Itt találod az összes cikket a „Szele Anikó” témában!
Ezzel hét győzelem mellett már nyolc vereséggel áll a Kalocsa.
A Kalocsa kiszerválta képzettlenebb ellenfelét.
Jobb volt az NBI-es klub utánpótlása.
A játék kiváló és tetszetős volt, csak sajnos veszítettünk.
A csapatkapitány szerint hiányzott játékukból a lelkesedés.
Két szettes hátrányból fordítottak a kalocsai lányok.
A bajnoki rájátszás negyedik játéknapján egy győzelem és két vereség után végre ismét sikernek örülhetett a Kalocsa, ráadásul a tabellán sokkal jobb pozícióban lévő fővárosi egyetemistákat sikerült 1 óra 42 perc játékidő után térdre kényszerítenünk.
Az egyetemisták kellemes partnerek voltak az ütközetben.
Más dimenzióban röplabdáztak a kalocsai lányok.
Pörögtek a lányok, magas fordulatszámon játszott az együttes.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.