Február 18-án, Bonyhádon a Magyar Atlétikai Szövetség felkészülési ranglista versenyén Lakatos Anna, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola 7. osztályos tanulója 503 cm-t ért el távolugrásban, amely eredménnyel vezeti a 2008-as születésű lányok korosztályos országos ranglistáját.
Edző édesapját, Lakatos István testnevelő tanárt arra kértük, hogy ossza meg velünk a téli fedettpályás időszak, Anna versenyzésével kapcsolatos történéseit.
– Sajnos november végétől hathetes kényszerpihenője volt Annának, koronavírus miatt.
Januártól a Szekszárdi Sportközpont versenyzője lett, csak így vehet részt korosztályos versenyeken, ha le van igazolva. Idei első versenye január 28-án, a Bonyhádi Atlétikai Centrum csarnokában volt, ahol a Magyar Atlétikai Szövetség felkészülési ranglistaversenyét tartották. Eredménye távolugrásban 458 cm, 60 méter síkfutásban pedig 8,77 mp volt.
Második versenyét február 11-én, ugyanitt rendezték, ahol mindkét versenyszámában jelentősen javult. Távolugrás 488 cm, 60 m síkfutásban 8,56 mp. Távolugró eredményével a korosztályos (2008-as születésűek) ranglista élére került, futásával pedig az ötödik helyre lépett elő.
Harmadik versenyén február 18-án, ugyancsak bonyhádi helyszínen a MASZ felkészülési ranglistaversenyén aztán valóban remekelt! Anna már az első ugrásával 495 cm-es egyéni csúccsal kezdett, és vezette a versenyt. Ezt két gyengébben sikerült ugrás követte, majd a döntőben, már a technikai hibákat kijavítva 488, majd 486 cm-es kísérletekkel folytatta.
AZ UTOLSÓ SOROZATBAN AZTÁN 503 CM-T SZÁLLT, ÁTTÖRVE EZZEL A BŰVÖS 5 MÉTERES HATÁRT.
Következik számára a korosztályos összetett Magyar Bajnokság március 13-14-én, ahol az „A”-variációban (60méter távolugrás, súlylökés, 300 méter) áll majd rajthoz – fejezte be tájékoztatóját Lakatos István testnevelő, Anna lánya edzője.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.