2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Átkelő-felújítás és útzár – Megérkezett a MÁV válasza

Illés György Cinó  |  2018. 09. 26., 12:52

Hétfőn elküldtük az 51-es út teljes lezárásával járó felújítási munkálatokra, valamint az elmaradt lakossági tájékoztatásra vonatkozó kérdéseiket az érintetteknek, köztük a MÁV Zrt.-nek is. A társaság válaszait kedd délután kaptuk meg. Ma (szerda) délután két órakor a Városháza kis házasságkötő termében tartandó sajtótájékoztatójukon „részletesebb, kitekintő jellegű” tájékoztatást ígértek.

A mai (szerdai) sajtótájékoztatón közöltekkel hamarosan jelentkezünk, előzetesként pedig az alábbiakban közöljük a MÁV Zrt. részére az ügyben elküldött kérdéseinket, és az azokra kapott válaszokat:

– A MÁV végzi-e az említett beruházást?
– Igen, a beruházó a MÁV Zrt.

Nem sok újdonságot tudtunk meg Bálint Józseftől az 51-es út lezárása és a vasúti átkelőhely fölújítása ügyében tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Talán csak annyit, hogy lesz a héten még egy sajtótájékoztató, amelyet már azok tartanak majd, akiket most is vártunk… A keddi tájékoztatón elhangzottak szerint nem a város volt a hunyó a pislákoló tájékoztatásban.
bővebben ...

Ki a beruházás kivitelezője?
– A kivitelező a MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV FKG Kft.

– A kalocsai önkormányzatot értesítették-e a munkálatok időzítéséről, és fölhívták-e figyelmét a beruházással járó változásokra?
– A kalocsai önkormányzat tudott a beruházásról, tekintettel arra, hogy az érdekeltekkel együtt (Magyar Közút NZrt.; DAKK Zrt.; mentők; rendőrség; katasztrófavédelem) részt vett a beruházás előkészítése érdekében tartott helyszíni szemlén. Augusztus 30-án kezelői hozzájárulást adott a tereléshez, továbbá szeptember 6-án a forgalomtechnikai munkákat végző alvállalkozó elektronikus levélben minden lezárást érintő dokumentumot elküldött az érintett szervezeteknek és az önkormányzatnak is. A terelőutat úgy jelölték ki, hogy az ne jelentsen jelentős kerülőt.


Forrás: KALOhírek

– Szokás-e ilyen esetekben az önkormányzat és a lakosság, valamint az üzletileg érintett LIDL informálása – a forgalomelterelő és egyéb, a munkálatokkal összefüggő közlekedési táblák kihelyezésén túlmenően -, illetve milyen módon szokás az érintettek tájékoztatása?
– A közutakon végzett munkák korlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről szóló 3/2011 (I.31.) KöViM rendelet nem ír elő sajtón keresztüli tájékoztatási kötelezettséget a közútkezelői hozzájárulásokban megnevezett engedélyesek részére. Nem kötelezettség a gazdasági szereplők informálása.

A leggyorsabb csatornát, a közösségi médiát választotta térségünk országgyűlési képviselője, hogy az itt élőket tájékoztassa a vasúti átkelő felújítása miatt kialakult helyzettel kapcsolatban. Közbenjárására holnap sajtótájékoztatót tartanak az elmaradt kommunikációs lépések mielőbbi pótlására.
bővebben ...

– Van-e valamiféle előírás a fönti tájékoztatásra vonatkozóan? Kinek a feladata volna az esetleges tájékoztatási kötelezettségnek eleget tenni?
– Jogszabályi kötelezettség nincs. A szerződés szerint a forgalomterelést végző alvállalkozó feladatai közé tartozik a lakossági tájékoztatás.

– A fejlesztés nyomán lesz-e bármilyen változás az átkelő műszaki tartalmát illetően, vagy a meglévő berendezésekkel és kialakítással állítják helyre az átkelőt, a burkolatok/szegélyek felújításával, cseréjével?
– A vasúti átjáróban új zúzottkő ágyazatot, új vasbeton aljakat, kapcsolószereket és síneket helyeznek el szeptember 23-tól 30-ig. Az átjáró korszerű ún. STRAIL rendszerű gumiburkolatot kap, valamint a vágánytól mért 8-8 méteren belül a csatlakozó út kopórétegét is megújítják. A korábbi években csak karbantartásokat végeztek, azonban a mostani felújítást követően a korszerű vasúti átjáró lehetővé teszi a biztonságosabb, zökkenőmentes áthaladást a közúton közlekedők számára. Az átjáró elkészültéig kérjük az arra közlekedők türelmét.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK