A napokban a Magyar Építők szakportálon fedeztük fel a jó hírt: a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette az 51-es főút fejlesztéséről szóló tervezői ajánlati felhívás első részét. A felhívás az 51-es főút 24 kilométer hosszú, a város belterületi részét is magába foglaló, Kalocsa és az M9-es körforgó közötti szakaszára vonatkozik. A múlt év novembere óta rendelkezésre álló információk ezúttal újabb jó hírrel bővültek: a főúttal párhozamosan egy kerékpárutat is előkészítenek.
Az útrekonstrukció kezdőpontja pontja az Ipari bekötőút, végpontja a Duna felett a Szent László híddal átívelő M9-es gyorsforgalmi út dusnoki körforgalmi csomópontja.
A FŐÚTTAL PÁRHUZAMOSAN EGY KERÉKPÁRUTAT IS ELŐ KELL KÉSZÍTENI.
A Magyar Építők oldalán az 51-es főút mellett az 55-ös főút felújításának tervezésére kiirt tenderrel is foglalkoznak. Ebből számunkra is fontos, hogy az 55-ös főút is jelentős felújításon esik át, továbbá a bajai Duna-híd felújítását is megterveztetik.
Forrás: KALOhírek archív
A közbeszerzésre kiírt tervezés mérnöki feladatai közé tartozik, hogy
A PROJEKTBEN A CSORNA-FOKTŐI-CSATORNA, A VAJAS-FOK, A VÁRADI-FOK-CSATORNA ÉS A GARÁBI-CSATORNA FELETT MEGLÉVŐ HIDAK VAGY ÁTERESZEK KORSZERŰSÍTÉSÉT VAGY AZ ÁLLAPOTFELMÉRÉS FÜGGVÉNYÉBEN AZ ÚJJÁÉPÍTÉSÉT IS MEG KELL TERVEZNI.
Ezeken a csatornahidakon, átereszeken gyakorlatilag úgy autózunk át, hogy szinte észre se vesszük őket, pedig az út megnövekedett tengelyterhelésre való előkészítése miatt ezekhez is komoly ráfordítással kell hozzányúlni.
Forrás: KALOhírek archív
Mint emlékezetes, múlt év novemberében először Font Sándor közéleti Facebook oldaláról adtunk hírt, hogy jelentős részben a Paks II. létesítéséhez kapcsolódón, gyakorlatilag soha nem látott útrekonstrukciós program indul a Duna jobb és bal partján, így Kalocsán és vonzáskörzetében is.
Az új elnevezéssel Közép-Duna menti térségben tervezett országos és helyi közúti fejlesztések választókörzetét érintő részéről Font Sándor országgyűlési képviselő a Magyar Közlöny 177. számában megjelent 1573/2018. (XI. 15.) kormányhatározat alapján, Bács-Kiskun megye úthálózati térképén nyomon követve tájékoztatta a sajtó képviselőit Kalocsán, november 28-án.
Mint elhangzott,vasúti fejlesztés nem érinti térségünket, ám a projektlistán Paks és környékével azonos hangsúllyal szerepel Kalocsa és vonzáskörzete.
A bennünket érintő legnagyobb horderejű változás, hogy a Kormány döntése értelmében a Kalocsától az M9-es felhajtóig, tehát a dusnoki körforgóig megújul az 51-es számú főút.
Forrás: KALOhírek archív
A fejlesztésnek fontos része, hogy Kalocsánál egy új, úgynevezett nyugati elkerülő út épül, amely 5125 számozással Bátya irányába kerüli el a várost és Bátya Alsónál csatlakozik vissza az 51. számú főútba. Ám ez nem jelenti azt, hogy az 51-es Kalocsa-Bátya belterületi szakasza ne újulna meg. Sőt, a rekonstrukció egészen az M9-ig kap teljes felújítást.
EZ UTÓBBIRA ÍRTÁK KI MOST ELSŐ ÜTEMBEN A TERVEZŐI KÖZBESZERZÉSI PÁLYÁZATOT.
Az 51-es megújítása az M9-es körforgótól tovább folytatódik Baja irányába. Ezen a szakaszon is elkerülő út épül Sükösdnél és Érsekcsanádnál, hogy a Bajáról és a két településről Budapestre tartók gyorsabban tudják elérni az M6-os autópályát.
Ugyan információnk szerint erről még nincs tervezői kiírás, az a második ütemben történhet meg, deafejlesztés fontos része a Duna-menti községeken áthaladó 5106. jelű összekötő út Dunapataj-Ordas-Géderlak-Dunaszentbenedek-Uszód-Foktő irányába történő korszerűsítése.
Forrás: KALOhírek archív
Fontos tudnivaló, hogy Kormányhatározatban szereplő projektlista magába foglalja az 5301.jelű, tehát a Kalocsa-Kiskőrös közötti út Homokmégyi elágazótól Szakmár irányába történő fejlesztését, Öregcsertő belterületi főútjának korszerűsítését, továbbá az említett elágazástól a Homokmégy irányába tartó út, valamint Homokmégy belterületi főútjának felújítását is.
Mint megtudtuk, a jelenlegi tervezői közbeszerzői pályázatok kiírását a közeljövőben továbbiak követik. Számunkra is öröm lesz, ha ezeknek az utaknak a korszerűsítésére kiírt tervezői közbeszerzési pályázatairól tájékoztathatjuk majd olvasóinkat.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.