Itt találod az összes cikket a „rekonstrukció” témában!
Kohány Gábor, a Kalocsai FC elnöke adott tájékoztatást a pálya megújulásáról.
Filvig Géza: Nagy büszkeségünk, hogy a rekonstrukció befejező szakaszát több mint 60 millió forint önerőből tudtuk finanszírozni.
A mintegy 105 millió forintos gépbeszerzés természetesen nem azt jelenti, hogy a teljes géppark-állomány megújulhat, ezért prioritási sorrendet állítottak fel.
Ha elkészül, az épületegyüttes egyházi és városi érdekeket egyaránt szolgál, de szálláshelyként is igénybe veszik.
A tér rekonstrukciós munkálatai az előre meghatározott ütemterv szerint zajlanak, és év végéig befejeződnek.
Megvan a moszkvai Honvédelmi Minisztérium engedélye, amely lehetővé teszi, hogy áthelyezzék a Szentháromság téren lévő szovjet katonai sírokat, ezzel az utolsó akadály is elhárult a tér teljes felújítása elől.
Jelenleg több munkafolyamat zajlik egy időben. Még láthatjuk a régi, nagyon elavult vezetékeket. Ezek a szakaszok a város vízellátásának olyan veszélyforrásai voltak, amelyek bármikor csőtöréssel fenyegetve, egy egész városrész életét lehetetleníthették volna el.
Az útrekonstrukció a Soltvadkert - Kecel-Kiskőrös címérével és a három város zászlajával díszített körforgalomtól egészen a kiskőrösi MOL benzinkútnál lévő körforgalomig tart.
Az elöregedett ivóvízhálózat cseréje érdekében március 10-én, szerdától lezárják a Kossuth Lajos utca és a Hunyadi utca közötti útszakaszt.
Az épületet egykor járási hivatalnak építették, és azóta is az önkormányzati munka és a helyi közigazgatás székhelye.
A megújult művelődés ház épületegyüttese az építőknek, szervezőknek köszönhetően rekordidő, 10 hónap után térhet vissza a település életének vérkeringésébe.
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázatán elnyert nettó 73 millió forintból, plusz a község saját közel 40 millió forintjából, múlt év novembere óta tart a művelődési ház teljes körű rekonstrukciója.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!