Dusnok központjában, a butiksori dohányboltnál április 6-án, csütörtökön, 19:45 körüli időpontban kezdődött egy végül tragédiába torkollt viszálykodás. A község külterületén, az úgynevezett Pesár tanyán élő román család férfi tagjai, és egy helybéli fiatalember, valamint az apja között kirobbant konfliktus egy idő után halállal és súlyos sérülésekkel járó tettlegességig fajult.
Úgy tudjuk, a rasszista megnyilvánulásairól is ismert helybéli fiatal férfi, Sz. K. egy általa sérelmesnek tartott közlekedési szituáció miatt akarta felelősségre vonni a községbe igyekvő azon férfiak egyikét, aki szerinte leszorította az egysávos, zúzalékkal szélesített betonútról, amikor autójával, barátnőjével arra közlekedett.
A csetepatéba a fiatalember hamarjában értesített, vele azonos nevű apja is bekapcsolódott. A gyanú szerint végül az idősebb dusnoki férfi volt az, aki a magát és a rokonait védelmező 51 éves, román állampolgárságú, de Magyarországon tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkező, magyarul beszélő férfit a vita és a kölcsönös bántalmazás hevében egy késsel szíven szúrta. A férfi azonnal meghalt. Az ügy részleteiről a helyszínen, a rendőrség nyomozóival egy időben, május 7-én, délelőtt tájékozódtunk.
Dusnokra érve első utunk a tetthelyre vezetett, de a családot alkalmazó, az 51-es számú út jobb oldalán telephellyel rendelkező Borsoshát Kft-nél hallottakon igencsak elgondolkodtunk. A polémia alapját az adta, hogy az órák óta szakadó esőtől felázott, a Duna-hídra vezető körforgalmi csomóponttól induló úton megkockáztassuk-e, hogy a nyolc-tíz fős család által lakott Pesár tanyához hajtsunk. Végül a kft. egyik alkalmazottja sietett segítségünkre, és telefonon hívta az áldozat Béni nevű fiát.
A férfi felvette a telefont, és mint mondta, rendőrségi kihallgatáson van. De még ha oda is jutunk a tanyához, érdemi információt az otthon tartózkodó nőktől és kiskorúaktól aligha kapunk.
A sárdagasztást feladva a Dusnok főutcáján, a Köztársaság utca 26. szám alatt lévő dohánybolthoz mentünk, ahol szerencsénkre éppen az a hölgy állt a pult mögött, aki előző este részben szem és fültanúja volt a tragédiába torkollott eseményeknek.
Mint a szemtanú - éppen az egyik, az ügyben nyomozó férfi kiszolgálását követően - elmondta: „20 órakor zárunk, így pontosan tudom, 19:45 volt, amikor a bolt hátsó része felől egy óriási csattanást hallottam. A vevőkkel együtt én is kiszakadtam az utcára, és akkor láttam, hogy egy általam látásból ismert, mindig békésen és tisztességesen viselkedő, helyben csak „románoknak” nevezett család, talán négy tagja nagyon fel van dúlva. A különböző korú férfiak éles szócsatában állnak egy általam ugyancsak ismert dusnoki fiatalemberrel és annak apjával. Mint a közelben tartózkodóktól a helyszínen és utólag megtudtam: a csattanást azért hallottam, mert a „román” társaság kezében vasvillát tartó két tagja közül az egyik a vasvillát a dusnokiak kocsija oldalához vágta.
A közelben úgy három-négy járókelő lehetett. Ők azzal intették békességre a hadakozókat, hogy „mire való dolog ez, tessék hazamenni, fejezzétek be a rendbontást!”
Utólag úgy értesültem, mire kimentem, már egy pofon is elcsattanhatott. Azt a románokat a gyorshajtás miatt számon kérő, egyesek szerint nem éppen békés természetéről, rasszista kijelentéseiről ismert dusnoki fiatalember, Sz.K. kapta.
Ekkor történt, hogy a férfi kocsiban ülő hölgy ismerőse hívta a fiatalember azonos nevű apját, akit én már akkor láttam, amikor az a helyszínre ért, és a fia pártjára állt.
A dohánybolt mögötti, úgy 8-10 percig tartó vita vélhetően a most éppen kihallgatáson lévő szemtanúk fellépésére ért véget. A románok feltették a vasvillákat a kocsira, és elhajtottak abba az irányba, ahonnan jöttek. Ha ez akkor annyiban marad, biztosan nem történik nagyobb baj.
Ám nem így lett! Arról már utólag értesültem, hogy a dusnoki fiatalember és az apja nem érte be ennyivel, hanem külön-külön kocsiba ülve a „románok” után hajtottak.Szerintem ebből lett a baj. A Pesár tanyánál utolért román társaság, már a saját otthonuk közelében a támadó, majd védekező – a vizsgálat majd kideríti - apát és fiát jól helybenhagyhatta.
Mindenesetre a dusnoki, negyvenes éveiben járó férfi a nyomozók elmondása szerint egy késsel szíven szúrta a 8-10 tagú, több gyereket is nevelő román vendégmunkás família 51 éves családfőjét, aki a helyszínen meghalt.Ahogy hallottam, a szúrás után a késeléssel gyanúsított, jól elvert férfi és a fia a helyszínről elhajtott, csak a lakásukról értesítették a mentőket. Úgy hallani, mindkét dusnokit először a kalocsai kórházba, majd onnan a kecskeméti kórházba szállították, és egyikük emberölés bűntett gyanúja miatt biztosan őrizetben van.
Mint megtudtuk, az emberöléssel gyanúsított dusnoki férfi koponya és kartöréssel, valamint arcsérülésekkel, rendőri őrizet mellett áll kezelés alatt a kecskeméti kórházban. A „románok” közül a rendőrség két főt vett őrizetbe csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Ahogy azt péntek délelőtt a dusnoki járókelőktől megtudtuk: a falu közösségét érzékenyen érintette és nagyon megázta az eset, hiszen Dusnok egy békés falu. Igaz, nem ez az első eset, hogy a dohánybolt mögött, ahol sajnos nincs biztonsági vagy térkamera, egyesek összeszólalkoznak, de ez tettlegességig még soha nem fajult.
Én azért csodálkozom a történteken, mert a „román” család valamennyi tagja szorgalmasan dolgozik, tisztességesen viselkedik, bármerre járnak a faluban, a tiszteletet mindenkinek megadják. Eddig olyan problémáról nem hallottuk, ami velük kapcsolatban felmerült volna.” – mondta el az egyik szemtanú.
Az ügyre újabb információk birtokában visszatérünk.
A rendőrség által kiadott sajtóközleményt az alábbiakban olvashatják.
Emberölés miatt folytatódik az eljárás
A beszerzett információk alapján a Bács-Kiskun Megyei rendőrök a nyomozást átminősítették emberölés bűntettére.Dusnokon egy 44 éves helyi férfi késével megszúrt egy 51 éves román férfit, aki ezt követően összeesett és meghalt. Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A beszerzett információk alapján a főkapitányság rendőrei a nyomozást átminősítették emberölés bűntettére.
Az ügyben továbbá csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók elfogtak két román állampolgárt.Mind a három főt őrizetbe veszik, és kezdeményezik letartoztatásukat.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.