2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Bitang nagy harcsát fogtak a Vajason

Zsiga Ferenc  |  2017. 12. 12., 20:21

Látványos fárasztás után december 12-én, kedden 12.30 órakor a Vajas Kubikus parti szakaszán került szákba az a 10 kilogramm körüli szürke harcsa, amely a kalocsai Répási Ferenc horgásztudományát dicséri. Az eredetileg pontyoknak készített gilisztacsokor hamar felkelthette a rettegett kopoltyús figyelmét, mert alig telt el fél óra a horgászatból, egy erőteljes kapás után az úszó hirtelen eltűnt, a hal a bevágást követően azonnal több tíz métert húzott le a 30-as zsinórból. A java ekkor még hátra volt!

A horgászbot görbülő vége a parton állók között is izgalmat keltett, ám eleinte senki nem gondolta, hogy a rutinos horgász hírében álló Répási Ferencnek akkora mákja van, hogy számára csillant fel a remény: a szentesti halászlébe saját maga fogta harcsa kerülhet.

A hazai vizek legnagyobb ragadozója először a Paprika gyár irányába úszott a parttól mintegy 6-8 méterre, majd miután a megfordítására irányuló kíséret sikertelen volt, többször kitört a Vajas közepe felé. Bő 10 perc is eltelt, míg a szerelék adta kereteket jól felmérő horgász maga elé tudta csalogatni az akkor még ereje teljében lévő halat. Az alacsony vízállás, a különösen partközelben sekély víz miatt ez egyáltalán nem volt kockázatmentes.

Többünk fejében megfordult, hogy valami tanácsot adunk, de végül mindenki tartotta a száját, szinte lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. A legaggasztóbb az volt, amikor a horgász kezébe vette a hal méreteihez képest bőven kicsi merítő szákot, és azzal próbálta legalább a harcsa fejét beletuszkolni a hálóba.

Miután az két-három kísérlet után kifordult a szákból, egy közeli horgász segített. Egészen addig tartotta a botot illetve feszesen a zsinórt, amíg a harcsa feje és úgy a fél törzse végül mégis belekerült a merítő szákba. Így már volt esély arra, hogy Répási Feri a kopoltyú alá nyúlva emelje partra a zsákmányt. Az alacsony vízállás miatt mélyre kellett nyúlni, de végül mindenki megkönnyebbülésére, horoggal a szájában partra került a szürke harcsa.

Akkor már látszott, hogy nem fogott vékonyan a horog, biztosan ült a hal szájában. A szép példány fölötti öröm azért is nagy volt, mert horgászkörökben okkal tartja magát az a vélekedés, hogy egy folyami vagy más néven szürke harcsa egy nap alatt a saját testsúlyának megfelelő mennyiségű halat is elfogyaszthat.


A hallottak szerint az sem véletlen, hogy a harcsák megjelentek a Vajas belterületi szakaszán, ugyanis a mély víz miatt itt telelnek azok a pontyok, keszegek, kárászok, amelyek a terített asztalt jelentik számukra. A szakirodalom szerint a szürke harcsa elsősorban éjszaka aktív, akkor támad, ám a téliesre fordult idő, a felhős égbolt miatt ez a szokása változhat.A szerencsés horgásznak ez úton is gratulálunk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK