Itt találod az összes cikket a „Vagyonhasznosítási Kft.” témában!
Ebben az évben összesen 834,6 millió forint önkormányzati finanszírozási igény mutatkozik a Kft. által végzett kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok ellátására.
Az uszoda dolgozóit nem bocsátották el, a karbantartási feladatok a temperáló fűtés melletti elvégzése, az épület őrzése volt a feladatuk.
November 2-án, szerdán az első fákat Dr. Filvig Géza polgármester és Dr. Jéri Tamás, a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezető igazgatója ültették el.
A két gazdasági társaság jelentős önkormányzati forrásból gazdálkodik, összességében 720 millió forintos önkormányzati támogatás felhasználásával számos kötelező és sok önként vállalt önkormányzati feladatot látnak el.
A téli többletkiadásokra és a kötelező béremelés fedezetére kért és kapott támogatási előleget a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. E jogcímen öt hónap alatt 40 millió forintot fizetnek ki a társasság részére, ám ezt a cég 2022. évi költségvetésében figyelembe veszik. Erről január végén döntött a kalocsai önkormányzati képviselő-testület. Igent mondtak a Kft. márciustól induló közfoglalkoztatási programjára is.
Bő három héttel a kért határidő előtt teljesült dr. Filvig Géza polgármester azon kívánsága: a jogosult családokhoz lehetőleg még a karácsonyi ünnepek előtt kerüljön ki a fűtenivaló.
A terv 458 millió 148 ezer forint önkormányzati finanszírozási igényt mutat. Ebből általános feladatokra 381 millió 835 ezer, az uszoda üzemeltetésére 63 millió 140 ezer, közfoglalkoztatásra 5 millió 304 ezer, a Kalocsa TV-re 7 millió 869 ezer forint kerül felhasználásra.
Eredeti szándékunk szerint a kezdetekről, a cég jelenéről és jövőjéről egy időben készítettünk volna interjút Dr. Jéri Tamással, ám a szerteágazó feladatok sokasága miatt több részletben tárjuk olvasóink elé a komoly változások előtt álló, immár letisztultabb, feladatcentrikusabb, a fejlesztések irányát tekintve is határozott jövőképpel rendelkező cég múltját és jelenét.
Az egykori laktanya területéből kihasított területrészen két külön projekt keretében mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztés valósul meg. A kivitelezési munkákat két kalocsai vállalkozás végzi. Vezetőiket megkérdeztük a munkák előrehaladásáról, és körbe fotóztuk a területet. Tartsanak velünk!
A CLLD pályázat 250 millió forintos keretéből, a Kalocsa Város Önkormányzata által elnyert 78 milliós támogatásból épült létesítményt június 3-án, szerdán délután a sajtó jelenlétében tartott megnyitón adta át Filvig Géza polgármester. A városvezető üdvözölte a fejlesztést, de azt sem hallgatta el, hogy öröme mégsem teljes.
Azért is hasznos a 8-20 óráig nyitva tartó gyermekbirodalom, mert korosztályonként tartogat csúszdaszereket a kicsik számára.
Aki beadta az igényét, mindenki részesült téli tűzifa támogatásban Kalocsán. Az önkormányzat zökkenőmentesen, mindössze két hét alatt juttatta el a fát az érintetteknek.
Idén 7 új helyre került adventi dekoráció. Legbüszkébbek a város sétálóutcájára lehetünk, az egész sétáló rész gyönyörű fényben pompázik. Itt található a betlehemi jászol és az új adventi koszorú is.
A részletek egyelőre nem ismertek, de az tény, hogy mára virradóan valaki, vagy valakik illetéktelenül behatolt, illetve behatoltak a kalocsai uszodába, anyagi kárt okozva a városnak. A hírt a rendőrség is megerősítette.
Bő két hét alatt sikerült helyreállítani a vihar által okozott károkat. A munkába szakértőt is bevontak. A javítási munkák idejére a csökkentett szolgáltatáshoz jutányosabb belépőjegyárak társultak. Szombaton már a régi rend szerint nyithatnak a várakozások szerint.
Az ülésen döntés születhet az önkormányzati bérlakások bérleti díjának 5-10 százalékos mértékű korrekciójáról, mert a díjat 2016 óta nem emelték.
A területfejlesztés két pályázat segítségével történhet meg, összesen egymilliárdból. A Foktői úti laktanya területéből kihasított telek öt csarnok felújítása és egy új irodaépület emelése után szolgálná ki a Vagyonhasznosítási Kft.-t és kalocsai vállalkozásokat. Mikorra készülhet el? Kik és mire használhatják majd a Foktői úti laktanyában létesülő ipari telephelyet?
A jobbikos Szabó Balázs igennel szavazott az új törvény alkalmazását tiltó javaslatra. A Parkgondozóra is érvényes lett volna a tiltás, de annak már nincs rá ideje. Három, baloldaliként számon tartott képviselő tartózkodott.
Bár jogi értelemben nem került még pont a Parkgondozó Kft.-nek a Vagyonhasznosítási Kft.-be történő beolvadására, de a feladatok és források tervezése már egységes keretben történik. A feladatok ellátására 18 millióval többet kértek a cégek, mint tavaly, de „csak” 14 millióval kaptak többet.
Szerdán elfogadta a képviselő-testület a kalocsai Parkgondozó Kft.-nek a Vagyonhasznosítási Kft.-be történő beolvadásának tervét. A befogadó cégnél épp most zárult ÁSZ-vizsgálat eközben egy sor hiányosságot tárt föl – ennek eredményét is most ismertette a polgármester a grémium előtt.
Olvasóink jól tippeltek, a Vagyonhasznosító volt ügyvezetőjének legújabb közösségi médiás akciója téma volt a legutóbbi testületi ülésen, miközben másik szálon a Kft.-t elmarasztaló ÁSZ-jelentés színezi a történetet...
Kalocsa város polgármesterét hívja föl a jelentés egyik javaslata, hogy tegyen lépéseket a hiányosságok miatti felelősség tisztázására, és az esetleges felelősségre vonásra.
Négyéves időszakot vizsgáltak, részben a korábbi észrevételeiknél megfogalmazott ajánlásnak sem tett eleget a társaság. A tulajdonos önkormányzatot képviselő polgármestert és a cég ügyvezetőjét cselekvési terv készítésére kötelezték.
A volt ügyvezető közösségi oldalán írt bejegyzést, betöltve azon ígéretét, hogy folytatja Bálint József polgármester nyilvános kövezését. Ez most vagy egy rendkívül furmányos trükk, vagy tényleg nagyon megromlott a kapcsolat a volt cégvezető és Bálint József polgármester közt. Mi folyik itt?! Szavazzon!
Az Aero Club Foktő-Kalocsa Repülő és Szabadidősport Közhasznú Egyesület elnöke, Fekete Ferenc hathatós támogatásával még valahol márciusban – a kispályás bajnokság kezdetén – felajánlotta segítségét a „Vagyonhasznosító” felé a műfüves pályákat körbevevő „hálómaradványok” pótlására, ám egészen augusztus végéig az érintettek még csak nem is reagáltak rá.
Négy éve újították föl a KSE sporttelepét – ma ennek alig van nyoma. A minden porcikájában viseltes pálya kapcsán szerkesztőségünkhöz már az MLSZ-licensz megszerzése miatt is aggódó vélemények jutottak el. Utánajártunk.
Elfogadták tegnap a Parkgondozó Kft. végelszámolásának megindítására vonatkozó javaslatot. De mi lesz a hozzá delegált feladatokkal? Mi lesz az általa elnyert, fönntartási időszakban lévő pályázatokkal és forrásokkal, a folyamatban lévő programokban és a cégnél dolgozókkal?
Vége a férfiuralomnak! Június elsejétől női vezető állhat a közterület-fenntartói feladatokat ellátó Parkgondozó Kft. élén! Már csak benne reménykedhetünk, hogy neki majd sikerül rendet tennie!
Az illetékes „Vagyonhasznosító” malmai igen lassan őrölnek, nincs látványos előrelépés a műfüves pályák hibáinak kijavítása terén.
Szerdán tárgyalja a képviselő-testület a Vagyonhasznosítási Kft. és a Parkgondozó Kft. további sorsát. A két cég egyesülésére az ügyvezetők készítettek terveket, mely munka eredményeképpen a Parkgondozó végelszámolására született javaslat. Egyidejűleg távozik Loibl László, egyévi pénz jár a lelépéséért.
A város két maradék Kft.-je közül a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetőjét vonták be a hivatali munkatársak mellett a két cég összevonásának előkészítésbe, a másik gazdasági társaság, a Parkgondozó Kft. ügyvezetője már korábban tanulmányt tett erről az asztalra. A mostani előkészületek többnyire alátámasztották Loibl korábbi számításait, így a két Kft. egyesítésével közel húszmillió forint lesz megtakarítható.
Jelentős költségmegtakarítást remél az előterjesztő az önkormányzat 100%-os tulajdonát képező két gazdasági társaság egyesülésétől. A megtakarítások elsősorban adminisztratív területeken jelentkeznek majd. Például, csak egy ügyvezetőre lesz szükség a továbbiakban…
Takarékosság, Kalocsa Szíve program, pályázati kötelezettségek is szóba kerültek a személyeskedéstől sem mentes önkormányzati vita során, amelyet követően a Vagyonhasznosítási Kft. önkormányzati támogatásának mértékéről döntött a tavalyi utolsó ülésén a kalocsai képviselő-testület. Ha az elfogadott finanszírozással „elgurul” az év, akkor kb. 4,6 milliót spórolunk a tervhez képest, igaz, a megcélzott, bő 9 milliós takarékosság helyett. Viszont közben létrejön két új munkahely is!
Nyolc település vállalkozásainak – köztük számos kalocsainak –, kiemelt helyen a Karamell Kft.-nek és a Vagyonhasznosítási Kft.-nek (!) tartozik összességében sok-sok pénzzel a Menza Kft. a Simon Zoltán által korábban kikért, a csütörtöki testületi ülésen nyilvánosságra hozott adatok szerint.
Kinyóné Lakatos Melinda kérdésére válaszolt a napirendek lezárulta után dr. Bálint József polgármester, hírbe hozva egy kalocsai szövetkezetet és súlyos gyanút lebegtetve az előző városvezetéshez köthető magánszemélyek vonatkozásában.
Jó hír az izzadni vágyóknak, kevésbé a szabadtéri gyógyvízi lubickolást tervezőknek…
Hiába a rövid munkahét, pörögtek az események és a hírek is az év 15. hetében. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
Három pályázat közül egyetlen érvényesként fogadták el a Vagyonhasznosító élén eddig megbízott ügyvezetőként tevékenykedő Pécsi Tibornéét. A döntés zárt ajtók mögött született, a mai testületi ülés első napirendi pontjaként.
Van változás a korábbiakhoz képest: két módosító indítványt is elfogadott a testület. Az egyik a végzettségre vonatkozó kitételekben szélesíti a kaput, a másik a kívülről érkezőknek biztosít egyenlő feltételeket.
Újra „potom” bruttó 420 ezerért robotolhat a cégvezető. A csökkentést az érintett maga kérte – most már örülhet Szabó Balázs!
Nem vették napirendre csütörtöki ülésükön sem a költségvetést és annak kitekintő határozatát, sem a repülőgép-szimulátor ügyét, de a Parkgondozó Kft. üzleti tervét sem tárgyalták, egy ötödik napirend pedig eredménytelenül zárult.
A beadványok közül a testület egyiket sem fogadta el. Újra lehet pályázni!
A város harkányi üdülőjét már többször is meghirdettük értékesítésre. Most hogy volt vevő, miért nem adták el? És miért volt ez szerintünk nagy szerencse? Itt olvasható!
A Parkgondozó Kft. üzleti tervéről és önkormányzati támogatási igényéről szóló döntéshozatalkor Szabó Balázs kifejtette: a megszavazott 143 millió tizenkétszer 180 ezerrel, plusz járulékaival kevesebb is lehet – ennyit kapott a kettős ügyvezetésért a Parkgondozó és a Vagyonhasznosító Kft. egyszemélyi vezetője. Szabó Balázs becsületről és erkölcsről beszélt az ülésen, és örült az egyetértésnek, de sajnos félreértett valamit…
Múlt évi utolsó ülésén elfogadta az önkormányzati testület a Vagyonhasznosítási Kft. üzleti tervét, ennek kapcsán megszavazták a társaság 128,8 milliós támogatási igényét is. Mellé az uszoda üzemeltetésére kap 65 milliót – a létesítmény kiadásán tízmilliókat bukhattunk volna.
Megvan a Vagyonhasznosító átmeneti vezetője: tegnapi ülésén, megbízott ügyvezetőt jelölt ki a tulajdonos kalocsai önkormányzat a Vagyonhasznosítási Kft. Loibl László lemondásával megüresedett vezetői pozíciójára. A poszt betöltésére pályázatot írnak ki. Az ügyvezetőnél egy korábbi előterjesztés verte ki a biztosítékot.
Ezt volt a konklúziója Simon Zoltán önkormányzati képviselő csütörtöki testületi ülés után tartott sajtótájékoztatójának. Már napirend előtt is nekifutott, de „Kalocsa város önkormányzatának valós gazdasági helyzete” című, Loibl Lászlónak a Vagyonhasznosítási Kft. éléről történt furcsa lemondását is érintő hozzászólása nem fért bele a háromperces keretbe.
A kalocsai polgármester sajtótájékoztatón válaszolt Simon Zoltánnak, részletesen beszámolva a város helyzetéről és annak előzményeiről. Az előremutató javaslatokat Luca napjáig várja Bálint József, a jobboldali képviselőktől is.
A polgármester nem kommentálta a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetőjének távozását. A december 8-ai testületi ülésen határozhatnak a pályázat kiírásáról poszt betöltésére. Loibl László eljuttatta portálunkhoz lemondásának részletes indokait.
Loibl László hétfőn benyújtott lemondását elfogadta a polgármester.
Évről évre hatalmas többletösszegeket kell pumpálni az önkormányzat közfeladat-ellátásban fontos szerepet vállaló két gazdasági társaságába, hogy megőrizzék működőképességüket. A Menza 28,8, a Vagyonhasznosítási Kft. 70,1 millió extra pénzt kapott. Még ebben az évben átalakulhat a rendszer.
A ma délelőtti testületi ülésen dönthetnek a város két kizárólagos tulajdonú kft.-jének adandó pénzinjekcióról, amelyhez a legutóbbi ülésen módosították a társaságok alapító okiratát. Közel százmillió forintról van szó.
A Vízimadárpark pályafutása a jelek szerint minden ígéret ellenére elérkezett a végjátékhoz, azzal, hogy a parkot értékesítésre, illetve bérbeadásra meghirdette az önkormányzat. Az önkormányzati döntést váratlan fordulatok és egy félsikerű zárt ülés előzte meg, a továbbiak a piac kegyén múlnak.
Hadiköltségvetések után kemény megszorító csomag készül: évi 150 milliót kell lefaragnia, vagy valahol „találnia” az önkormányzatnak. Az új költségvetési csodafegyverrel 2017-től élessel lőnek.
Nem a korábbi vezetés dilettantizmusa, hanem a sok kötelező feladat, a szűkös források, az alulfinanszírozás okozta a sokmilliós hiányt a város cégeinél ’14 előtt és az után is – derült ki a 100%-os önkormányzati tulajdonú Kft.-k beszámolóiról folytatott testületi ülési vitában.
Májusi utolsó testületi ülésen a város cégeinek beszámolói kerültek terítékre. A Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. legnagyobb költsége a város közüzemi számlái.
Amint az a kivitelezési munkálatok feszített tempóját látva várható volt – adódtak kisebb-nagyobb hibák a Kalocsa Szíve Program tavalyi megvalósulásakor. Amit lehet, most elkezdtek javítani.
Több mint két tonna granulátummal töltötték fel Kalocsa Város Sport- és Szabadidőközpontjának műfüves pályáit. A karbantartás már időszerű volt, mivel a talaj minőségének rossz állapota erősen rányomta bélyegét a sportélményre. A jövőben épp ennek elkerülése végett a műfüvön nem lehet majd stoplis cipőben kergetni a labdát.
A legutóbbi testületi ülésen elfogadott költségvetés mind a Parkgondozó Kft., mind a Vagyonhasznosítási Kft. számára szűkre szabja a keretet a korábbi évekkel összevetve. Meg tudja oldani a feladatot az ügyvezető?
A még Rigó Gábor – az óta eltávolított – telepvezető által igényelt támogatás fölhasználásával lezárult a Vízimadárpark területén a lőszermentesítés fizikai megvalósítása – tudta meg portálunk.
A Menza 60, a Parkgondozó 127, a Vagyon Kft. pedig több mint 320 millióból gazdálkodhat. A decemberben tartott két testületi ülésen kiderült: a cégek nem csak ’14-ben, de tavaly is alulfinanszírozottak voltak. Idén több mint félmilliárd forintot kapnak. A terv szerint ez elég lesz.
A Vagyonhasznosítási Kft.-nek nyújtandó póttámogatás tárgyalása során vetődött föl újra az önkormányzati cég költséges kommunikációs szerződésének kérdése. Loibl László ügyvezető válaszából kiderült: a felek szerződést bontottak.
Nyílt nappal és ünnepélyes átadórendezvénnyel zárult le szombaton a „Kalocsa Szíve Program – Integrált turisztikai vonzerőfejlesztés Kalocsa belvárosában” című projekt, amelynek közel 2,3 milliárd forintjából megújult Kalocsa történelmi városmagja.
Helyreigazítási kérelemmel fordult portálunkhoz a PERSON Kft. Egyebek közt a címben is kiemelt elhatárolódási szándéktól vezérelve. A vállalat szerint Filvig Gézának Angeli Gabriella, illetve a Vagyonhasznosítási Kft. „érdekes” szerződéseit bemutató sajtótájékoztatójáról szóló tudósításunk nem állta ki az objektivitás próbáját. Kérésüknek – a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében is – örömmel teszünk eleget.
A legutóbbi testületi ülés napirend előtt és az egyebek közt előadott felszólalásai nagyobbat szóltak a rendes napirendeknél. Török Ferenc az előző önkormányzat állítólagos „érdekes szerződéseinek ” konkretizálását követelte, Filvig Géza (nem ideológiai) SZMSZ-továbbképzést javasolt a képviselőknek. Filvig és Angeli Gabriella megint futott egy kört. Még a jegyző is a nyomukba eredt.
Zsinórban folynak a tanúkihallgatások az október 30-án, a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. vezetője sérelmére elkövetett rablás símaszkos támadóinak kilétére vonatkozóan.
A tegnapi testületi ülésen az egyebek közt dr. Filvig Géza a korábban sajtótájékoztatón is bemutatott, véleményes kommunikációs szerződéseket vette elő, dr. Angeli Gabriella visszalőtt.
Szerkesztőségünk minden erőszakos cselekedetet határozottan elítél. Mielőbbi jobbulást kívánunk az áldozattá vált Loibl Lászlónak! Vele a két legnagyobb önkormányzati tulajdonú cég vezetője és a térség piacvezető hírportálja közt elvárható, korrekt, jó viszony fönntartására törekszünk, ugyanakkor visszautasítjuk az ellene történt rablótámadás kapcsán adott nyilatkozataiban portálunkra tett elmarasztaló megjegyzéseit.
A múlt heti testületi ülésen született döntés értelmében a kalocsai önkormányzat által adott 50 milliós kölcsön a Kalocsa Szíve előfinanszírozásához kell. A korábbi 30 milliós kölcsön lejáratát is meghosszabbították.
Ötöd hektár termőföld eladása kapcsán a döntés-előkészítés metodikájáról cseréltek eszmét városatyáink. A földeladást megszavazták, a szükséges tájékozódásról nem dűlőztek. Marad a közhiteles nyilvántartás és az önszorgalom.
Védettmadár-tenyésztő programtól eshet el Kalocsa?
Az egykori Nagyszeminárium épületének földszinti helyiségeiben és pincéjében kialakított új látogatóközpontban tartottak lakossági fórumot a Kalocsa Szíve projekt állásáról péntek délután.
Az illetékes gázszolgáltató, a GDF-Suez behajtási célzattal elzáratta a gázt több kalocsai óvodában és más intézményekben. A fönntartó Vagyonhasznosítási Kft. vezetője által portálunknak elmondottak szerint a probléma rövid ideig tartó, átmeneti.
Tovább tart a lejtmenet, ezúttal 94 önkormányzati bérlakás kiárusításával kacérkodik az önkormányzat.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.