2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Nagykoncerttel, hajnalig tartó bállal zárult a Rác Pünkösd Dusnokon

Zsiga Ferenc  |  2024. 05. 21., 09:47

A dusnoki Rác Pünkösd szombati erős kezdőnapjáról már beszámoltunk, így úgy illik, hogy a kétnapos műsorfolyam gerincét adó pünkösdvasárnapi események tükrében is bemutassuk, hogy a Vajas-parti községben hogyan ünnepelték a piros betűs ünnepet közösen, nagy-nagy egyetértésben a rácok és a nem rácok.

Ha néhány szóval kellene jellemezni, kellemesen, és az idő előrehaladtával egyre fergetegesebben, de talán ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a vasárnap délelőtti 10 órai kezdés és a hétfő hajnali három órai befejezés között számos, százakat vonzó esemény zajlott a Bara Szabadidő Központban és a sportpályán.

Vasárnap délelőtt 10 órakor nyitott és egészen 19 óráig várta a gyerekeket a kézműves játszóház, amely az előző napi látogatószámot is felülmúlva vonzotta az anyukákkal, apukákkal, nagyszülőkkel érkező kicsiket. Némi „forgalomkiesés” azért volt, hiszen a Disney Lander csillagai című egyórás interaktív zenés-táncos show Ariellel, Hamupipőkével, Erik és Gaston herceggel a gyerekek körében a kihagyhatatlan kategóriába tartozott.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)



Tizenegy órára a helyi és környékbeli kézművesek vásárára érkező termelők, iparosok is kipakolták a portékáikat, és az airsoft lövészethez kiépített lőpályán is megkezdődött a fiúkat lányokat egyaránt vonzó célbalövő verseny.

Ekkortájt árulta tombolajegyeit a helyi Biser Tánccsoport, hogy a bevétel az egész évi működésüket segítse. A főnyeremény egy, a mórahalmi Colosseum Hotelben eltölthető hétvége volt, így érthető, hogy a vásárlási kedv az adakozási szándékon túl is nagy volt.

A rusztikus natúr játszópark, a légvár és a kis láncos körhinta egészen este 7 óráig, folyamatosan fogadta a Rác Pünkösd legkisebb látogatóit. Az üzemeltetők akkor jutottak egy kis pihenőhöz, amikor a nagyszínpadon 18 órakor elkezdődött a dusnoki néptánc- és ének csoportok gálaműsora.

A szervezők jó érzékkel a legkisebbek produkcióit sorolták előre; egyfelől hogy ne izguljanak olyan sokat, másfelől hogy szívet-lelket gyönyörködtető látvánnyal induljon a műsor.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)


Először a horvát hagyományokat, gyökereket őrző, Tamaskó Péterné Éva vezette Biser Tánccsoport legkisebbjei, a Biser Mali csoport tagjai mutatták be, hogy az elmúlt egy évben mit tanultak, majd a Biser Sredni, azaz középső, a tizenévesek korosztályába tartozók adták elő lendületes, jól koreografált műsorukat. A horvát tánc blokkot a Biser felnőtt csoportjának a profizmus jegyeit felmutató produkciója zárta.


A horvát nemzetiségi hagyományőrzés jegyében összeállított műsorszámok része volt a Varga Szilvia vezetésével fellépő Dusanica Énekkar horvát nyelven, kristálytiszta hangon előadott népdalcsokra, amelynek egyes dalait a közönség soraiból is többen énekelték, dúdolták.

A folytatásban a Kalocsai Liszt Ferenc AMI Dusnoki Csoportja aprók, ifjúsági és felnőtt táncosai adtak fergeteges műsort. A koreográfiák zömét és a táncokat ezúttal is a csoport néptánc-pedagógus vezetői, Tóth–Mikó Erika és Tóth Zoltán állították össze, illetve tanították be.

A dusnoki Rác Pünkösd a mintegy félezer látogatót vonzó Ismerős Arcok élő koncertjével, majd a helyi Zabavna Industrija Zenekar Bara báljával pünkösdhétfő hajnalán zárult. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK