Itt találod az összes cikket a „Tóth Tamás” témában!
Az Anda Present története egyik legnagyobb fejlesztését valósítja meg Kalocsán, amelynek első ütemét október végéig befejezik.
Pintér Sándor belügyminiszter és Tóth Tamás vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vezetője Kiskunhalason február 22-én, pénteken délután ünnepélyes keretek között adta át a tárcavezető szerint az ország legkorszerűbb börtönét. Az első fogvatartottak Kalocsáról érkeznek.
A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gondozásában jelent meg A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása című kötet, amelyben Tóth Tamás városunk török utáni megújulásának aranykoráról ad átfogó képet. Múlt csütörtökön vették át érte az év levéltári kiadványának járó elismerést.
Első helyezést ért el Tóth Tamás: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején (1733–1784) című kiadvány a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) által 2015-ben meghirdetett Év Levéltári Kiadványa Díj versenyen a Monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!