2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Dunapatajon ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés – A megye fáját Rideg László és Dusnoki Csaba ültette el

Dunapatajon ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés – A megye fáját Rideg László és Dusnoki Csaba ültette el
Zsiga Ferenc  |  2021. 11. 29., 09:50

A Bács-Kiskun Megye Közgyűlés évzáró közgyűlésének a dunapataji Kodály Zoltán Művelődési Központ november 26-án, pénteken adott otthont. A 10 órakor kezdődő tanácskozáson Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, ismertette a napirendet, majd Dusnoki Csaba, a házigazda nagyközség polgármestere - előadói készségét ezúttal is megcsillantva, jegyzetek és prezentáció nélkül - mutatta be a nagy múltú egykori mezővárost az első írásos emlékektől napjainkig. A településvezető külön fejezetet szentelt az 1919-es vörösterrort megelőző, Dunapatajon kibontakozó ellenállásnak, az országosan is itt elszenvedett legtöbb áldozatnak, valamint megemlékezett arról is, hogy már a rendszerváltozást megelőző években Dunapatajon elindult a demokratizálódási folyamat.

Dusnoki Csaba előadásának hangsúlyos eleme volt Kodály Zoltán öröksége, annak helyi vonatkozásai. A Kecskeméten született zeneszerző, népzenekutató tette le a tanácskozásnak helyet adó, róla elnevezett, még zenekari árokkal is rendelkező Művelődési Ház alapkövét, és utolsó nyilvános beszédét is Dunapatajon mondta. A nagyközség a legtöbb olyan szolgáltatással rendelkezik – önerőből létesített bölcsőde, három háziorvos, gyermekorvos, fogorvos, bankfiók, 400-500 főre - a kisgyermekektől az iskolásokon át a nyugdíjasokig – főző konyha, étterem, korszerű sportlétesítmények, több párhozamos osztályos általános iskola, zeneiskola, hűtőkamrás fedett piac, korszerűsített középületek és a teljes belső úthálózat - amelyek leginkább a városias lét jegyeit hordozzák. A Dél-Alföld Kis-Balatonjának is nevezett Szelidi-tóról, hazánk ötödik legnagyobb természetes tava és az üdülőfalu is kiemelt eleme volt az előadásnak. Az 1200 üdülőingatlannal, immár kivilágított kerékpárúton, felújított közúton megközelíthető üdülőfaluról szólva elhangzott: a jelentős beruházások folytatásának az is a célja, hogy az üdülőfalu az év minden hónapjában látogatható legyen, egy-egy fejlesztés már most is, de a továbbiak különösen ebbe az irányba mutatnak majd. A közgyűlés előadói egy részének elismerő szavai a későbbiekben visszaigazolták a polgármester által mondottakat, aki a megyei önkormányzatnak és elnökének, Rideg Lászlónak megköszönte az eddigi és jövőbeni, többnyire a TOP-os pályázatokban megnyilvánuló támogatását.


A közgyűlés napirendje folytatásaként Rideg László elnök tájékoztatta a jelenlévőket a két testületi ülés közötti ügyekről, majd módosították az önkormányzat 2021. évi költségvetési rendeletét. Erre harmadik alkalommal volt szükség, és a működés szempontjából fontos előirányzatok rendezése indokolta.

A megyei közgyűlés elfogadta a 2022.évi költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet.

Megtárgyalták és támogatták a közgyűlési tagok „Megyei identitás erősítése”, című felhívást. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a helyiek szülőföldjükhöz való kötődésének megszilárdítására, amely érdekében jelenleg három identitástudat erősítő célú projektet valósít meg a benyújtott sikeres pályázatoknak köszönhetően.

2023. január 1. napján ünnepeljük hazánk legnagyobb költőjének és nemzetünk egyik legjelentősebb alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, mintkonzorcium vezető,Kiskunfélegyháza, Kunszentmiklós és Szabadszállás Önkormányzatával, valamint Kiskőrös részéről a KŐRÖSSZOLG Kiskőrösi Önkormányzat Településüzemeltetési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kíván konzorciumi partnerséget létrehozni.Az identitás pályázat elemeiben szerepelnek többek között ismeretterjesztő előadások, játékok, programok, vetélkedők, pályázatok, marketing kampányok, színielőadások, fesztiválok, általános iskolásokat célzó egyéb programok, túrák és sportesemények, zenés, táncos elemek, szavalóversenyek és kiadványok.

A közgyűlés a „Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című pályázati felhívásokat is megtárgyalta. Fő célkitűzése, hogy a megyei önkormányzatok vezetésével, az egész megyére kiterjedően létrejövő és/vagy már működő foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések, partnerségek hozzájussanak azon forrásokhoz, melyek segítségével - kialakított stratégiájuk mentén - képzési és foglalkoztatási programjaikat megvalósíthatják és koordinálhatják a megye gazdaság- és foglalkoztatás fejlesztéseit.

Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke előterjesztése a Bács-Kiskun megyében megvalósuló 4 és 5 számjegyű utak felújításáról szóló határozat módosítását tartalmazta, ehhez kapcsolódóan a Ballószögi bekötő út felújítása került jóváhagyásra.

A közgyűlés tájékoztatókat hallhatott a Magyar Közút Zrt., a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság működéséről, tevékenységeiről.

Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Bács-Kiskun megyei igazgatója megyénk országos közúthálózatának fejlesztéséről tájékoztatta a jelenlévőket. Az igazgatóság által kezelt megyei közúthálózat is a legnagyobbak között van az országban, hossza mintegy 2200 km. A megye felvázolt országos közúthálózatához több, szám szerint hat jelentős folyami híd is tartozik.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)


Bács-Kiskun megyében 2019 - 2021 évben közel 245 kilométernyi út felújítása, korszerűsítése valósult meg, a megye területén közel egyenletes területi eloszlásban. 2022. évre a tervezett felújítási hossz 280 kilométernyi és a területi elosztás is hasonlít az előző évi végrehajtott fejlesztésekhez.
A forgalomsűrűségi térképen jól kitűnik, hogy megyénk tranzit megyének számít. Kiemelte az 52-es út kiemelt forgalmi terheltségét. 2020-ban mintegy 330 km útszakaszt újítottak fel, a Magyar Falu Program keretében pedig az elmúlt három évben több mint száz kilométer útszakasz újult meg, és tavasszal is tovább folytatódnak a munkálatok. A paksi beruházáshoz kapcsolódó útfejlesztés is.

A kiemelt társadalmi igények programban 231 km útszakasz felújításán dolgoznak majd. Az 54-es és az 52-es utakat is tartalmazza ez a rész, Jakabszállástól Bócsa határáig egy kritikus szakasz válik biztonságossá tavaszi kezdéssel. Az 52-es út három szakaszban újul meg, szintén tavasszal indul a beruházás. Az ágasegyházi leágazónál, a kerekegyházi, szabadszállási csomópontoknál és a dunatetétleni leágazásnál körforgalmi csomópontok is épülnek. Összegezve: idén és a jövő évben közel 853 km útszakasz újul meg.

Az igazgató írásos beszámolója kiegészítésekor több, a kalocsai járást érintő útfejlesztésről is beszélt, amelyekről külön cikkben számolunk be.

A gyermekkorát Dunapatajon töltő – édesapja volt a település lelkésze - Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese tájékoztatta a közgyűlést a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye életéről, működéséről, melynek 40 egyházközösség a tagja. Jelenlegi helyzet sajnos azt mutatja, hogy a vidéki településeken a református gyülekezetek létszáma csökken. Egyházi fenntartásban több iskola, kulturális intézmény, idősek és fogyatékosok otthona is működik megyénkben. Egy lelkipásztor teljes, egy pedig mellékállásban lát el szolgálatot egészségügyi intézményekben.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)


Az esperes hangsúlyozta, hogy a más felekezetekkel jó kapcsolatot működtetnek, a felsőbb egyházi vezetőket együttműködés, együtt gondolkodás jellemzi. Az esperes képviselői kérdésekre is válaszolt, ezek a szociális ellátórendszerre, illetve a roma családok gyermekeinek felzárkóztatására vonatkozta, amely mások mellett Kiskunhalason sikeres.

A tájékoztatók sorát a dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának beszámolója zárta. A megyei katasztrófavédelmi vezetője elöljáróban elismerően szólt Dunapataj látványos és lendületes fejlődéséről, külön is megköszönte Dusnoki Csaba polgármesternek és a helyi képviselő-testületnek azt a támogatást, amelyet a helyi, nagy hagyományokkal rendelkező tűzoltó egyesületnek nyújtnak.
A tűzoltóság 150 éves történetének ünnepét a járvány ugyan felülírta, de ez a mindennapi munkát nem befolyásolta és országos szinten kiemelkedő a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem feladatellátása. Az elsődleges céljuk 2020-ban is a káresemények megelőzése volt, de az elmúlt évi tevékenységüket alapvetően meghatározta a koronavírus járvány elleni küzdelem. Ezzel összefüggésben új feladatként jelentkezett a járvány megelőzéséhez kapcsolódó közegészségügyi, járványügyi intézkedések bevezetése, a személyi állomány egészségének megőrzése.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)


Az Igazgatóság alárendeltségében három katasztrófavédelmi kirendeltség (Kecskemét, Kiskunhalas, Baja) működik. A megyében működő 6 hivatásos tűzoltó-parancsnokság (HTP) és 3 katasztrófavédelmi őrs (KVÖ) a szükséges személyi és eszközállománnyal rendelkezik. A 9 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság (ÖTP), az 3 önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesülettel (ÖT) együtt képes jó szakmai színvonalon biztosítani a mentő-tűzvédelmi feladatok szakszerű ellátását. A megyében 39 önkéntes tűzoltó egyesület (ÖTE) működik. A káreseti számok összesen 4045 eseményt tettek ki megyénkben az elmúlt évben. A tűzesetek száma (1805) jelentős, de a riasztások nagyobb részét műszaki mentések (2240 esetszám) tették ki.

Megható és felemelő volt az a kisfilm, amit az ezredes megosztott a jelenlévőkkel és amelyben az emberfeletti helytállásról kaphattak tanúbizonyságot a képviselők.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)


A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a megye fájának elültetésével zárult, a facsemetét a Kodály Zoltán Művelődési Ház főbejáratával szembeni parkban ültették el. Ettől még az eső sem tántorította el Rideg László elnököt és Dusnoki Csaba polgármestert, így Dunapatajon egy kőrisfa állít emléket, hogy 2021.november hónapban a nagyközségben ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. Az alkalom tiszteletére Váradi Andor, a helyi általános iskola diákja Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versét szavalta el.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)






Forrás: Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK