2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Legdinamikusabban Dusnokon gyarapodik a gyermekek száma – Új óvodai csoportot kell indítani

Zsiga Ferenc  |  2021. 05. 04., 08:17

A dusnoki védőnői szolgálat épületének bejáratánál két babazászló jelzi az örömteli hírt: ismét egy kisfiúval és egy kislánnyal gyarapodott a község lakóinak a száma. Az szinte az egész országban közismert, hogy a családalapításnak, a gyermekvállalás örömének és felelősségének évszázados hagyománya van a községben, amelyről napjainkban is elmondható: nincs még egy olyan hasonló méretű Bács-Kiskun megyei település, ahol a gyermekek száma olyan dinamikusan emelkedne, mint Dusnokon. Példaértékű, hogy az önkormányzat 100 ezer forinttal támogatja az új házasokat, és a szülőknek minden megszületett gyermek után 50 ezer forint támogatást biztosít. Mindszenti István polgármesterrel a gyermeklétszám emelkedésével járó infrastrukturális és humánerőforrás fejlesztésekről beszélgettünk.

Befejezéséhez közeledik a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál lévő TOP-os bölcsődei pályázatunk. A 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatás eredményeként mini bölcsődei csoportot alakítottunk ki. A klímát a napokban építették be, így a pályázat teljes körű megvalósításához már csak néhány apróbb eszköz, játék beszerzése van hátra. Mindkét bölcsődei csoportunk teljes létszámmal működik, így a fejlesztés további lehetőségeit szinte folyamatosan napirenden tartjuk.” – mondta a polgármester.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Hozzátette: „Örömünkre szolgál, hogy az óvodai létszámunk is növekszik. Most zárult le az óvodai beiratkozás, melynek eredményeként 25 új gyermek nyert felvételt.
Így az óvodai létszám szeptembertől 91 fő lesz. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi három óvodai csoport mellett meg kell nyitnunk egy negyedik csoportot is. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ez a növekedés szoros összefüggésben van a Kormány családokat érintő pozitív intézkedéseivel. A gyermeklétszám emelkedése természetesen magában hordozza, hogy a szükséges humánerőt is folyamatosan bővítjük, új munkahelyek jönnek létre a községben.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Lehetőségeihez mérten a dusnoki önkormányzat is szeretne a családok támogatásához hozzájárulni. Bevezettük a házasságkötési támogatást, melynek összege 100 ezer forint páronként, valamint a gyermekszületési támogatás összegét a korábbi 20 ezerről 50 ezer forintra emeltük. Fontosnak érzem, hogy a fiatal családok, házasságra készülők is érezzék, hogy az önkormányzat mellettük áll és támogatja őket.” – fejtette ki Mindszenti István.

Április 29-ei látogatásunk alkalmával a településvezető arról is beszámolt:

„Május elsejére, valamint Anyák napjára is készülünk. Május elsejére - március 15-hez hasonlóan - nemzeti színű, illetve Dusnok zászlókkal fellobogózzuk fel a település frekventáltabb utcáit. Zenés ébresztővel köszöntjük a lakosságot. A járványügyi szabályok betartása mellett, egy kisteherautón ül a helyi Zabavna Indusztria zenekar, mely utcáról-utcára haladva vidám dalokat muzsikál.
Anyák napjára pedig a művelődési ház előtt egy színes paraván kerül kiállításra, így köszöntjük az arra elhaladó édesanyákat, akinek egy ott lévő kosárkában virágot és apró ajándékokat helyezünk ki. Ezzel is szeretnénk az ünnepnek egy kis közösségi jelleget adni, bár jól tudom, hogy az édesanyák szívükből a saját gyermekeik köszöntésének örülnek a legjobban.” – mondta polgármester.

Mint elhangzott: „A bérmálás május 9-én, búcsú vasárnapján lesz Dusnokon. Közel 50 fiatal részesül a Szentlélek kiáradásában. A Szentmisét szabadtérre tervezzük, hogy minél kisebb legyen a járványügyi kockázat. Bízom benne, hogy ez az ünnep is hozzásegít mindnyájunkat, hogy még inkább megerősödjön bennünk az összetartozás érzése, valamint különbözőségeink ellenére is szeretettel tudjunk egymás felé fordulni.” – hangsúlyozta Mindszenti István, Dusnok Község polgármestere. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-15 10:15:02
Mezőgazdasági vegyszer került az akasztóiak ivóvizét adó kutakba. Hogyan került oda? Hosszas nyomozást folytattak le. De megszabadulni tőle nem tudunk, más megoldást kellett találni – ezt ismertette Szigeti Attila a víz világnapján tartott előadásán, aki szólt a választott műszaki megoldás hátrányáról is, és arról is, hogy hogyan lehet hosszútávon megnyugtatóan rendezni Akasztó térségének ivóvízellátását, a jelenleginél gazdaságosabban.
2025-04-14 14:54:11
Kalocsa egy, pontosabban két pályázatot beadott, azokról és az uszoda fejlesztéséről újabb egyeztetések jönnek, további pályázatok tervezési szakaszban vannak, egy majd’ egymilliárdos projektnek pedig már hamarosan a támogatási szerződését is aláírják – derült ki a pénteki testületi ülés végén elhangzott polgármesteri tájékoztatóból.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>
2025. 04. 17., 10:19
A 2025-ös húsvéti négynapos hosszú hétvégén több nap is munkaszüneti napnak számít, így a nagyobb üzletláncok zárva tartanak. Mutatjuk, mikor érdemes bevásárolni, és mely boltok lesznek nyitva az ünnep alatt. Még >>>
2025. 04. 16., 14:24
Már délben többfelé átlépte a hőmérséklet a 25 fokot, holnap pedig az első hőségnap is meglehet. Még >>>
2025. 04. 16., 13:25
Április 18. és 21. között csak a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás működik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK