A község külterületén, az úgynevezett Pesár tanyán élő román család férfi tagjai, és egy helybéli fiatalember, valamint az apja között kitört konfliktus az 51 éves román családfő halálával végződött.
Mint emlékezetes, a széles sajtónyilvánosságot kapott, a helyi közéletet felkavaró ügyet annak idején két tényfeltáró riporttal, szemtanúkat meghallgatva alaposan körbejártuk és mint az a most kiadott ügyészségi közleményből megállapítható, a nyomozóhatóság által feltárt történeti tényállás a főbb megállapításokat tekintve gyakorlatilag megegyezik az általunk akkor írtakkal.
Közel két éve az egyik szemtanú arról számolt be portálunknak:
Pontosan tudom, 19:45 volt, amikor a bolt hátsó része felől egy óriási csattanást hallottam. A vevőkkel együtt én is kiszaladtam az utcára, és láttam,hogy a helyben csak „románoknak” nevezett család, talán négy tagja nagyon fel van dúlva. A különböző korú férfiak éles szócsatában állnak egy általam ugyancsak ismert dusnoki fiatalemberrel. Mint a közelben tartózkodóktól a helyszínen, majd utólag is megerősítve megtudtam: a csattanást azért hallottam, mert a „román” társaság kezében vasvillát tartó két tagja közül az egyik a vasvillát a dusnoki fiatalember kocsijának oldalához vágta. A közelben úgy három-négy járókelő lehetett. Ők azzal intették békességre a hadakozókat, hogy „mire való dolog ez, tessék hazamenni, fejezzétek be a rendbontást!” Utólag úgy értesültem, mire kimentem, már egy pofon is elcsattanhatott. Azt a beszámolók szerint a románokat a gyorshajtás miatt számon kérő, dusnoki fiatalember, Sz.K. kapta. Ekkor történhetett, hogy a férfi kocsiban ülő hölgy ismerőse hívta a fiatalember azonos nevű apját, akit én már akkor láttam, amikor az a helyszínre ért, és a fia pártjára állt. A bolt mögötti, úgy 8-10 percig tartó vita vélhetően a most éppen kihallgatáson lévő szemtanúk fellépésére ért véget. A románok feltették a vasvillákat a kocsira, és elhajtottak. Ha ez akkor annyiban marad, biztosan nem történik nagyobb baj.”– mondta egyebek mellett a szemtanú.
Egy másik, ugyancsak a helyszín közelében tartózkodó férfi arról számolt be:
Sajnos nem így lett! A dusnoki fiatalember és az apja nem érte be ennyivel, hanem külön-külön kocsiba ülve a „románok” után hajtottak. Szerintem ebből lett a baj. A Pesár tanyánál utolért román társaság, már a saját otthonuk közelében a támadó, majd védekező – a vizsgálat majd kideríti - apát és fiát jól helybenhagyhatta. Mindenesetre a dusnoki, negyvenes éveiben járó férfi a nyomozók elmondása szerint egy késsel szíven szúrta a 8-10 tagú, több gyereket is nevelő román vendégmunkás família 51 éves családfőjét, aki a helyszínen meghalt. Ahogy hallottam, a szúrás után a késeléssel gyanúsított, jól elvert férfi és a fia a helyszínről elhajtott, csak a lakásukról értesítették a mentőket. Úgy hallani, mindkét dusnokit először a kalocsai kórházba, majd onnan a kecskeméti megyei kórházba szállították, egyikük emberölés bűntett gyanúja miatt biztosan őrizetben van.”
A bűncselekmény elkövetésének másnapján azt is megtudtuk: az emberöléssel gyanúsított dusnoki férfi koponya és kartöréssel, valamint arcsérülésekkel, rendőri őrizet mellett állt kezelés alatt a megyei kórházban. A „románok” közül a rendőrség két főt vett őrizetbe csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. Információnk szerint ezekben az ügyekben már jogerős ítélet született.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják:
Közlekedési vitába keveredett két férfi Dusnok belterületén, majd az ebből kialakuló verekedés során az egyik férfi szíven szúrta ellenfelét. A szóváltás hevében először boxerrel, illetve vasvillával kölcsönösen megrongálták egymás autóját, ezért az egyik telefonon riasztotta édesapját, aki azonnal a helyszínre sietett. A másik férfi ezalatt autójával elsietett, de az apa és fia utánaeredtek, hogy számon kérjék ellenfelüket. Egészen egy földes útig tartott az üldözés, ahova már a másik férfi családja is megérkezett, majd mindannyian kiszálltak, és összeverekedtek. A kölcsönös bántalmazás során több sérülést szereztek, mire a dusnoki apánál előkerült egy kés, amellyel szíven szúrta a család akkor 51 éves férfi tagját, aki összeesett és a helyszínen életét vesztette.A bíróság a dusnoki apát emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, de ellene az ügyészség büntetésének súlyosbítását indítványozta.Az ügyre a jogerős ítélet után visszatérünk.