Itt találod az összes cikket a „sakk” témában!
Négy forduló után tizedik a Kalocsa Sakk Klub együttese.
A verseny megrendezésével kívántak emlékezni az 1999. december 20-án, tragikus körülmények között elhunyt fiatal sakkozóra, aki agyhártyagyulladásban szenvedett.
Igaz, a mezőny legjobbjaival játszottunk az elején
Az előző bajnokság első és második helyezettjével játszottunk.
Rapid- és villámversennyel emlékeztek sakkozóink hajdani szakosztályvezetőjükre.
A tavalyi győztes decsiek átszaladtak a Kalocsa csapatán.
Csapatban a második helyen végeztünk a hagyományos dunántúli rapid viadalon.
Az egykori magyar bajnok, volt kalocsai élversenyző, hírnevéhez méltóan hibátlan teljesítménnyel lett első a hajdani klubja által szervezett viadalon.
Kilenc csapat közül lettek másodikak a Kalocsai Sakk Club versenyzői
A gyors döntések stratégiáját élheted át!
2004-től a KSE szakosztályának a vezetője volt, amikor a csapat bronzérmet vehetett át az NB II-es csapatbajnokságon.
A szerbiai indulók a versenyt nemzetközivé léptették elő.
A ’70-es évek eleji városi sakkélet újjászervezője Kalocsán, aki a Kalocsai SE csapatának szakosztályvezetője volt.
Csoportunk egyik erős, pécsi középcsapatát konckoutoltuk.
Szeptember 9-én, szombaton reggel indultak a sakkórák a Közösségi Ház ebédlőjében azon a kétnapos viadalon, ahol a résztvevők a Kalocsa hajdani nagyszerű sakkozója, a 2012-ben elhunyt Bükkös Ákos emlékének adóztak.
Két Ferenc elnevezéssel rendeztek Sakk Emlékversenyt Miskén. A névadók - Kohl Ferenc és Bikali Ferenc -, mindketten rajongtak a sakkért, lelkesedésükkel sokat segítettek a sakk népszerűsítésében.
„Terveink között szerepel, hogy csapatot indítunk a megyebajnokságban, hogy onnan eredményes játékkal feljuthassunk ismét az NB II-es bajnoki osztályba."
Ennek a versenynek a megrendezésével a szervezők emlékezni kívántak Dr. Bán Jenőre, aki Dunapatajon született 1919–ben és munkásságával nagyon sokat tett az egyetemes és a magyar sakkozásért.
Dr. Czibulka Zoltánnak köszönhetően, Kalocsa ismét feleleveníti a korábbi nagysikerű sakk versenysorozatát.
A Kalocsai SE hajdani szakosztályvezetője dr. Czibulka Zoltán ismét versenyt szervezett a régi játékosoknak és barátoknak.
Városunk sakktörténetének kordokumentumait ismertette a szerző dr. Czibulka Zoltán könyvbemutatóján.
Kalocsa sakktörténetének kordokumentumait kötötték remek kötetbe a szerző, dr. Czibulka Zoltánnak köszönhetően.
Városunk sakktörténetének hű kordokumentumaival ismerkedhet meg az, aki kezébe veszi az egykoron Kalocsán élt sportvezető, dr. Czibulka Zoltán frissen kiadott új könyvét, amely a sportág helyi történéseibe vezet be bennünket több mint fél évszázados múltat átölelve.
A karantén generálta uborkaszezonnak köszönhetően egyre többször adunk helyt portálunkon negyedszázaddal korábbi jubileumi kalocsai sportesemények megidézésének, amelynek városunk mindenkoron gazdag sportéletének hű kordokumentumai.
A Kecelen rendezett megyei csapatdöntőkről ezüstéremmel térhetett haza a kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskola alsós fiúcsapata.
A kalocsai versenysakkozás egykori etalonjára versennyel emlékeztek a hagyományok jegyében.
Óvodások lólépésben vetélkedtek egymással.
Partinként csupán 3 perc volt a játékidő.
Az utolsó fordulóban még éremért versenyzett.
Kaczúr nagyszerű teljesítménnyel segítette a csapatot az ezüsthöz.
Budapesten rendezte meg a Sakkmatyi Képességfejlesztő és Tehetségkutató Sakkiskola valamint a Barcza Gedeon SC a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a 2016. évi nem hivatalos Óvodások Országos Sakkbajnokságát.