Itt találod az összes cikket a „sajtótájékoztató” témában!
Újra kampányidőszak van Kalocsán, ezért a sarkosabb megfogalmazásokat, személyeskedőbb kijelentéseket, internetes interakciókat a következő egy hétben érdemes ennek szemüvegén át nézni és értékelni.
A művészeteket népszerűsítő, a helyi alkotókat és előadókat összefogó és a közönséggel egybegyűjtő kulturális programsor fellépői közt országos híresség is lesz.
Pénteken délután Szabadi István pártigazgató és Szabó Patrik, a Mi Hazánk kalocsai polgármesterjelöltje az Érsekkertben tartott sajtótájékoztatót, amelyen az EP választásokon a harmadikutas párt listájára, az önkormányzati választások vonatkozásában a párt megyei listájára és helyi jelöltjeikre való szavazásra buzdítottak, és ismertették a kalocsai programjukat.
Bolvári Ferdinánd felhívta a figyelmet, hogy a postaládákba még a héten eljuttatott kiadványból és az egyesület honlapjáról mindenkinek lehetősége lesz a teljes programot részleteiben is megismerni.
Kétnapos verseny diákoknak és felnőtteknek, ráadásként önfeledt szórakozás Roberto Rios-szal, Mihályfi Lucával és Yaminával. A kupáról és a kapcsolódó programokról a Kubikus parkban tartottak sajtótájékoztatót.
A hétfői sajtótájékoztatón a fesztiváligazgató a teljes programot bemutatta, és szólt az idei év néhány újdonságáról is.
Április 29-én délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be független polgármesterjelöltként való indulási szándékát Kőszegi Mihály. Pénteken, határidő előtt három nappal a választási bizottságnál is leadta ajánlóíveit. A jelöltaspiráns szerint városunk gondjai nem az utóbbi öt évben keletkeztek, a megoldáshoz is messzebbre kell visszanyúlni.
A jelenlévők megítélése szerint a program közelebb hozta őket Kalocsa egy szebb jövőjéhez, a város előtt álló, megoldásra váró feladatokhoz, ráadásul a fantáziájukat is megmozgatta.
A múlt pénteken délelőtti sajtótájékoztatón a már megismert Bolvári Ferdinánd polgármesterjelölt mutatta be csapatát, ahol több, korábban pártszínekben politizáló, választásokon is induló jelölttel találkozhatunk.
Dr. Magóné Tóth Gyöngyi már korábban bejelentette polgármesteri ambícióit, mint a DK által támogatott jelölt. Hétfő délután hét további képviselőjelölttel együtt a Népművészeti Háznál tartottak sajtótájékoztatót a június 9-ei helyhatósági választásokra való felkészülésükről.
A mostani 2024 adaghoz 5 mázsa hús szükséges, ami gigantikus mennyiség, és a 20 évvel ezelőttihez hasonlóan nemzetközi összefogással készül.
Dr. Bagó Zoltán szerint a kérdőívekből nyert és elemzett adatokból a lakosságot leginkább foglalkoztató témákban a következő évekre a fő csapás és a fő cselekvési irány meghatározható.
A Mi Hazánk Mozgalom április 4-én délután Kalocsán tartott jelöltbemutató sajtótájékoztatója után Szabó Patrik az egyéni választóköri jelöltjeik listáját is a sajtó rendelkezésére bocsátotta.
A polgármesteri címért való indulási szándékát nemrégiben bejelentő Illés Attila Ádám újabb sajtótájékoztatón részletezte elképzeléseit, erős kritikával illetve a jelenlegi, vele eddig azonos pártálláson lévő városvezetést.
A Békés Kalocsáért Egyesület polgármesterjelöltje indulási szándékát péntek délelőtt a La Coma bisztróban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be.
Felkészülten nézünk a megmérettetés elé! – szögezte le a választókerület politikai vezetője, aki beszédébe beleszőtte a pártszövetség vélhetően a következő időszakban gyakran hallható választási mottóját: Folytonosság, fejlődés, Kalocsa!
Miske korábbi polgármestere, a kalocsai Fidesz-szervezet tagja kérte, de nem kapta meg pártja támogatását, hogy polgármester-jelöltként megméresse magát Kalocsán, ezért döntött a független jelöltség mellett.
A szavalóverseny létszáma korlátozott, de még lehet jelentkezni – tudtuk meg Bolvári Ferdinándtól a kedd délelőtti sajtótájékoztatón, míg Bolváriné Gärtner Anikó az esemény kapcsán egyesületük tevékenységéről szólt, az ezt kiegészítő Király Róbert egyebek mellett a 6300.hu internetes oldalt népszerűsítette.
„A közvélemény kutatás adataiból az látszik, hogy az ellenzéki oldalon engem támogatnak a legtöbben.”
Az erős szélben, szakadó hóesésben, erős járműforgalom mellett megtartott sajtóeseményen a nagy forgalmat bonyolító út állapota, felújításának elmaradása volt a téma.
A kis házasságkötő teremben a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai tanácskoztak kedden délután két órától. Előtte az új stratégiáról Pécsi Vivien és Bagó István tartott sajtótájékoztatót.
Idén az érsekséggel közösen a Szentháromság téren díszítik föl Kalocsa fenyőfáját, az adventi koszorú és a Betlehem is ott kap helyet.
Tartalmas előadásokat és beszélgetéseket ígért sajtótájékoztatóján dr. Magóné Tóth Gyöngyi, amikor az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a szeptember 11-étől újrainduló, hétfőnként a DK közösségi terében tartandó, Kalocsai képeslapok című sorozatuk folytatását. A DK területi igazgatójának vendégei ikonikus helyi személyiségek lesznek.
Mai, más tárgyú sajtótájékoztatóján kérdésünkre válaszolva jelentette be a párt 2022-es országgyűlési képviselő-jelöltje a 2024-es helyhatósági választásokon polgármester-jelöltként való indulási szándékát, EP-képviselő-jelöltségét azonban nem valószínűsítette.
Hacsak az időjárás nem szól közbe, minden adott lesz ahhoz, hogy a város történetének egyik legsikeresebb, a paprika köré szervezett eseménye szeptember 8-án elinduljon az Érsekkertben.
Az akkuyui atomerőmű építési munkálataiba nyerhettek betekintést.
Király Róbert képviselő és Bolvári Ferdinánd, a Békés Kalocsáért Egyesület elnökségi tagjai sajtótájékoztatót tartottak a Kalocsai Szent Kereszt Kórház főbejárata előtt.
Minden megteszünk azért, hogy Magyarország ne sodródjon bele ebbe a háborúba!
A MÁV és a Viterra Kft. Király Róbert kezdeményezésére kerítést épített a vasút mentén – és jelentős anyagi hozzájárulásával – fásítás is történt, hamarosan pedig kutyafuttató pálya létesülhet a lakótelep zöldfelületi területrészein.
Kezdetben nyolc gyermek befogadására lesz alkalmas, később némileg bővülhet is az új bölcsőde, amely már a jövő nevelési évben is készen állhat a gyermekek ellátására, és amelyben időszaki, eseti gyermekfoglalkoztatást is vállalnak majd.
Egy átlagnyugdíj esetében az idei 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent.
Az eseményen a Kalocsai képeslapok című programsorozat téli, kora tavaszi programjait ismertették.
A Városháza előtt a kedden, fél hatra hirdetett sajtótájékoztatón összegyűltekhez az épületből távozó dr. Filvig Géza polgármester is szólt. A tiltakozók mécsesekkel vonultak a kórházhoz, ahol csatlakoztak a közösségi médiában hat órára hirdetett demonstrációra érkezettekhez.
Az elvi döntés már korábban megszületett Kalocsa víziközmű-vagyonának és az ivóvíz és szennyvíz ellátás – benne a rendszer fejlesztése és karbantartása – feladatainak az állam részére történő átadásáról. Kedden a testület zárt ülésen véglegesítette a döntést. A testületi ülés után Király Róbert képviselő tartott sajtótájékoztatót.
Az új utcabútorok napelemes energiaforrással működnek, mobiltelefonok töltésére alkalmasak, illetve környezetükben Wi-Fi szolgáltatást nyújtanak és meteorológiai adatokat is szolgáltatnak. Az okospadok ingyenesen használhatóak, ahogyan a bevezetés időszakában a térnek a malom melletti hídnál lévő sarkánál felállított töltőállomás is.
Éhezzenek meg a Csilás parki versenyautó-mustrán bámészkodva, vagy a homokbányánál a verseny izgalmai közben, aztán lakjanak jól az Érsekkertben, ahová másodszor parkol be a street-food karaván, és ahol az eszem-iszom mellé, ráadásként vidámpark és koncertek csalogatják az élményekre éhes közönséget!
A KIKK tárgyalójában tartott sajtótájékoztatón Lakatos György fesztiváligazgató Filvig Géza polgármesterrel, az együttműködő Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ igazgatójával, Zsikó Zoltánnal, valamint Réfy Miklós kuratóriumi elnökkel közösen ismertette az idei rendezvénysorozat programját és sajátosságait.
Folklórfelvonulás a főutcán, táncbemutatók az érsekkerti szabadtéri színpadon, kézműves foglalkozás a Viski Károly Múzeum előtt, táncház kifulladásig – ezt ígéri a pünkösdi hosszúhétvégére az I. Pünkösdi Népművészeti Fesztivál, amelyet a polgármester és a szervezők közös sajtótájékoztatón népszerűsítettek tegnap.
A városban a közlekedés a versenyszámok alatt a már megszokott módon változik: az Ecetgyár utcai híd a körforgalomtól a Trófea vendéglő parkolójáig lesz lezárva, pénteken és szombaton reggel 8 és este 8 óra között.
Február 18-án, pénteken Kalocsán találkozott az ellenzéki összefogás Bács-Kiskun megyében induló hat jelöltje, akik a jelenleg Magóné Tóth Gyöngyi kampányközpontjaként működő egykori Jobbik-irodában tartott sajtótájékoztató keretében írták alá más mellett a Greenpeace környezetvédelmi célokat megfogalmazó kiáltványát.
Magóné Tóth Gyöngyi a pártszövetségük vezetői és egészségügyi szakpolitikusai kijelentései ellenére „suttogóban” terjesztett kormánypárti riogatásnak tartja a fizetős egészségügy kérdését és az általuk tervezett kórházbezárásokat. Az egyesült ellenzéki blokk DK-s képviselő-jelöltje szerint hatalomra jutásuk esetén a kalocsai kórházat biztosan nem zárnák be, vagy legalábbis ő ezt nem szavazná meg, és nem ismer olyan listát, amelyen a bezárandó, mintegy hetven kórház szerepel.
A képviselő a kormányfő ígéretét bírja, hogy a tér kikerülésére szolgáló út tervezésének és kivitelezésének költségeire a központi költségvetésből biztosítanak forrást.
Kampányindító sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki összefogás pártjai, az ellenzéki előválasztás itteni győztesével, dr. Magóné Tóth Gyöngyivel az élen. A főbb üzenetek: félelem uralkodik az országban, a Jobbik irodájában várják az észrevételeket és a rászorulóknak szánt adományokat. A DK által jelölt Magóné és a közös jelölt, Márki-Zay Péter mellett négy párt küldöttei tettek hitet.
A kormány kitart amellett, hogy meg kell fékezni a gyermekekre irányuló egyre agresszívabb szexuális propagandát és ebben az álláspontunkban a nemzeti konzultáció is megerősítette.
A magyar gazdasági növekedés teszi lehetővé, hogy a képviselő által részletezett területeken Magyarország Kormánya előre lépjen.
Az október 6-án tartott tájékoztatón az intézményi átszervezést, a város kulturális élete szervezésével kapcsolatos feladatoknak az Innovációs Kft-hez történt átcsoportosítását és az azzal járó változásokat is érintették.
Jól vizsgázott a reptéri koncerthelyszín és a szervezőgárda. Mindenki talált kedvére való programot a kínálatban.
A 80 négyzetméteres játékhajó egy nagy homokágyon helyezkedik el, és különböző, jellegzetes kalocsai elemekkel lesz felszerelve.
Két újabb területet vonnak be a tavaly is bővített időkorlátos parkoló zónába. Az ott lakók a Polgármesteri Hivatalban igényelhetik az időkorlát alól mentességet jelentő engedélyt.
A foci mindannyiunk leginkább beszélt közös nyelve – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Kalocsai Gyermekotthonának tanévzáró focimeccse előtt június 10-én, Kalocsán.
Összesen több mint 65 (!) nyári tábort szerveznek, egy, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal közösen, pályázati forrásból tartandó tábor még szervezés alatt áll.
A statisztikai adatokból kiviláglik: a néhány éve megváltozott ingyenes, számos ösztönzőt magukba foglaló képzések egyre népszerűbbek a szakmát tanuló fiatalok körében.
Tegnap az uszodában tartott sajtótájékoztatón mutatta be dr. Filvig Géza polgármester az uszoda új vezetőjét, aki bejelentette: május 26-án újra nyitnak.
A Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében indítani tervezett jelöltet a templomtéren kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatón mutatta be Szabadi István pártigazgató és Dócs Dávid alelnök.
Filvig Géza szerdai sajtótájékoztatóján szólt a tervezett kerékpárút-felújítást hátráltató, történelmi távlatú adminisztratív hiányosságokról.
A feladatot az eddig is tevékeny közterület-felügyelők látják el, munkaidőn túl is, többletjavadalmazásért. Munkájukkal időt nyerhetünk, a lakosságnak pedig kevesebb utánajárással jár majd bejelenteni a közterületen tapasztalt problémákat, amelyeknek az orvoslása is gyorsabb lehet így.
A költségvetés összeállításánál legfőbb cél a város komplex működtetésének biztosítása volt, és hogy a törvény erejénél fogva rá rótt kötelező feladatait a lehető legmagasabb szinten teljesítse.
A közösen elhatározott célokra a helyi akciócsoport koordinálása mellett felosztott, összesen 250 millió forintos pályázati forrás főképp a helyi civilszervezetekhez jutott.
Nagyon reméljük, hogy ezzel a segítséggel az érettségi és a szakmai vizsgákat a diákok sikerrel tudják teljesíteni – mondta Virág Tibor kancellár.
A Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatója és kalocsai elöljárója a járványkezelés kérdéseiről is szólt, emellett megemlékeztek a doni katasztrófa áldozatairól.
Dr. Filvig Géza: „olyan gazdasági környezetváltozás éri el a térségünket, amelyre Kalocsa városának is reagálnia kell. 2021-ben indul a Kalocsa-Paks Duna-híd építése, a Paks II. beruházás, ami annyira meghatározza Kalocsa város életét, hogy erre a lehető legjobban fel kell készülni.”
Szabadi István, a Mi Hazánk mozgalom Bács-Kiskun megyei elnöke, és a kalocsai pártalapszervezet elnöke, Szabó Patrik szerdán tartott sajtótájékoztatót városunkban.
A Mi Hazánk Mozgalom országos alelnöke és megyei elnöke is szólt a sajtó képviselőihez a kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen Szabó Patrik mutatta be választási programját a szeptember 20-án tartandó választásokra.
A szennyvízcsatorna-rendszer folyamatos korszerűsítése állandó feladatot ad, de több ismert konstrukciós hiányosságát is javítani kell, az ivóvízhálózat pedig közismerten elöregedett városszerte, ami szinte állandó csőtöréseket okoz. Sürgető feladatok állnak Kalocsa város önkormányzata és az ellátórendszerek fenntartója előtt – ebből kettő már zajlik. Filvig Géza, Mátyus Zoltán és Simon Zoltán tegnap délelőtti sajtótájékoztatója.
A párt megyei elnöke nemzeti radikális szervezet mai sajtótájékoztatóján jelentette be a jelöltállítási szándékukat, és mutatta be a jelöltjüket, ismertetve döntésük politikai motívumait is.
Egyelőre úgy látszik, hogy három jelölt közül választhatnak a 7. számú választókerület lakói a Jánosi György lemondása miatt megüresedett képviselői hely betöltésére. Egyikük széles párttámogatását ma jelentette be Király Róbert önkormányzati képviselő.
Igen előrehaladottak a tárgyalások, hogy Kalocsa város várhatóan az ipari park esetében is megfogja kapni az időközi költségnövekedés miatt hiányzó összeget, azaz megvalósul végre az ipari park beruházás, amely legendásan hosszú idő óta százféle buktatók után végre a megvalósítás szakaszába érkezhet.
A miniszter leszögezte: a jelenlegi ütemterv szerint a Paks II. Atomerőmű 2029-2030-ban működik majd kereskedelmi üzemben, a reaktorokat ekkor adják át 60 év üzemelésre.
Kalocsa polgármestere és a szociális intézmény vezetője az első olyan sajtótájékoztatót tartotta, amelyre nem vártak újságírókat, mégsem maradt le róla senki… Ez a járványveszély velejárója.
Arra törekednek, hogy évente legalább egy alkalommal a TOP 5-be tartozó együtteseket, vagy előadóművészeket hívják meg a város nagyrendezvényeire. Ennek jegyében az idei Paprikafesztiválon a Halott Pénz lép fel.
Simon Zoltán: a bizottsági elnökök nagyon gyorsan beletanultak az önkormányzati munkába, jól és hatékonyan vezetik a bizottságokat.
Magóné „költőibben”, a kormányt közalkalmazottól példa nélkül támadva zárta a sajtótájékoztatót.
„Ha a két jelöltségből nem tudok bekerülni a kalocsai képviselő-testületbe, akkor a közéleti munka itt számomra véget ér.” – mondta Bolvári Ferdinánd.
Két középiskola és egy általános iskola diákjait pallérozza a tanév elejétől a Kentucky államból érkezett házaspár, David Ziegler és felesége, Sandy Gail Ziegler, akik a polgármesteri fogadásuk után a kis házasságkötő teremben a sajtó kérdéseire is válaszoltak.
A Szövetségben Városunkéért Egyesület programjának egyik eddig kellőképp nem hangsúlyozott pontjáról is szólt a Szövetségben Városunkért Egyesület polgármesterjelöltje azon a sajtótájékoztatón, amelyet azért hívott össze, hogy ismertesse az indokait, miért utasította el az egyik jelölttársának meghívását. A helyi MSZP elnöke Faragót pártja támogatásáról biztosította, és mindketten hangsúlyozták NER-ellenességüket.
A képviselő-jelöltek szimbolikusan két fát ültettek el a Negyvennyolcasok tere mellett azzal, hogy „a szavak mellett a tettek is beszélnek”.
„Már most azt hangoztatják, hogy ki kinek hazudott, mikor, ki vezette félre a másikat. A céljuk ugyan politikai, de politikai hovatartozásukat titkolni szeretnék.”
Angeli Gabriella: „Folyamatosan azt mondták, ők csak a mögöttük álló pártokkal együtt dönthetnek. Közben meg azt is hangsúlyozták, hogy ők függetlenek. Ha azok, miért kell a pártokat megkérdezni, milyen döntést hozhatnak. A „függetlenségük” teljes ellentmondás.”
Pénteken Szűcs Imre, új megyei elnök és a Szávay István mandátumát a parlamentben átvevő, kalocsai kötődéssel is rendelkező Bencsik János tartott sajtótájékoztatót.
Rendhagyó sajtótájékoztatón vehettek részt azok, akik az 1848-as Forradalom és Szabadságharc előestéjén, március 14-én ellátogattak a Tomori Pál Könyvtárba. Rendhagyó volt abban az értelemben, hogy ezúttal - a Magyar Sajtó Napján – a helyi médiumok vezetői, közismert személyiségei beszéltek magukról, mindennapi munkájukról, terveikről. A KALOhíreket Borbély-Juhász Ágnes főszerkesztő képviselte.
Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt a valódi politikai élettől, szintértől és realitásoktól távoli, túlságosan idealisztikus beszédet olvasott fel.
Pedig állami támogatást is kaptunk a felszámolás alatt álló társaság kötelezettségeinek fedezésére. A testületet már nem lehet feloszlatni, a költségvetési rendeletet legkésőbb március idusáig kell elfogadni. Bálint József tartott sajtótájékoztatót a mai, hétfő délutáni képviselő-testületi ülés után.
Kútnyilvántartás nélkül az unió nem nyitja meg azt a 80-100 milliárd forint forrást, amelyet gyűjtőszóval Magyarország vízkormányzására lehet felhasználni.
A családtámogatásról, a gyermekek jövőjéről, a gyermekvállalásról, a több gyermeket vállalókról szóló konzultáció a jelenlegi irány megerősítésére és arra irányul, hogy kiderüljön, milyen további és milyen mértékű támogatást várnak a családok.
Előkészítő szakaszba léptek azok a Kalocsát és vonzáskörzetét jelentős mértékben érintő útkorszerűsítési és rekonstrukciós beruházások, amelyek alapvetően a Paks II. projekthez kapcsolódnak.
Font Sándor bejelentése kioltja, illetve nyugvó pontra juttatja a fúrt kutakkal kapcsolatos találgatásokat, az egymásnak ellentmondó híreszteléseket.
Minden eddigi eredmény csak tompítja az érzést, hogy Kalocsa főtere nyolc év óta építési terület, homályba vész, mikor lesz vége a tér rekonstrukciójának.
Kalocsán egyházi épületben talán még soha nem volt annyira kritikus hangvételű nyilvános esemény, mint amit ma (szerdán) a Szentháromság térrel kapcsolatban tartottak.
Gyöngyösi Márton Szávay István országgyűlési képviselő vendégeként, országjáró útja Bács-megyei állomásainak egyikeként tartott Kalocsán sajtótájékoztatót. A két politikus a Sargentini-jelentésről, a párt ügyeiről, a hétvégén tartott programalkotó kongresszus tapasztalatairól, az ott elfogadott kiáltványról szólt, majd találkozott az itteni párttagsággal, a párt egységének erősítésén is fáradozva.
Nem sok újdonságot tudtunk meg Bálint Józseftől az 51-es út lezárása és a vasúti átkelőhely fölújítása ügyében tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Talán csak annyit, hogy lesz a héten még egy sajtótájékoztató, amelyet már azok tartanak majd, akiket most is vártunk… A keddi tájékoztatón elhangzottak szerint nem a város volt a hunyó a pislákoló tájékoztatásban.
Közös kulturális és népi hagyományokat, gazdasági kapcsolatokat erősítő programot indított Kalocsa és Kúla.
A koordinált visszaléptetések rendszerét a szavazatok megosztására irányuló felhívást a demokrácia szellemével ellentétesnek tartja, és a szavazatok megosztását sem javasolja.
Kampány időszak lévén a fórum abban is különbözött más hasonló eseményektől, hogy a közélet két ismert szereplője tényalapú, személyeskedéstől mentes kommunikáció keretében beszélt múltról, jelenről és jövőről, fejtette ki álláspontját ezekben a kérdésekben.
Tegnap délután a kalocsai Városháza előtt tartott közös sajtótájékoztatót Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője és a párt választói kerületünkben induló képviselőjelöltje a lezárult jelöltállítással, illetve a jövőt illetően a pártközi együttműködések lehetőségével kapcsolatban.
Az MSZP lakossági fórumán dr. Angeli Gabriella országgyűlési képviselőjelölt és Korózs Lajos szakpolitikus a magyar társadalom idősebb generációit leginkább foglalkoztató témát, a nyugdíjrendszer átalakításának irányait tűzte napirendre.
Suhajda Krisztián, a Jobbik e térségben indított országgyűlési képviselőjelöltje Kepli Lajos országgyűlési képviselővel, a párt szakpolitikusával közösen tartott sajtótájékoztatót kalocsai pártirodájukban. A téma: a párt paksi bővítéssel kapcsolatos álláspontja, valamint az atomerőmű térségének kiemelt gazdasági övezetté nyilvánításának szándéka volt.
Fideszes ukáz helyett baloldali nyomás és saját hintapolitikája miatt fogyhatott el a levegő Angeli Gabriella körül, akinek személye a jelek szerint megosztja a parlamenti választásokon őt jelölő párt tagságát is. Bálint szerint több rendben hivatali titkot sértett a képviselő asszony, akit képviselői esküjével is szembesített hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyet azért tartott, hogy tisztázza Angeli Gabriellának számos posztjáról való leváltása tényleges okait, illetve a városnak megküldött OLAF-jelentés tartalmát.
A négyblokkos üzemelés kezdete, 1988 óta minden idők legalacsonyabb kollektív dózisteljesítményét érte el az erőmű, ami újabb rekord.
Az újabb TOP pályázati sikerrel a kalocsai önkormányzat összes TOP pályázata nyert. A forrásból megújuló épület a szociális alapszolgáltatási feladatok ellátását szolgálja majd, beteljesítve az otthon kiváltásával kezdődő, a szociális ellátórendszert átfogóan megújítani szándékozó erőfeszítéseket.
Tegnap délelőtt 10 órakor a Búzapiac-téren tartott sajtótájékoztatója keretében mutatkozott be az LMP jelöltje, Kerpács Rezső. A programismertetője során főként országos témákat érintett, köztük kiemelt hangsúllyal a paksi bővítés kérdését, amelynek azonban helyi vonatkozásai közismertek.
Teljesült a Parkgondozó Kft. üzleti terve, ami a piaci bevételeket és kiadásokat illeti, ám az eleve megkurtított önkormányzati támogatás miatt mégis jelentős veszteséggel zárja az évet cég. Erről szerdai sajtótájékoztatóján szólt a Kft. ügyvezetője, aki az alulfinanszírozottság miatt a feladatellátás színvonalát és a cég jövőjét is félti.
Ötvenmilliós forintot nyert kulturális és szórakoztató események rendezésére a Művelődési Központ.
Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatóján Bálint József polgármester az óvodaépítési projekt és a csapadékvíz-elvezetési projekt sikere mellett azt is bejelentette, hogy megnyerte a város az egykori laktanya területén létesítendő inkubátorház megépítéséhez igényelt 220 milliós forrást. Ez a beruházás – nem csak a közös telek miatt – szorosan kapcsolódik egy már korábban elnyert, nyolcszázmilliós forráshoz, amely ipari infrastruktúra-fejlesztésre költhető, főképp a Parkgondozó leendő telephelyének kialakítására, ugyanott.
Bálint József polgármester péntek délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentett három nyertes TOP-pályázat egyike a Kertváros csapadékvíz-elvezető rendszere hiányzó, vagy elavult elemeinek pótlását, az összegyűjtött csapadékvíz befogadására záportározó kialakítását teszi lehetővé.
Három pályázatra 820 millió jött Kalocsának karácsonyi ajándékba a TOP pályázati rendszer forrásaiból, ebből 400 millióból a volt Úttörőház telkén egy új óvoda épülhet. Más forrásból, de megújul az Ifjúsági Ház épülete is.
Tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján újabb pályázati sikerekről számolt be dr. Bálint József polgármester: három újabb TOP pályázatunk részesült kedvező elbírálásban. Ennek kapcsán a polgármester összefoglalta az eddigi pályázati eredményeinket, és visszatekintette az eddig vezető útra.
Múlt pénteken, sajtótájékoztató keretében Kalocsán mutatta be a Momentum a párt városunkban induló jelöltjét, Környei Balázst. A budapesti származású, Kalocsához több szállal kötődő fiatal jelölt, valamint Hajnal Miklós pártszóvivő a Replay Music Pub (egykori Pirosarany) külön helyiségében találkozott a helyi médiumok képviselőivel.
A fókuszban a kulturális értékek, a szociális felzárkóztatás, egészségfejlesztés – a hónap első csütörtökjén a kalocsai Városházán az ötletadó Szűcs Csaba, kiskunhalasi alpolgármester, Bolvári Ferdinánd képviselő, a szociális bizottság elnöke, valamint Rumi László, a Szociális Központ vezetője, projektmenedzser tartott sajtótájékoztatót az EFOP forrásból elnyert összeg felhasználásáról.
Kétéves programot finanszírozhatnak az elnyert, 100%-os intenzitású támogatásból. Képzések, rendezvények valósulnak meg a forrás fölhasználásával, emellett kiépül egy mentori hálózat, amely a legrászorultabbakat segíti majd a közszolgáltatások elérésében, elősegítve egyéni boldogulásukat és társadalmi hasznosságuk fokozását egyaránt.
Nem vicc: három éven át egy sor program valósulhat meg az egykori Nagyszeminárium épületében kialakítandó Nőközpont égisze alatt a KKKK és partnerei által konzorciumban elnyert támogatás felhasználásával. Erről Magóné Tóth Gyöngyi és Héjja Gábor, az egyik partner képviselője beszélt Bálint József polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.
– többek közt ez volt Bálint József polgármester tarsolyában a tegnapi sajtótájékoztatóján. A jó hír közreadására a polgármester a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár (KKKK) intézményvezetőjét, Magóné Tóth Gyöngyit kérte föl. Ez volt a legkisebb horderejű bejelentés a háromból…
Az önkormányzati szándékok sikere esetén felszabadulhat az egykori parádés istálló – ma rendezetlen helyzetű és siralmas állapotú – műemlék épületegyüttese, komoly fejlesztési lehetőséget nyújtva.
Bálint József polgármesternek a város megvalósult és tervezett fejlesztéseiről, elnyert és elbírálás alatt álló pályázati beadványairól tartott sajtótájékoztatót, amelyen egyebek közt néhány nyertes, valamint számos, támogatói döntésre váró projektünkről szólt. Utóbbiak közül az óta már érkeztek jó hírek.
Utólagosan nyert Kalocsa városa 19 millió forintot az önkormányzati közétkeztetés fejlesztése céljára. Korábban a Jókai utcai konyha korszerűsítésére már elköltötték az összeget, ám a mostani támogatói döntéssel a költségvetésben e célra lekötött forrás fölszabadul, így újabb sokmilliós teherrel könnyebbedik a város büdzséjének helyzete.
A tankerület iskoláinak infrastrukturális fejlesztésére 2,5 milliárd forint pályázati összeget fordíthatnak.
„Egyenlő munkáért egyenlő bért!” – mondta sajtótájékoztatóján Suhajda Krisztián, amelyen a Kelet- és Közép-európai béreknek a nyugatiakkal való kiegyenlítését célzó nemzetközi kezdeményezésükről szólt. Petíciójukat a hétvégén, a Paprikafesztiválon már helyben is támogathatjuk. Egymillió aláíró kell, hogy a kérést tárgysorozatba vegyék.
Simon Zoltán napirend előtt kért szót a legutóbbi testületi ülésen, és bocsánatkérésre szólította föl dr. Bálint Józsefet, amiért a polgármester – az ő olvasatában – lehülyézte az ellenzéket. Bálint József nem kért bocsánatot, mondván, nem azt mondta. Stílus és árnyalatok…
Jövőre a nyugdíjemelésen felül nyugdíj prémiumra is számíthatnak a nyugdíjasok.
Csütörtökön délután öt órától a Katona házban található hittanteremben várta a sajtó képviselőit a Bács-Kiskun megyei KDNP vezetősége részéről Mák Kornél elnök, dr. Zöld Lászlóné alelnök, valamint a kalocsai pártszervezet elnöke, Filvig Géza, akik a párt által a megyében végzett munkáról, illetve a Fidesz –KDNP kormányzatnak a családpolitika terén hozott vívmányairól számoltak be.
Jövőre emelkedik a minibálbér, a családi adókedvezmény, prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok.
Fesztiválnépszerűsítő sajtótájékoztatót tartott kedden délután a hajósi Pincefaluban Estók Mihályné Szalczer Erzsébet, Hajós polgármestere és Mocselini Rudolf, a szervezésbe idén először bekapcsolódó Ördögszekér munkatársa.
Kalocsán kampányolt a paksi beruházás ellen az LMP. Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő a sétálóutcában tartott tegnap sajtótájékoztatót arról, hogy pártjuk aláírásokkal akarja kikényszeríteni a népszavazást.
A jótékonysági gálaest bevételét egy több osztály által használható elektromos sebészkés és egy 12 kimenetes EKG gép beszerzésére szeretnék fordítani, a két műszer ára mintegy 900 ezer forint.
Egy új törtvény szerint minden ásott és fúrt kutat be kell jelenteni, legkésőbb jövőre. Az ivóvíz védelmét a Jobbik is prioritásként kezeli, de attól tartanak, a bejelentési kötelezettség és a később várható adóteher épp a kispénzű rétegeket sújthatja jobban – erről tartottak ma sajtótájékoztatót a Jobbik kalocsai irodájában.
Csütörtökön délelőtt Toroczkai László, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke jelentette be Kalocsán, hogy a párt országgyűlési képviselő-jelöltje Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében Suhajda Krisztián lesz a 2018-as választásokon.
Négy helyi médium munkatársai adnak sajtótájékoztatót a legkönyörtelenebb oknyomozóknak: kalocsai középiskolások bombázhatják kíméletlen kérdéseikkel a sajtósokat a magyar sajtó szabadságának emléknapján.
Az eset nem egyedi, országszerte 47 önkormányzatot sújtottak visszafizetési kötelezettséggel.
Minimálbér-emelés, adó- és államadósság-csökkentés egy csapásra – ez a bizonyítéka a gazdaság teljesítőképességének. Szerda délután a küszöbön álló béremelésről és adóteher-könnyítésről, azok makrogazdasági hátteréről és várható hatásairól beszélt kalocsai irodájában Font Sándor.
Szerdán tízéves szerződést írtak alá a Miskei úti záportározó hasznosítására, csütörtökön helyszíni sajtótájékoztató keretében adta át a tavat dr. Bálint József a hasznosításra jogosultságot szerzett vállalkozónak. Az engedélyek megérkezése után indulhat a horgászat.
Szabó Balázs önkormányzati képviselő a Jobbik országgyűlési képviselőjének, Farkas Gergelynek a kudarcba fulladt alaptörvény-módosítás kapcsán tartott, múlt pénteki sajtótájékoztatóján házigazdaként szólt a városban az elmúlt hetekben kialakult helyzetről a párt kalocsai irodájában.
Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője múlt péntek délután a kalocsai pártirodájukban tartott sajtótájékoztatón válaszolt Font Sándornak, miután utóbbi a nemrég kudarcba fulladt alaptörvény-módosítás kapcsán többek között őt is megszólította. A házigazda Szabó Balázs a városban kialakult helyzetről mondta el álláspontját.
Ezt volt a konklúziója Simon Zoltán önkormányzati képviselő csütörtöki testületi ülés után tartott sajtótájékoztatójának. Már napirend előtt is nekifutott, de „Kalocsa város önkormányzatának valós gazdasági helyzete” című, Loibl Lászlónak a Vagyonhasznosítási Kft. éléről történt furcsa lemondását is érintő hozzászólása nem fért bele a háromperces keretbe.
A kalocsai polgármester sajtótájékoztatón válaszolt Simon Zoltánnak, részletesen beszámolva a város helyzetéről és annak előzményeiről. Az előremutató javaslatokat Luca napjáig várja Bálint József, a jobboldali képviselőktől is.
A beruházást legkésőbb jövő év január végéig kell lezárni, de a kórház vezetője azt reméli, a most 70 százalékos készültségi szinten álló építkezés december végéig befejeződik.
Font Sándor, a Kalocsa-Kiskőrösi választókörzet országgyűlési képviselője az elmúlt pénteken Kalocsán a meghiúsult Alaptörvény-módosításról tartott sajtótájékoztatót. A média képviselői személyesen is megtapasztalhatták, mennyire „ember- és problémaközelibb”, amikor az országos sajtó által már tálalt téma helyi kontextusaira is rávilágítanak.
A polgármester lemondását sürgette burkoltan Simon Zoltán azon a sajtótájékoztatón, amelyet a városban kialakult helyzetről tartott pénteken délután a Tomori Pál Főiskola első emeleti előadótermében.
A kvótareferendum kapcsán tartott sajtótájékoztatót a KDNP Kalocsai Szervezetének elnöke, dr. Filvig Géza, aki külön hangsúlyozta a térségünkben élők kiemelt felelősségét a rájuk leselkedő fokozott veszély miatt.
Fő téma a migránskérdés és az október 2-ai népszavazás ügye volt, de más kérdéseket is érintett és élénk kormánykritikát is megfogalmazott Szávay István országgyűlési képviselő, aki Szabó Balázzsal közösen tartott sajtótájékoztatót, majd fogadóórát szerda délután a Jobbik kalocsai pártszékházában.
Az új egyesület megalakulását pénteken sajtótájékoztatón jelentette be az elnök, aki nagy vonalakban a civil szerveződés céljait is ismertette a nyilvánossággal.
Országjáró körútja keretében látogatott Kalocsára szeptember 7-én Szél Bernadett a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke, aki a Búzapiac téren „Magyar bérekből nem lehet megélni” címmel tartott sajtótájékoztatót.
Kifejezetten jó és optimista hangulatú volt az a sajtótájékoztató, amelyet Font Sándor (Fidesz), választókörzetünk országgyűlési képviselője május 13-án, pénteken Kalocsán, a képviselői irodában az ország 2017-es költségvetése, hangsúlyosan az adócsökkentés és otthonteremtés témában tartott.
A történelmileg hozzájuk köthető pontokra kerülnek át a szobrok, fakivágásokról szó sincs, és nem tárják fel az egész teret – egyebek mellett ezekről is tájékoztatta a nyilvánosságot Vörös Márta, egyházmegyei főépítész a Szentháromság tér felújításával kapcsolatban szárnyra kelt szóbeszédekre reagálva.
A térség országgyűlési képviselője a január 1-től hatályos változásokról tartott sajtótájékoztatót kalocsai irodájában.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!