Itt találod az összes cikket a „Paks” témában!
Október 7-én elindult a regisztráció!
Ahol a Duna belép az országba, Nagybajcsnál már napok óta emelkedik a vízszint. Bár a következő napokban e folyamat megtorpan, sőt, ott kisebb apadás is várható, de utána rohamosan emelkedik majd a vízállás. Paksnál holnap kezdődik az áradás, és még nem látszik a vége.
Itt termelik meg ezeket az adóforintokat, de nem azért, hogy Kalocsán vagy Dombóváron, vagy más településen legyen belőle kettő pad.
Családias légkört, magas színvonalú szakmai munkakörnyezetet és mások mellett munkába járási támogatást is kínálnak leendő munkatársuknak. (x)
Az ország legfontosabb stratégiai jellegű beruházásaiból kettő is ezen a környéken épül: Pakson lesz az új atomerőmű, és Kalocsától nem messze halad majd el a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami a magyar országépítési programnak az egyik legfontosabb építőköve.
A közvélemény-kutatás célja felmérni, miként értékeli a lakosság az atomenergia és más energiaforrások szerepét. Feltárni, hogyan viszonyul a lakosság a környezetében fekvő atomerőműhöz, illetve felmérni az atomenergiával kapcsolatos ismereteket.
Mindazokat várják, akik a Paksi Atomerőmű és a kapcsolódó létesítmények társadalmi kontrolljának menetére, a TEIT működésére, a Társulás rendelkezésére álló források felhasználására kíváncsiak, vagy javaslattal kívánnak élni.
A szakmai zsűri kiemelte, hogy az aszályos nyár ellenére érkezett rekordszámú pályázat is rámutat arra, mekkora jelentősége van a zöld környezet folyamatos fejlesztésének.
Ebben az évben ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT). A Paksi Atomerőmű 12 km-es körzetében lévő települések társulása hagyományos TEIT-napját ezúttal Pakson rendezték, ahol elhangzott, hogy a harminc év igazolta a társulás létjogosultságát.
Újabb jelentős engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt. – hangzott el az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága ülésén.
A nemzetközi elismertségnek örvendő, kiváló hivatásos és magas színvonalú műkedvelő együttesekben bővelkedő magyar fúvószene ünnepe e fesztivál.
A NAV intézkedése elől menekült utasaival egy 27 éves szerb férfi, amikor elvesztette uralmát a jármű fölött. Szombat éjszaka még két balesetről írtunk, ám a szomszédos, túlparti megyében több mint egy tucatnyi, köztük számos személyi sérüléssel is járó baleset történt a hétvégén. Frissítve!
Defekt okozott balesetet az autópályán Dunaszentgyörgy mellett.
Látványosabb építési tevékenység az év közepétől várható, a mederben lévő két pillért ősszel kezdik zsaluzni.
Közel százan szereztek atomerőművi üzemeltetési szakmérnök, szakember képesítést mostanáig a Paks II. Akadémia keretében. A partneregyetemek mindegyikén lezárult az első tanév, amelynek tapasztalatai alapján a képzést finanszírozó Paks II. Zrt. megemelte a hallgatói keretszámot és a finanszírozási összeget. (x)
Akár tízszeres különbségek is előfordulnak Európa országai között az egy kilowattóra villany előállításával járó szén-dioxid-kibocsátás mértékében.
A koronavírus miatt online formában történt meg a munkaterület átadása ma délelőtt 11 órai kezdettel tartott virtuális megbeszélésen. Azon a kivitelező és az építkezést finanszírozó kormányzat képviselői mellett az érintett települések polgármesterei szakmai segítőikkel, valamint a közművállalatok és más érintett szervezetek illetékesei vettek részt.
A járvány elleni védekezés kapcsán hozott intézkedéseknek és a munkavállalók fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt az atomerőmű életének első „pandémiás” főjavítása és a folyamatos üzemközbeni karbantartások is.
Csaknem ötvenezer látogatója volt november 12-13-án megrendezett JOB4me virtuális állásbörzének, amelyen a Paks II. Zrt. standját is felkereshették az érdeklődők. A paksi karrierlehetőségeket hamarosan a BME börzéjén is bemutatják. (x)
Hétfőn kezdődött és vasárnap zárul az a Pakson több sikeres koncertsorozat után 2018. óta megrendezett fúvószenei fesztivál, melyhez idén már öt további településen, köztük városunkban is kapcsolódnak rendezvények. Igazi zenei csemegét ígér az egyhetes fesztivál nyilvános koncertprogramja, köztük a három Kalocsán megtartandó koncert, amelyekre a belépés ingyenes!
A cél, hogy elősegítsék a lehető legmagasabb hazai részvétel elérését, és hogy minél több helyi és magyar vállalkozás vegyen részt a a Paks II. projekt megvalósításában.
A Paksi Atomerőmű a koronavírus okozta veszélyhelyzetben is biztosítja a hazai áramtermelés felét. Az atomenergia, a Paks II. projekt jelentősége ebben a vészterhes időben felértékelődött: nem támaszkodhatunk külföldi erőművekre, az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot – mondta Süli János miniszter.
Mozgalmas volt az október a Paks II. projektben: az orosz fővállalkozó átadta az új blokkok műszaki terveit a Paks II. Zrt. számára és kiválasztotta a blokkvezérlő kivitelezőjét. Mindeközben megszerzett engedélyek száma elérte a négyszázat, a Paks II. Akadémia keretében pedig elindult az atomerőművi üzemeltetési szakmérnök képzés. (x)
A projekt következő fontos dátuma 2020. június 30-a. Eddig tervezik benyújtani a létesítési engedélykérelem dokumentációját az Országos Atomenergia Hivatalhoz.
Tíz éve, 2009 októberében indult országjáró körútjára a Paks II. projektet bemutató interaktív tájékoztató kamion. A guruló kiállítás ezalatt több száz települést felkeresett annak érdekében, hogy a lakosság első kézből kapjon tájékoztatást az atomenergiáról és az új blokkokról. Az elmúlt évtizedben csaknem 400 ezer látogató tekintette meg a kiállítást. (x)
Az évszázad beruházásaként is emlegetett atomerőmű-építés komoly fellendülést hozhat Pakson és a környező megyékben. Szervezetek, intézmények, önkormányzatok sokaságát érintő, számos szakterületre kiterjedő együttműködés szolgálja azt, hogy a régió kivehesse részét a projektből és élvezze annak előnyeit. (x)
A nukleáris energia használata nagyban hozzájárul a közép-európai térség energiabiztonságához. Magyarország számára pedig kulcsfontosságú, hiszen az ország villamosenergia-szükségletének csaknem 50 százalékát nukleáris energiából fedezi – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) éves közgyűlésén, amelyet szeptember 16. és 20. között tartanak Bécsben. (x)
Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az atomenergiát és a Paks II. projektet bemutató interaktív tájékoztató kamionra két hónap alatt csaknem 20 ezer látogató volt kíváncsi. A nyolcállomásos fesztiválkörút első állomása Sopron, az utolsó Szeged volt. (x)
Szekszárd idén is megrendezte augusztus harmadik hétvégéjén a Szekszárd Város Napja című programsorozatot. Az első szekszárdi képviselő-testület 1905. augusztus 29-én alakult, erre emlékezve, ezúttal augusztus 24-én és 25-én kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltek a szekszárdiak. Ebben az évben a programok sorába a Paks II. Zrt. is bekapcsolódott. (x)
Nemzetközi fúvósfesztivált és fúvós napokat rendeznek Pakson. A Duna-parti városban augusztus 23. és 25. között neves hazai és külföldi művészek adnak koncerteket. Közben már kezdetét vette a X. Paksi Tuba Tábor is.
Évente tíz-tizenöt fiatal tölti szakmai gyakorlatát a tervezett új paksi blokkok létesítésére alapított projekttársaságnál. A Paks II. Atomerőmű Zrt. idén orientációs és mentori programot indított annak érdekében, hogy elősegítse a szakmai gyakorlatukat a társaságnál töltő fiatalok beilleszkedését, szakmai fejlődését. (x)
A jó szervezésnek, az úszók kiváló kondíciójának köszönhetően a távot mindenki becsülettel végig úszta.
Asztravecben két hasonló blokk épül a Paksra tervezettekhez, ezért az ottani tapasztalatok jól hasznosíthatóak a Paks II. projektben – fogalmazott Süli János fehéroroszországi szakmai útjáról. A tárca nélküli miniszter röviddel az Asztravecben tett látogatás után az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt beszélt arról, hogy a Paks II. beruházás indokoltsága változatlanul fennáll. (x)
Az atomenergia szerepének és a Paks II. projekt szükségességének objektív megítélését segítik azok az információk, amelyek a Paks II. tájékoztató kamionban érhetők el. Az interaktív kiállítás idén nyáron is felkeresi a több ezer vendéget vonzó hazai fesztiválokat. (x)
A projektnek ebben a szakaszában a felvonulási területen több mint 80 kiszolgáló épület létesül, irodaházak, szerelőcsarnokok, raktárak épülnek.
A dusnoki rendezvényen a madocsai Böde Dániel egy-két elejtett mondatából már sejteni lehetett, hogy komoly változás következik be a Ferencváros futballsztárjának életében.
Egyre többen követelik az atomerőművek bezárásának újragondolását Németországban. Számos német ipari szereplő szerint kormányuk döntése az atomenergia kivonásáról hiba volt – hívta fel a figyelmet Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. (x)
Mozgalmasak voltak az elmúlt hónapok az atomenergia-iparban. Számos 3+ generációs reaktor létesítése ért mérföldkőhöz. Az innovatív technológiát alkalmazó blokkok jobb gazdasági mutatókkal bírnak, illetve aktív és a passzív biztonsági megoldásaik révén a lehető leghatékonyabb védelmet biztosítják. Ilyen blokkok épülnek majd Pakson is, hogy a jelenleg működő egységek üzemidejének lejárta után is biztosítsák az elérhető árú, klímabarát villamos energiát. (x)
Négyéves együttműködést rögzítő keretszerződést írtak alá, 200 millió forint értékben, amelyben az MVM Paksi Atomerőmű és a TEIT feladatait állapították meg.
A keddi ülésen a megújított középtávú, négy évre szóló megállapodás mellett az egy évre szóló, évente megújított támogatási szerződést is aláírták.
A mostani árhullám nagysága várhatóan nem éri el az első riasztási fokozatot, de a következő hullám nagyobb lesz az előrejelzések szerint, és hamarosan jöhet folytatás is.
Országjáró körútját megszakítva Paksra érkezett a Város napjára a Paks II. tájékoztató kamion. Az interaktív jármű az elmúlt évhez hasonlóan rekordszámú látogatót fogadott. A rendezvényen mutatkozott be a Paks II. információs sátor, amely – akárcsak a kamion – számos játékkal és hasznos tudnivalóval várta a látogatókat. (x)
A régió kis- és középvállalkozásainak reális esélye van arra, hogy szerepet vállaljanak a Paks II. beruházásban. Az oktatási intézmények ugyancsak bekapcsolódhatnak a projekttel kapcsolatos feladatokba többek közt a szakemberképzés és a kutatások terén. (x)
A Tolna Megyei Balassa János Kórház betegei után a paksi székhelyű Paks Kistérségi Szociális Központ Családsegítő Szolgálatának rászoruló ügyfelei számára szerveztek gyűjtést a Paks II. Atomerőmű Zrt. munkavállalói. (x)
A hazai vizuális kommunikáció legújabb eredményeit – köztük a Paks II. Atomerőmű Zrt. új logóváltozatait – mutatja be a budapesti Vigadó Galéria április 9-én megnyílt tárlata. A XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé zsűrizett anyagának legjobb műveiből nyílt tárlat május 26-ig tekinthető meg. (x)
Megújult tartalommal kezdi meg március 25-én idei országjáró körútját a nemzetközi elismerést is kivívott Paks II. interaktív kamion. Komárom-Esztergom, illetve Fejér megye nagyobb településeit, nyolc nyári fesztivált keres fel ebben az évben – tájékoztatott Mittler István. A Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója azt is elmondta, hogy idén először ott lesz az utazó tárlat az építőipar legrangosabb és legnagyobb hazai fórumán, a Construma szakkiállításon és vásáron, amit 2019. április 3-7. között a Hungexpo Vásárközpontban rendeznek. (x)
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az atom- és a megújuló energia egymást kiegészítő felhasználása teheti biztonságossá, olcsóvá és környezetkímélővé Magyarország villamosenergia-ellátását – fogalmazott Süli János miniszter annak kapcsán, hogy átadták az atomerőműtől néhány kilométerre megépült naperőművet. (x)
A megújuló energiákra alapozott ellátás közeli megvalósítása hiú és szakmailag valamint gazdaságilag kártékony ábránd. Európának atomenergiára is szüksége van – állítja dr. Garbai László, a BME egyetemi tanára, Prof. emeritus, a MET tiszteletbeli elnöke Hódos Ritával és Kovács Zoltánnal közösen jegyzett cikkében, David JC Mackay cambridge-i professzor elemzéseire hivatkozva.
Tavaly sem változott a magyar villamosenergia-előállítás megoszlása: a bruttó hazai termelés felét ezúttal is a Paksi Atomerőmű biztosította: a négy blokk tavaly összesen 15 733,2 GWh (gigawattóra) villamos energiát termelt.
Javított helyezésén és a második helyre került Magyarország az európai uniós tagállamok azon rangsorában, amely a lakossági áramárakat hasonlítja össze. Csupán Bulgáriában volt olcsóbb a villamos energia, a legtöbbet pedig Dániában és Németországban kellett fizetni a villamos energiáért 2019 januárjában – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, januári nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatából. (x)
Az NBIII-as Paks ellen tesztelt a „megyeegyes” Kalocsa.
Több hazai egyetem részvételével tervezi elindítani 2019 szeptemberében a Paks II. Zrt. a Paks II. Akadémiát. Lenkei István a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója és Mittler István kommunikációs igazgató a TelePaks Médiacentrum közéleti műsorában számolt be arról, hogy a Paks II. projekthez kapcsolódó szakemberképzést szolgáló Paks II. Akadémia előkészületei a finisbe értek. (x)
Tartalmas évet hagyott maga mögött a Paks II. Atomerőmű Zrt. tájékoztató kamionja: mintegy hatvanezer látogatót fogadott 2018-ban. Nyolc fesztiválon járt az interaktív kiállítás amellett, hogy Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megye nagyobb településeit és több budapesti kerületet is felkeresett. (x)
Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd decemberben több alkalommal is újabb és újabb villamosenergia-fogyasztási csúcsot regisztrált a MAVIR. A legmagasabb értéket, 6869 MW-ot december 19-én érte el a hazai áramigény. (x)
A megvalósításnak az ad nyomatékot, hogy a Kormány az itt felsorolt utakon kívül további 111 (!) utat sorolt a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások közé.
A villamosenergia-rendszer stabilitása és kiszámíthatósága, valamint az importkitettség csökkentése érdekében született döntés két új atomerőművi blokk építéséről. Nem vetélytársai, hanem éppen ellenkezőleg jó kiegészítői egymásnak a megújuló források és az olcsón, megbízhatóan, klímabarát módon termelő atomenergia – mondta el Budapesten Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. (x)
Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szekszárdi és budapesti előadásában ismertette a legszigorúbb európai jogszabályoknak is megfelelő új atomerőművi blokkok klímavédelmi célok elérésében betöltött kulcsszerepét. (x)
Süli János, a Paks II tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint a referenciának számító orosz atomerőművi blokkok nem építhetők meg „egy az egyben” a magyar helyszínen, ezért az orosz dokumentációt honosítják a magyar nukleáris biztonsági szabályzatnak és az európai uniós előírásoknak megfelelően.
A Paks II. projekt mérföldköveit, az új atomerőművi blokkok engedélyezési folyamatát és az atomenergia hazai használatát is bemutató interaktív kamiont is megismerhették annak a nemzetközi kommunikációs workshopnak a résztvevői, amelynek Paks adott otthont november 13-16. között. (x)
„Azon dolgozunk, hogy két új, korszerű, 60 éves üzemidejű blokkot építsünk Pakson annak érdekében, hogy hosszú távon garantálhassunk megbízható, klímabarát forrásból olcsó áramot a lakosság és a gazdaság számára.” – mondta Süli János miniszter Szekszárdon, a megye gazdasági eredményeit összegző TOP100 kiadvány bemutatóján. Hozzátette: Magyarország versenyképessége alacsony termelési költségekkel növelhető, amihez az olcsó és megbízható villamosenergia-ellátás elengedhetetlen, ezért született döntés a nukleáris kapacitás fenntartása mellett. (x)
A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson, amelynek keretében Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter, Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója és Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója tájékoztatást adott az új atomerőművi blokkok létesítéséről. (X)
Kalocsa híd felöli oldalán nőhet a zajterhelés, de a levegőtisztaság értékei alapvetően nem változnak.
Megújul Paks Duna-parti sétánya, megőrzik a több mint százéves sétány gesztenyefáit is. A munka legkorábban jövő tavasszal kezdődhet.
Három jogosult önszántából kimaradt a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulásból (TEIT) az alapításkor, de már évek óta visszacsinálnák a dolgot. Immár további települések is csatlakoznának, de a tagoknak kellene kooptálnia őket. Rendre elutasító döntés születik, amit a tag önkormányzatoknak is el kell fogadnia. A legutóbbit hétfőn hagyta jóvá a kalocsai képviselő-testület.
Tíz elektromos busz beszerzését és forgalomba helyezését tervezi Paks Város Önkormányzata. Ehhez kapcsolódóan elektromos autóbuszvezető-képzés indul Pakson és környékén élőknek.
Nyílt napra várja október 5-én, pénteken a leendő középiskolásokat és szüleiket a paksi Energetikai Szakgimnázium és Kollégium (ESZI).
A Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter üdvözli az Európai Unió Bírósága alatt működő Törvényszék mai döntését, amely három éves átfogó vizsgálatot követően megerősítette a brit atomerőmű-projekt uniós jóváhagyását
A speciálisan kialakított jármű hozzánk legközelebb eső állomása május 19-én, Paks Város Napján lesz az atomerőmű és az új blokkok telephelyének közvetlen környezetében.
Paksi és kalocsai befektetők a korábbinál is nagyobb intenzitással járják a várost, egymásra licitálva keresik az egyre drágább panellakásokat.
A bajnoki ezüst már a kalocsai fiúk nyakában, de még lehet arany is.
Süli János kijelentette: A Duna-híd megépítésével a kalocsai oldal települései előtt is „kinyílik a világ!”
Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől.
Öt csapatos csatában „csak” a bronzérem jutott.
Közel másfél év óta elsősorban paksi magánszemélyek keresik-kutatják, vásárolják a legmegfelelőbb árú és fekvésű lakásokat, házakat Kalocsán és környékén. Mindennek a lakótelepen már most jelentős árfelhajtó hatása van.
A hagyományok folytatódnak. Az idei tél kalocsai teremfocijának csúcsmérkőzése – akárcsak az egy évvel korábbi Kalocsai Öregfiúk – MTK Szenior találkozó –, ismét igazi csemegét kínál a labdarúgást kedvelőknek. Ezúttal a Paksi FC Old Boys társulata gálázik nálunk egy minden bizonnyal közönségszórakoztató derbin, ahol megidézik majd a régi idők fociját.
A paksi Erzsébet Nagyszállóban február 22-én megtartott rendezvényen a Paks II. beruházás vezetői, Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter és Mittler István kommunikációs igazgató is megjelent.
A Paksi Atomerőmű szomszédságában üzemelő Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója 1997 szeptemberében fogadta a Paksi Atomerőműből az első kiégett fűtőelemeket. Erre, valamint az elmúlt 20 év eseményeire emlékeztek Pakson, október 18-án, az alkalom tiszteletére szervezett ünnepi konferencián. Az eseményre a fióktelep üzemeltetője, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. mindazokat meghívta, akik fontos szerepet töltöttek be a tárolóval kapcsolatos beruházási, engedélyeztetési és üzemeltetési munkálatokban.
Végre, a „három a magyar igazság” jegyében eredményes tervezői pályázatról számolhatunk be.
A családi házak 30-40 %-kal olcsóbbak Kalocsán, mint a közeli Pakson, a téglalakások árai ettől nagyobb mértékben térnek el.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzései szerint néhány nap alatt nagyon változhat a folyó képe.
Szerdától vasárnapig dübörög majd Kalocsa nagymúltú nemzetközi rendezvénye!
Pályázatokat ír ki idén az ASZE orosz cégcsoport, hogy az építők már jövő év elején megkezdhessék a Paks II beruházás előkészítését.
Plusz forrásokhoz jut a paksi bővítéshez kapcsolódó közinfrastruktúra-fejlesztés, a kalocsai Duna-híd előkészítésére, továbbá lakás- és útépítésre 20 milliárdot különítettek el.
Az elsőfokú engedélyt korábban két zöld szervezet megtámadta.
2020 közepére pedig el is készülhet a Kalocsa és Paks környékét összekötő új híd.
Az atomerőmű-építés ügye új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lép, a majdani üzembe helyezés és a térség fejlesztése koordinálására Süli Jánost, Paks polgármesterét kérte fel a miniszterelnök – mondta Lázár János csütörtökön Pakson, miután részt vett a térség negyvenegy településének polgármestereit tömörítő Paksi Társadalmi Tanács ülésén.
Tárca nélküli minisztert nevez ki a paksi atomerőmű-beruházás felügyeletére és irányítására a következő napokban a miniszterelnök. Az Origo tegnap délután írta meg, hogy úgy tudja, a tárca nélküli miniszter, Paks polgármestere, Süli János lesz. Az atv.hu-nak azóta ezt az érintett is megerősítette.
A Radioaktív Hulladék Kezelő Kft. (RHK) vezető munkatársai október 13-án Pakson helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatón mutatták be az új modult.
A Duna két partján lévő települések a vízparti élet fellendítése érdekében össze kívánják hangolni fejlesztéseiket és a jövőben közös tevékenységek kialakítására törekszenek.
A Paprikafesztivál nyitónapján az érsekkerti szabadtéri színpadon írt alá együttműködési megállapodást dr. Bálint József kalocsai és Süli János paksi polgármester.
NB II-es ellenfelet fogadtak a lányok, a vendégek a papírformának megfelelően magabiztosan nyerték a mérkőzést.
Kaczúr nagyszerű teljesítménnyel segítette a csapatot az ezüsthöz.
Dr. Bálint József TEIT elnök is a delegációval utazott Oroszországba, ahol a küldöttség találkozott az orosz atomerőművek környezetének fejlesztésével foglalkozó egyesülés vezetőségével is.
A paksi városházán május 3-án, kedden ülésezett a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás, amely valószínűleg történetében először csak a félévi költségvetését fogadta el.
A Platán Rendezvényközpont adott helyet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett, március 31-én már harmadik alkalommal megtartott turisztikai szezonnyitónak.
Az MVM Paksi Atomerőmű és Paks Város Önkormányzata idén március 11-én, pénteken rendezte meg hagyományos, a Magyar Sajtó Napja alkalmából tartott ünnepségét. Az eseményen a 2016. évi Urántoll díjat Szládek Balázs, a Platts nemzetközi, internetes angol nyelvű portál magyar munkatársa, míg az Atomtoll olvasói díjat Lehmann Katalin, az Atomerőmű újság szerkesztőségének tagja vette át.
A Paks-Géderlak között üzemelő komp március 6-tól reggel 7-től 12 óráig, majd délután 14-től 17 óráig közlekedik óránként.
Több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Szekszárdon annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá kedden a tolnai megyeszékhelyen Ács Rezső polgármesterrel a Modern városok program részeként. Ebből 10 milliárd jut a paksi régi-új blokkok működése nyomán keletkező távhő-fűtési energia Szekszárdra történő vezetésére.
Harmincmillió JETA támogatás a kalocsai Uszoda és Gyógyfürdő fejlesztésére.
Korábban megírtuk, hogy megjelent a Kalocsa-Paks Duna-híd tervezésére kiírt közbeszerzési pályázat, amely jelentős lépés az új dunai átkelő megvalósítása érdekében. Mint az MTI ma megírta a hídszerkezet hossza 1060 méter, mutatjuk a többi adatot.
Font Sándort, a térség országgyűlési képviselőjét a kiemelt beruházás további lépéseiről kérdeztük.
870 millió van elkülönítve, hogy gőzerővel haladjon a munka.
Font Sándor országgyűlési képviselő ismertette az Duna-híd főbb paramétereit.
Viszonylag szerény érdeklődés mellett rendezett fórumot szerdán az önkormányzat és az iparkamara a városházán.