Dr. Mészáros István atya, a kalocsai Szent István király templom igazgatója hosszú évek óta nagyon sok erőfeszítést tesz azért, hogy Kalocsa és a szállások főbúcsúján, ahova még ma is sokan „keresztaljában”, lobogókkal, viseletben érkeznek, minél többen vegyenek részt.
Dr. Mészáros István atya a Kalocsai Néplap Online hírportálnak elmondta:
Bárcsak minél többen lennének, akik veszik a fáradtságot és eljönnek, őseik örökébe lépve, mert az bizonyos, hogy aki ebben a régióban él, annak déd-, ük vagy szépszülei annak előtte mind itt voltak a búcsúban. Ha ezt minél többen megértenék, akkor a kényelem és az önzés helyébe a közös örökség büszke felvállalása lépne, s azt keresnénk, ami valódi érték. Hogy hírt adhatok róla a médiumokban, az is ezt szolgálja. Az idei lesz a 161-ik Jézus Szíve búcsú, a hozzá tartozó körmenettel együtt, amelyről kevesen tudják, hogy bekerült a helyi értéktárba. A búcsú főmiséjét június 18-án dr. Bábel Balázs érsek celebrálja.”
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!