütés kulisszatitkaiba
Lovaskocsikkal, csikós legények kíséretében járta körbe a várost a szüreti felvonulók népviseletbe öltözött színes forgataga, hogy a számos állomáson tánccal is szórakoztassák az érdeklődőket. A régebben a Paprika Napokhoz kötődő hagyományt több év kihagyás után hat éve keltették életre.
A bíró, a bíróné és a kisbíró kíséretét idén is népviseletbe öltözött táncosok színes forgataga kísérte végig a falun.
Nem először képviselteti magát a kalocsai folklór az idén kerek évfordulót ünneplő Művészetek Völgye Fesztiválon, de most új helyszínen mutatkoztak be a kalocsai táncok és viseletek.
A búzaszentelés a IV. századtól kezdve a katolikus egyház életében közkedvelt szertartás volt. Ezt a hagyományt elevenítik fel Kalocsa - Negyvenszálláson, vasárnap délután.
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a kalocsai viseletet és a táncoktatás módszertanát dokumentálta városunkban. A Viski Károly Múzeumban történt forgatáson a Bokréta és a Hagyományőrző csoportok közreműködtek, táncukat Pogrányi Miklós és a Csurgó zenekar kísérte.
Augusztus 20. – amellett, hogy Szent István király, az államalapítás és az alkotmány ünnepe – az ilyenkorra lezáruló aratás révén az Új Kenyér ünnepe is. A kenyérszentelő ünnepség révén ez utóbbi is hangsúlyosan megjelenik városunk hagyományaiban a Szent István Napok programján.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!