2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Íme, a kalocsai középiskolák felnőttképzései – Tanulj szakmát ingyen, akár munka mellett

Illés György Cinó  |  2019. 07. 06., 08:30

Pár napja már szállítottunk egy sor képzési lehetőséget, amelyeken Bács-Kiskun megye településein – köztük városunkban – lehet majd részt venni a következő tanévben. Most a kalocsai szakközépiskolák által indítani tervezett szakmai képzéseket vesszük sorra.

Az új törvényi rendelkezések szerint:

Magyarországon az első és második, az állam által elismert szakképesítés megszerzését az állam az iskolai rendszerű szakképzés keretein belül – a törvényben meghatározott feltételekkel – ingyenesen biztosítja a szakképző iskolai tanulók számára.”

Korábbi cikkünkben, amelyben az IOSZIA Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. támogatott képzéseiről írtunk, megígértük, hogy a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája által felnőttek számára őszre indítani tervezett szakmai képzéseket is összegyűjtjük – lásd alább!


Forrás: A kép illusztráció

Előbb azonban nézzük meg általánosságban:

MIÉRT VÁLASSZUK AZ ALÁBBI, INGYENES KÉPZÉSEKET?

  • Nincs felvételi vizsga!
  • Piacképes szakmai ismeret
  • Könnyen megközelíthető, frekventált, belvárosi helyszín
  • Diákcentrikus légkör
  • Családias környezet, segítő, támogató, türelmes tanári kar!


AZ ISKOLAI OKTATÁS A TANULÓ MUNKAHELYI, CSALÁDI VAGY MÁS IRÁNYÚ ELFOGLALTSÁGÁHOZ, A MEGLÉVŐ ISMERETEIHEZ ÉS ÉLETKORÁHOZ IGAZODÓ KÉPZÉSEK TOVÁBBI ELŐNYEI:

  • A tanuló állami vizsgákra készül fel, a szakképzési kerettantervek követelményeihez igazított vizsgakövetelmények alapján tesz komplex szakmai vizsgát.
  • Nincs felső korhatár.
  • A képzéshez kapcsolódó oktatási- és vizsgadíj nincs.
  • A gyakorlati képzés iskolai tanműhelyben és külső képzőhelyeken történik együttműködési megállapodás, vagy tanulószerződés keretei között.
  • A tanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll.
  • Diákigazolvány igényelhető.


És most konkrétan az induló képzésekről:

A DÓZSÁBAN A KÖVETKEZŐ KÉPZÉSEKET HIRDETIK MEG SZEPTEMBERTŐL:


(zárójelben a szakmák OKJ kódszáma)

  • CNC gépkezelő (35 521 01)
  • Épület- és szerkezetlakatos (34 582 03)
  • Hegesztő (34 521 06)
  • Informatikai rendszerüzemeltető (54 481 06)
  • Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. (35 345 01)
  • Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. (55 345 01)
  • Női szabó (34 542 06)
  • Vállalkozási és bérügyintéző (54 344 02)
  • Vállalkozási mérlegképes könyvelő (55 344 07)
  • Villanyszerelő (34 522 04)


A képzésekkel kapcsolatban érdeklődni a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma elérhetőségein lehet, melyek megtalálhatóak az iskola honlapján és a Facebook oldalán.


A KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA (OM AZONOSÍTÓ: 203028) TERVEZETT KÉPZÉSEI A 2019/2020. TANÉVBEN:

  • Gyakorló ápoló (54 723 02)
  • Ápoló (55 723 01)
  • Szakács (34 811 04)
  • Vendéglátásszervező (54 811 01)
  • Vendéglátó-üzletvezető (35 811 02)
  • Idegenvezető (54 812 01)


A KOSSUTHBÓL AZ OTT MEGSZEEZHETŐ SZAKMÁKRÓL RÖVID LEÍRÁST IS KAPTUNK:

Gyakorló ápoló
A gyakorló ápoló korszerű elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, kompetencia szintjének megfelelően, felelősen vesz részt az egészségügyi ellátás megelőző–, gyógyító–, gondozó– és rehabilitációs folyamataiban.
A képzés megkezdésének feltétele: érettségi végzettség
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Ápoló
Cél a megalapozott, széleskörű elméleti és gyakorlati ismeretekkel és gyakorlati képességekkel rendelkező szakemberek képzése. Olyan ápolókat igyekszünk kibocsátani, akik elsődlegesnek tekintik az élet és az emberi méltóság tiszteletét. Ápolási, gondozási feladatuk végzésével segítik a különböző életkorú betegek és egészséges emberek szükségleteinek kielégítését a rászorultságuk mértékében.
A képzés megkezdésének feltétele: érettségi végzettség, 54 723 02 Gyakorló ápoló szakképesítés
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Szakács
Feladata a korszerű vendéglátás követelményeinek megfelelő feladatok ellátása: a vendégek elvárásainak megfelelő ételválaszték kialakítása és elkészítése, valamint az elkészített ételek megfelelő minőségi színvonalon történő tálalása a vendégek számára éttermekben és egyéb helyszíneken lévő vendéglátó-ipari egységekben.
A képzés megkezdésének feltétele: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a Vendéglátás-turisztika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek

Vendéglátás-szervező
A vendéglátásszervező a vendéglátó vállalkozások és az étkeztetési, vendéglátóipari szolgáltatásokat nyújtó egységek üzemeltetéséhez szükséges tervezői, vezetői, szervezői, gazdálkodási feladatokat lát el. A vendéglátó egységekben végzi, irányítja, szervezi, ellenőrzi az árubeszerzést, a raktározást, a termelési, az értékesítési és szolgáltatási tevékenységeket. Összeállítja a vendéglátó egység kínálatát, bemutatja, reklámozza az egység szolgáltatásait, kialakítja az üzletpolitikát, a marketingstratégiát, a cégarculatot.

Vendéglátó-üzletvezető

Az üzletvezető irányítja a vendéglátó üzlet napi munkáját, piackutatást végez, felméri a vendégek igényeit, meghatározza az üzlet választékát, ellenőrzi a vendéglátó üzletben folyó tevékenységeket, szervezi a házon belüli és a házon kívüli rendezvényeket.
A képzés megkezdésének feltétele: alapfokú iskolai végzettség, szakmai előképzettség: 34 811 01 Cukrász, 34 811 04 Szakács, 34 811 03 Pincér, 34 811 06 Fogadós, szakmai előképzettségben szerzett szakképesítéssel betölthető munkakörben szerzett legalább két éves gyakorlat
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek
A képzés megkezdésének feltétele: érettségi végzettség


A Kossuth Zsuzanna Szakgimnázium és Szakközépiskola képzéseiről további részleteket az iskola honlapján, illetve Facebook-oldalukon találhatnak, vagy érdeklődhetnek E-mailben is az info@kossuth-kalocsa.hu címen!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK