Itt találod az összes cikket a „választások” témában!
A leghosszabb forgatókönyv szerint Kalocsának augusztus 3-án lehet jogerős határozattal megállapított polgármestere.
Bolvári Ferdinánd felhívta a figyelmet, hogy a postaládákba még a héten eljuttatott kiadványból és az egyesület honlapjáról mindenkinek lehetősége lesz a teljes programot részleteiben is megismerni.
A múlt pénteken délelőtti sajtótájékoztatón a már megismert Bolvári Ferdinánd polgármesterjelölt mutatta be csapatát, ahol több, korábban pártszínekben politizáló, választásokon is induló jelölttel találkozhatunk.
Dr. Bagó Zoltán szerint a kérdőívekből nyert és elemzett adatokból a lakosságot leginkább foglalkoztató témákban a következő évekre a fő csapás és a fő cselekvési irány meghatározható.
A Mi Hazánk Mozgalom április 4-én délután Kalocsán tartott jelöltbemutató sajtótájékoztatója után Szabó Patrik az egyéni választóköri jelöltjeik listáját is a sajtó rendelkezésére bocsátotta.
Magóné Tóth Gyöngyi a pártszövetségük vezetői és egészségügyi szakpolitikusai kijelentései ellenére „suttogóban” terjesztett kormánypárti riogatásnak tartja a fizetős egészségügy kérdését és az általuk tervezett kórházbezárásokat. Az egyesült ellenzéki blokk DK-s képviselő-jelöltje szerint hatalomra jutásuk esetén a kalocsai kórházat biztosan nem zárnák be, vagy legalábbis ő ezt nem szavazná meg, és nem ismer olyan listát, amelyen a bezárandó, mintegy hetven kórház szerepel.
Egy szűk, közéleti funkciók megszerzésére alakult csoport egyes tagjai szervezetszerűen szereztek meg, illetve próbáltak megszerezni személyes adatokat is tartalmazó adatbázisokat a helyhatósági választások győzelme reményében.
A Szívből Kalocsa tételes elszámolásra és mandátuma visszaadására szólította fel Bagó Zoltánt, akit a viszont válaszadás lehetősége érdekében megkerestünk.
Egy képviselőjelölti kampány-hozzájárulás 600 ezer, a beígért két alpolgármesteri szék várományosának hozzájárulása 2 millió forint volt. Ezt a pénzt a többség Bagó Zoltán kezébe elismervény nélkül adta, vagy utalta.
Dr. Filvig Géza valamennyi választókerületében magabiztos, volt, ahol 50 százalékos fölénnyel nyerte a polgármester választást. Csapata is nagyon sikeresen szerepelt, nyolc egyéni választókerületből hétben szereztek mandátumot.
Amint megtudjuk, ki lesz Kalocsa város polgármestere a következő öt évben, illetve kik lesznek az egyes körzetek képviselői, azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.
Délig a választás rendjét zavaró körülményről bejelentés nem érkezett, valamennyi választókerület szavazóköre pontosan kinyitott, a szavazás zavartalanul folyik.
Választókerületi egyéni képviselőt és polgármestert közvetlenül választhatnak a polgárok, de a testület három listáról bejutó jelölt csatlakozásával lesz teljes – ők a mandátumot nem szerző egyéni jelöltekre leadott szavazatok száma alapján kerülnek kiválasztásra a jelölőszervezetek listáiról. Választási kisokosunk innen egy kattintásra!
Bolvári Ferdinánd polgármesterjelölt az újságírói szakmai és jogi szempontból álláspontunk szerint kifogástalan, fent idézett címmel megjelent cikkünk miatt büntető és polgári jogi eljárással fenyegetőzik. Kattintás után olvashatják, hogy ami részben más forrásokból a közvélemény elé került, azt etikusnak, tényszerűnek és megalapozottnak találjuk. Ha valaki, hát Bolvári sértett jogi normákat.
A polgármesterjelölt szerint október 13-án arról döntünk, hogy tovább haladunk-e a lejtőn és a kormánypártokkal állóháborúra készülő, az elmúlt öt évben leszerepelt, egymással vitatkozó szivárványkoalíció kerül városunkban hatalomra, vagy hallgatunk a józan eszünkre, és a kormány támogatását magunk mögött tudva elkezdünk közösen létrehozni egy épülő jövőt.
A polgármesterjelölt mellett minden körzet képviselőjelöltje mondott néhány mondatot önmagáról, és szóltak a várossal és a körzetekkel kapcsolatos terveikről a fiatal popsztár koncertjére várakozó közönség előtt. Hétfőn a jelölőszervezet a színházban tartott választási nagygyűlést.
A pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a fórumon egyértelmű támogatásáról biztosította dr. Filvig Gézát, a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltjét.
„Ha a két jelöltségből nem tudok bekerülni a kalocsai képviselő-testületbe, akkor a közéleti munka itt számomra véget ér.” – mondta Bolvári Ferdinánd.
Bagó Zoltán, Bolvári Ferdinánd és Faragó László polgármester-jelöltek csapata is tanulópénzt fizet. Rajtuk kívül a fellebbezést benyújtott Fekete Zsombor polgármesterjelölt-aspiránst és további két képviselőjelölt jelölőszervezetét is megbírságolta a HVB. A bírságok mértéke ezer és tízezer forint közötti.
Tegnap lejárt a fellebbezés határideje. Egy kivételével jogerőre emelkedtek a kalocsai Helyi Választási Bizottság jelöltek és kompenzációs listák nyilvántartásba vételéről szóló határozatai.
A mögöttünk hagyott hét legfontosabb híreit – őszi mulatságokról, jelöltállításról, fejlesztésekről és sportról – csokorba szedve ajánljuk olvasóinknak, most is élő videós kommentárral.
Harmincnyolc választókerületi képviselőjelölt indul az őszi helyhatósági választásokon. A jelölőszervezeteknek öt választókerületben kellett jelöltet állítaniuk ahhoz, hogy a kompenzációs listájukat is nyilvántartásba vegyék.
Hétfőn délután öt órakor ült össze Kalocsán a Helyi Választási Bizottság, hogy összesen 75 határozatban döntsön a jelöltek és listák nyilvántartásba vételéről, vagy annak elutasításáról, 27 nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt bejegyzéséről, illetve megállapítsa a szavazólapokon a jelöltek sorrendjét. Egy polgármesterjelölt paraszthajszállal lemaradt a szavazólapról.
Kedden még véletlenül futott össze a sétálóutcában a jelenleg ismert öt kalocsai polgármesterjelölt közül három. Ennek kapcsán Bolvári Ferdinánd közös kávézásra hívta jelölttársait. Ketten el is mentek a szerda délutáni, nem sajtónyilvános találkozóra. Faragó László sajtótájékoztatón, Filvig Géza nyílt levélben fejtette ki távolmaradása okait.
Filvig Géza polgármester-jelölttel való beszélgetésünk második részében szó esett a Fidesz-KDNP csapatáról, a választókerületekben induló jelöltekről is, de a fő téma a város jövője, a pártszövetség kalocsai programja volt.
Közzétette Kalocsa város jegyzője, mint a helyi választási iroda vezetője a jelöltállításhoz szükséges ajánlások számát. Az október 13-án tartandó helyhatósági választásokig mostantól szigorú ütemezés szerint folyik a felkészülés. Mutatjuk a jelöltek, jelölőszervezetek és választópolgárok főbb tudnivalóit.
Küszöbön az európai parlamenti választások, közben Kalocsán már beindult az önkormányzati választási kampány is. Filvig Géza, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és Font Sándor országgyűlési képviselő közös sajtótájékoztatót tartott a koalíció május elsejei külön sátrában.
Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt a valódi politikai élettől, szintértől és realitásoktól távoli, túlságosan idealisztikus beszédet olvasott fel.
A jelenlegi kalocsai polgármester a mai képviselő testületi ülésen jelentette be e szándékát, hozzátéve, képviselő sem akar lenni.
A párt új megyei elnöke a kiskunfélegyházi Kis-Szeniczey Kálmán lett, az ötfős megyei elnökség tagjai közé Kalocsáról Nagy Szabinát választották meg. További terveivel kapcsolatban megkerestük Kerpács Rezső eddigi pártelnököt is, ki az áprilisi országgyűlési választásokon a kalocsai választókerület egyéni képviselőjelöltje volt.
Szombaton tartott „fogadóórát” – lényegében választási fórumot – Suhajda Krisztián, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje Kalocsán, akinek vendége a párt EP-képviselője volt. A két politikus bemutatta a párt programját, a főbb kampánytémákat Suhajda ismertette, vendége főképp az országos politikai helyzetet elemezte. Szóba került Morvai Krisztina újabban tapasztalt különutas politikája és annak jobbikos megítélése, illetve a koalíciós kormányzás, vagy az esetleges alkotmányos válság lehetősége is.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.