2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Zarándokpihenőt alakítanak ki a Népművészeti Házban – előremutató egyeztetésekről számolt be Kákonyi István

Kiss Dániel  |  2025. 03. 21., 09:00

Március elején Fajszon ülésezett a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás. A tanácskozásra számos ötlettel érkeztek a résztvevők, melynek köszönhetően egy eseménynaptár is elkészülhet hamarosan – számolt be portálunknak Kákonyi István önkormányzati képviselő. A hagyományőrzési és egyházügyi tanácsnok továbbá megosztotta: egy zarándokpihenőt is kialakíthatnak Kalocsán a társulás pályázatának köszönhetően.

Mint Kákonyi István felidézte, a decemberi alapítóülésen már szó esett arról, hogy a társulás egy pályázatot szeretne kiírni a tagjai között, melyen maximum 500 ezer forintra pályázhatnának a résztvevők. A zarándokúttal kapcsolatos fejlesztésekre fordítható pályázatban egy pihenő megvalósítását jelölték ki a Tompa Mihály utcában található Népművészeti Ház egyik mellékrészében.

– Úgy gondoltuk, hogy itt Kalocsa népművészetét és kultúráját is meg tudjuk mutatni, és méltó helyen lenne itt, a zarándokútvonal mentén egy olyan pihenőhely, ahol látnivalóink és értékeink között tudnak egy pihenőt venni az út folyamán a zarándokok – fogalmazott a hagyományőrzési és egyházügyi tanácsnok.

Mint hozzátette: sajnos évekkel ezelőtt a Hunyadi kollégium bezárásra kényszerült, és eddig annak egy része szolgált zarándokszállásként, ezért is gondolták, hogy szükség lenne egy új pihenő kialakításra, ugyanis hamarosan kezdődik a zarándokszezon.

A pályázat elbírálása megtörtént, Kákonyi István reményei szerint pedig hamarosan a szerződés aláírására is sor kerülhet. Mint kiemelte: mivel nem nagy beruházásról van szó, bízik benne, hogy már a nyári szezon elejére elkészülhet a pihenő.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek

A tanácsnok továbbá aláhúzta: a legutóbbi, Fajszon tartott ülés is megmutatta, milyen jó kapcsolat van a társulás települései között, számos ötletük van a tagoknak a következő időszakra.

– Több ötlet felmerült, hogy kicsit nagyobb reklámmal, kicsit nagyobb összefogással, de milyen egyszerűen lehetne mégis akár a szomszédos településeken, akár kicsit nagyobb körben, vagy akár az egész útvonalon programokat, közös eseményeket szervezni. Mindennek talán az alapja, hogy egy közös eseménynaptárt hoztunk létre, ami jelenleg feltöltés alatt van. Ezt közzétesszük a magyar zarándokút weboldalán és természetesen a települések weboldalain is, illetve a különböző médiafelületeken is szeretnénk megosztani.

Ezáltal megismerhetjük egymás települését, egymás kultúráját, és talán még jobban ösztönözhetjük arra az érdeklődőket, hogy járják be ezt az utat, vagy akár csak egy kis szakaszát is.” – mutatott rá Kákonyi István.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 20., 19:40
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK