Itt találod az összes cikket a „temetés” témában!
A temetés 2023. július 21-én, pénteken délután lesz a kalocsai temetőben. Előtte lelki üdvéért 16.00 órakor koncelebrált engesztelő szentmisét mutatnak be a kalocsai Főszékesegyházban.
Dr. Bábel Balázs: A Piarista Gimnáziumból lépett az orvosi pályára, ahol nagyon magasra jutott, szinte felsorolni se tudná az ember az elért eredményeit és kitüntetésit. Úgy gondolom, hogy ez most már nem is annyira fontos, mint az, hogy sokakat meggyógyított, akik köztünk maradtak és köszönetet mondanak neki.
Klasszikus orvos volt: nemcsak az állami orvosi eskühöz volt hű, hanem a hippokratészi klasszikus orvosi szemléletet képviselte. Azt, amikor egy orvos nemcsak jó szakember, hanem jó ember is - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós.
Lakatos György eljuttatta szerkesztőségünkhöz édesapja gyászjelentését, amelyet a leveléhez fűzött, szerkesztőségünkön keresztül Kalocsa lakosságához címzett gondolatai kíséretében adunk közre.
A helyiek szerint Dunaszentbenedek emberemlékezet óta nem látott ekkora temetést, a forgalmat már a temetés előtt fél órával rendőrök és polgárőrök irányították, még egy külön nagy parkolót is megnyitottak a sírkert közelében, hogy a sok jármű elférjen.
A február 3-án délután otthonában váratlanul elhunyt Vargyas Mihályt, Dunaszentbenedek polgármesterét február 11-én, pénteken 15 órakor katolikus szertartás mellett a dunaszentbenedeki temetőben helyezik örök nyugalomra.
Megszámlálhatatlan sok embernek adott a kezébe jogosítványt. Szaktudása mindenki számára példaértékű lehet.
Két család: a rokonság és a zenészek nagy családja osztozott a gyászban. A Kalocsán és Kiskunhalason is közismert dobos sírját teljesen elfedték a virágok és koszorúk.
A március 30-án, 94 éves korában elhunyt Molnár Ferencet, a „Mágust”, a kalocsai sportélet és oktatás legendás alakját ma 15 órakor családja, pályatársai, sporttársai, tanítványai, barátai, tisztelői búcsúztatták, kísérték utolsó útjára a kalocsai temetőben.
Az eset óta a kisgyerekek mellett egyelőre a fiatalabb generációk sem látogatják a szépen karbantartott játszóparkot.
Pedagógus hivatása mellett két hivatásként, mesteri szinten űzött hobbija révén is széles ismertségnek örvendett Szabó Gyula: családja mellett a város kutyatenyésztői és a cselgáncsozók is saját halottjukként tekintenek rá. Múlt szombaton volt a búcsúztatója.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!