Idén immár második alkalommal, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal június 11-én, szombaton látogattak Kalocsára az ország legerősebb emberei, hogy a városban rendezzék meg a Crossover Erősember Páros Országos Bajnokságot. Az időjárásnak hála, kellemes, jó időben feszülhettek egymásnak, és persze a hatalmas súlyoknak a robosztus sportolók, akiknek egy 7,5 tonnás kamion elhúzása szinte gyerekjáték volt.
A közönség a versenyszámok között láthatta, ahogy egy 250 kilogrammos „lengőkoffert” cipelnek a versenyzők, illetve háromméteres póznát dobnak, vagy éppen négy méter magasba, a fejük fölé dobálják a hatalmas súlyokat.
Az országos bajnokság helyi vonatkozását az adta, hogy ismét a kiemelkedő atléták között szállt versenybe a kalocsai származású hazai kiválóság, Borbola Milán János, aki méltóképpen képviselte a várost a rangos eseményen.
A legfiatalabb nézőket is sikerült felcsigázni, sőt, versenykörülmények között, hivatalos bírói felügyelettel kaptak lehetőséget, hogy kipróbálják az ősi, tradicionális jakut sportot, a bothúzást. Természetesen a díjazás sem maradt el, így ők sem távoztak üres kézzel a küzdőtérről.
A szervezők abban bíznak, hogy az ország legerősebb emberei jövőre is Kalocsán mérettetik meg magukat, és töretlenül egy újabb üde színfolttal gazdagodik a város sportélete.
B.P.