2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Filmbemutató a Nagytemplomban – Érseki mise keretében nyílt meg az Asztrik-év

Illés György Cinó  |  2017. 01. 09., 17:37

Teljesen megtöltötték a hívek a templomot múlt pénteken, vízkereszt napján, amikor 17 órai kezdettel ünnepi szentmisét mutatott be dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. A mise után levetítették a Koltay Gábor rendezte, az Asztrik csontrelikviájának azonosítási eljárását, valamint a végső nyughelyére való elhelyezésének szertartását bemutató filmet, amelyet DVD-n meg is lehetett vásárolni a vetítést követően a Nagyasszonyunk Katolikus Iskola aulájában tartott agapé idején. A „Megtört csontjaim is örvendeznek” című film bemutatóján a megszólaltatott, a csontlelet azonosításában részt vevő szakértők mellett a rendező is megjelent. A film a kalocsai érsekeket, a főegyházmegye múltját és jelenét bemutató sorozat első darabja.

Az egyházmegye több plébániájáról is érkeztek küldöttek az ünnepi szentmisére, amelyen nemcsak a padsorok teltek meg, hanem sokan álltak kétoldalt a falak mentén s az oldalkápolnákban. A mise hármas apropója egyrészt vízkereszt napja, Jézus megkeresztelésének és Szentlélekkel való eltöltekezésének, valamint a napkeleti bölcsek hódolatának emlékünnepe, másrészt a kalocsai egyházmegyében Asztrik érsek évének megnyitása, harmadrészt az év névadójáról, csontjainak azonosításáról, a pannonhalmi hagyomány szerint szentként tisztelt, első érsekünk kalocsai tiszteletéről szóló dokumentumfilm bemutatója volt.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A misén elmondott szentbeszédében dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek más gondolatok közt párhuzamot vont az ünnephez kapcsolódó napkeleti bölcsek, vagyis a gyermek Krisztus előtt hódoló három királyok és a magyar szent királyok közt, ahogyan korábbi hagyományok is összekötötték őket. A bibliai „királyokat” csillag vezette Betlehembe a jászolhoz, ahogyan a magyar szent királyokat is csillag vezette: Szent Adalbert, Szent Gellért és Asztrik érsek.

A szentmisét követően a templomban kihelyezett monitorokon levetítették az Asztrik érsek relikviáinak föltárását, majd a száz évvel később újra megkezdett, az első kalocsai érsek azonosításához vezető tudományos vizsgálatokat, a csontok további elhelyezését és újratemetési szertartását bemutató filmet. A kalocsai érsekeket, az egyházmegye történetét bemutató sorozat első epizódjának szánt dokumentumfilmben megszólal dr. Bábel Balázs érsek mellett Vörös Márta érseki főépítész és az eljárásban közreműködő szakértők is.

Képgaléria megtekintése (30 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A filmvetítés után Bábel Balázs érsek minden megjelentet a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájába invitált, ahol borral, fasírozottal, valamint – stílusosan – kereszt alakzatba rendezett vizes palackokkal, kvázi „vízkereszttel” várták a vendégeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK