Itt találod az összes cikket a „Városi Galéria” témában!
Míg 2023-ban 45 beteg gyermeket támogattak, idén 75 gyógyulásához nyújtanak segítséget.
Különleges programokkal és meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a Viski Károly Múzeumban, a Nicolas Schöffer Gyűjteményben, a Városi Galériában és a Kalocsai Képtárban.
A július elsején nyíló kiállítás július 23-áig tekinthető meg, azon kalocsai orvosok képeit láthatja a közönség.
A kalocsai örökségünkről a magyar örökségek előkelő klubjába most belépett, a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumának elemévé nyilvánított kilenc gyűjtemény vezetőjével tartanak nyilvános pódiumbeszélgetést jövő szerdán.
A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága a beérkezett állampolgári javaslatok alapján Kalocsa Gyűjteményeinek ítélte a MAGYAR ÖRÖKSÉG kitüntető címet!
Ahhoz, hogy egy igazán méltó kiállítást szervezzenek, harmincöt - negyven darab képre lenne szükség, ehhez várják a tulajdonosok jelentkezését.
A hajósi származású Gácser Zsolt szobra kapta a legtöbb szavazatot idén, a helyi és környékbeli alkotók művészeti seregszemléjén.
Kiss Farkas Éva fotós és Kiss István festő-rajztanár képeiből nyílt közös tárlat február 14-én Kalocsán.
Fából faragott paraszti világ – időutazás a város szívében!
Esetünkben kicsit sem túlzó, vagy clickbait a cím – több okból is megállja a helyét. Miért? Kiderült a kiállítótérben, illetve a múlt pénteken nyílt tárlatról készült beszámolónkból!
Ez az este más volt, mint a többi!
A Dunatáj Fotókör alkotócsoportja és a Viski Károly Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, baráti körét a “15 FÉNY-ÉV” című kiállítás megnyitójára.
Öt helyszínen készültek programokkal a Múzeumok éjszakájára. Ebből egy, az érsekkerti csillagászati bemutató teljesen dugába dőlt, a múzeumban viszont a Stabil Frazír koncert és a színdarab kivételével minden más programot élénk érdeklődés mellett tartottak meg, akárcsak a Galériába és a Schöffer Gyűjteménybe tervezetteket.
… és meg is van az eredménye! Ezt a kiállítást tényleg látni kell!
A Viski Károly Múzeum épületén túl a Városi Galériában, a Nicolas Schöffer Gyűjteményben, a Kalocsai Képtárban, valamint „külsős” helyszínként az Érsekkertben, és a Fényi Gyula emlékparkban is tartanak programokat szombat este héttől másnap hajnalig.
Nemcsak közönséggel, hanem kékmadárral is tele volt a terem az idei Kék Madár Fesztivál nyitórendezvényén a Városi Galériában, ahol Balassa Júlia és Somogyi Ferenc közös kiállítását, egyben az idei fesztivált nyitotta meg Lakatos György.
A Kék Madár Fesztivál, ahogy minden évben, úgy idén is kiállítással nyitja meg három napig tartó programkavalkádját. A Városi Galériában június 1-jén, pénteken 17 órakor Balassa Júlia textilművész és Somogyi Ferenc szobrászművész Forgács és szellem című tárlatával nyit a Kék Madár. A megnyitón közreműködnek Bazsinka József és ifj. Bazsinka József tubaművészek.
Kalocsa Art, amelyet 2004-ben keltettek életre azzal a szándékkal, hogy a város és környéke hivatásos és amatőr művészeinek alkotását bemutathassák, pénteken ismét kaput nyitott a művészetre.
Két horvátországi és egy magyar alkotói csoportosulás – a szabadkai Kro-Art csoport és a Beliscei Festészeti Alkotókör, illetve a dusnoki Pannon-Art – művészeinek egy-egy alkotásából összeállított kiállítás péntek délutáni megnyitóján a Pécsi Horvát Főkonzulátus is képviseltette magát.
A Városi Galéria februári tárlata, a méltatlanul kevéssé ismert Németh Miklós munkássága előtt tiszteleg. A Tobzódó Színek címet viselő kiállítás átfogó és magával ragadó válogatást tár elénk a mester művészetéből.
A tíz éves jubileumát ünneplő bajai Duna Fotóklub alkotásaiból rendeztek bemutatót Kalocsán.
November 23-án 17 órakor a Városi Galériában „Képírók számvetése” címmel nyílt közös kiállítása Kiss Istvánnak, Bukor Tibornak és Kőrösi Tamásnak. Három férfi – mester és tanítványai.
Gondolatébresztés volt az ünnepi szónok célja – sikerült!
Részben már hagyományosnak mondható programokkal, de újításokkal – sőt új állandó tárlattal – kiegészülve tartották meg az idei Múzeumok éjszakája rendezvényeit Kalocsán, öt helyszínen, június 24-én, szombaton. Kultúra, kaland, ismeretszerzés, egyéni és közösségi élmények a legrövidebb, itt és most mégis hosszú éjszakán.
Szombaton garantálnak nem lesz panasz arra, hogy nincsen – jó értelembe vett – éjszakai élet Kalocsán és a környékben!
A Városi Galériában Mácsai István festőművész kiállítását Dargay Marcell és Kákonyi Árpád zenei közreműködése mellett Mácsai Lajos, a művész fia nyitotta meg. A jubileumi fesztivál elé megnyitóbeszédet maga a fesztivál atyja, Lakatos György mondott. Természetesen telt ház volt.
Több év kihagyás után az idén újjáélesztik a szervezők az egykor népszerű, színes, formabontó rendezvényt!
Egy okkal több, hogy várjuk a nyarat!
„Építkezzen alulról”, áll a felülről született döntésben. Az értéktár-rendszer ellentmondásáról és felrázásáról kérdeztük a kalocsai bizottság elnökét.
A pénteken nyílt kiállításon a Kalocsai Értéktár Bizottság fotópályázatára érkezett alkotások a kalocsai örökség elemeit jelenítik meg, emellett számos archív fotón bemutatkozik az egyszervolt Kalocsa is.
A pénteken 17 órától a Városi Galériában kiállított képek az értéktár fotópályázatának felhívására készültek, a célból, hogy ezeken a fotókon keresztül minél szélesebb körben megismerésre kerüljenek a települési értéktárban szereplő építészeti és egyéb értékeink.
Az elmúlt két hétben Kalocsától várták az ihlet forrását a művészteleppé vált Kossuth utcai kollégiumépületben összegyűltek. A végeredményt immáron bárki láthatja – és megéri megnézni!
Romsics Imre kalauzolásával szemezgetünk a jövő hét végi Múzeumok éjszakája programkínálatából. Előre szólunk, aznap estére ne tervezzen mást!
Megnyílt az idei Kék Madár Fesztivál, tegnap öt órakor volt a megnyitó. Az ember és a táj kapcsolatát vizsgáló fotókból nyílt kiállítás elé zongorán és csellón szólt a zene.
Múlt pénteken tartották az idei Kalocsa Art kiállításának megnyitóját. A 25 kiállító művész közt ebben az évben három újonc is szerepel.
Április 15-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Városi Galériában a Kalocsa-Art idei tárlata. A Kalocsa és térsége képzőművészeinek alkotásait felvonultató kiállítás tizenharmadszor kerül megrendezése.
Nagy érdeklődés mellett nyílt múlt pénteken Ördögh Noémi, alias Naomi Devil kiállítása. Szürreális víziók, posztmodern üzenet, professzionalizmus, itt-ott némi jó értelemben vett hatásvadászattal. Kattintson virtuális tárlatunkért!
Az egyre nedvesebb és hűvösebb őszi napokra ajánlunk a figyelmükbe egy igazán szemrevaló programot. Messzire sem kell menni érte, mindössze a kalocsai Városi Galériáig!
Idén a Szent Iván éji táncmulatságtól elkülönült a rendezvény, mégis rekord számú látogatót vonzottak a múzeumi programok.
Városunkban öt helyszínen várják programok az érdeklődőket Múzeumok Éjszakája országos kezdeményezése keretében.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!