Ünnepélyes hangulatban telt a XXI. Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőrnap június 21-én a Szelidi-tó partján, Dunapatajon. A több mint ezer résztvevővel zajló eseményen jelentős bejelentések hangzottak el, díjakat osztottak ki, és új együttműködési megállapodás is született.
Dunapataj ötödik alkalommal adott otthont a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség legnagyobb ünnepének, amelyre több mint ezer polgárőr érkezett a vármegye minden részéből.
A rendezvényt dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg, és bejelentette: július 1-jétől a polgárőrök szolgálati járművei után nem kell cégautóadót fizetni. Ez a változás évek óta várt kedvezményként érkezett, és jelentős könnyítést jelent a szervezetek számára.
A köszöntők során Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere méltatta a fiatal polgárőrök szerepét, akik a szervezet jövőjének zálogát jelentik. Dr. Fekecs Dénes, a megyei szövetség elnöke hangsúlyozta: a bács-kiskuni polgárőrök 2024-ben több mint 1,1 millió órát teljesítettek, és tovább bővítik a tagegyesületek számát – különösen fiatalok bevonásával.
A rendezvényen elismeréseket adtak át többek között Tarnóczy Lászlónak, Liptai Lindának és Tóth Györgynek, valamint több mint száz polgárőr vehetett át emlékérmet az árvízi védekezésben nyújtott példás helytállásért.
Az esemény végén együttműködési megállapodást írt alá dr. Fekecs Dénes és Szathmári Zsolt, a Havária Katasztrófaelhárító Egyesület elnöke. A rendezvény közösségépítő erejét bizonyítja, hogy nemcsak visszatekintésre, hanem a jövő céljainak kijelölésére is alkalmat adott.
Forrás és kép: OPSZ
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.