Egy igazán mozgalmas hétvége után jártunk a Kunszt utcai Fazekas Alkotóház udvarában, ahol a hónap második szombatján központi szerepet kapott az itt álló égetőkemence, amelynek begyújtása mára már nagy népszerűségnek örvendő közösségi alkalommá vált mind a szakmabeliek, mind a látogatók körében.
Kovács László fazekasmester portálunknak elmondta:
Ahogy jön a jó idő, április végén, május közepe környékén már a fazekas is vágyakozik az udvarra. Ilyenkor égetjük ki az első virágcserepeket. Az égetés egy nagyon szép mozzanata a fazekas mesterségnek, és szívesen mutatom meg az érdeklődőknek, hogy e szakmának milyen ősi technológiái vannak.”A kalocsai fazekasmester a Facebook-on hozott létre egy „inasoskolás” csoportot, mely hazai és határon túli tagokkal büszkélkedhet. Számukra már több szakmai videó is készült, és erről az égetésről is kaptak egy kisfilmet, de volt, aki el is utazott a helyszínre.
Már tíz nappal korábban beraktam a kemencét, majd az égetés előtti napon puhafával alámelegítettem, és másnap délután pontosan két órakor kezdődött az alágyújtás. A jó időzítés azért fontos, hogy legyen ideje kiégni a kemencének, ami a látvány miatt egyáltalán nem baj, ha az estébe nyúlik”– mondja a fazekasmester, hozzátéve: ez most is így történt.
A csodálatos fényjáték igazi élményt nyújtott a betérők számára, és mellette számos, hasznos információt kaptak az égetésről. A lényeg, hogy lássák az emberek, hogy milyen tempóban, hogyan kell fát tenni a tűzre, hogyan melegszik a kemence. A fás égetés egy játék, hiszen soha nem lehet megmondani előre, hogy a cserépnek milyen lesz a színe, és ettől lesz szép az eredmény”– magyarázza az égetés fortélyait Kovács László, kiemelve, hogy a minőségnek állandónak kell lennie, az pedig attól függ, hogy jól kiég-e az anyag, megkapja-e azt az 1050 -1100 Cesius-fokot, ami szükséges.
A Fazekas Alkotóházban, ahogyan korábban is, erre a nyári szezonra is több programot szerveznek. Június 28-ával kezdődik a felnőtteknek szóló fazekas tábor, amelynek két turnusa indul. Erre még lehet jelentkezni. A hagyományos gyermektábor turnusai július 12-ével indulnak, és egészen augusztus végéig tartanak. A tervek szerint július 3-án újból megszervezik a tavaly nagy érdeklődés mellett megtartott Művészetek Éjszakáját, amely valószínűleg Kalocsán csak délután zajlik majd, de most is számos kiváló programot ígér a betérők számára.
Forrás: KalocsaTV
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.