2025. 03. 19. szerda
Bánk, József
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Már úton vannak a mi kis páváink!

Már úton vannak a mi kis páváink!
Bényi Eszter  |  2016. 11. 23., 19:20

A Tóth házaspár által vezetett gyermek csoportra a pénteki szereplésig még sok feladat vár a fővárosban, az MTVA székházában.

Mint ahogy arról már korábban is hírt adtunk, a kalocsai és dusnoki gyerekekből álló tánccsoport bejutott a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutatójának elődöntőjébe. Az izgatott szülők és testvérek mellett stábunk is jelen volt a táncosok indulásánál:

A következő két nap mozgalmas lesz számukra, ugyanis az MTVA székházban zenekaros és népviseletes táncpróbák, színpadbejárások és az élő adás előtti főpróba is vár még a versenyző Aprókra.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Bényi Eszter/KALOhírek

A Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes előadását holnapután, azaz november 25-én, pénteken, a Duna Televízió 19.30-tól kezdődő élő adásában láthatják.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Bényi Eszter/KALOhírek

Szerkesztőségünk nevében ezúton sok szerencsét és a középdöntőbe jutás sikerét kívánjuk a csoportnak!

A néptáncegyüttes pávás szerepléséről, a legfrissebb aktualitásokról portálunkon folyamatos tájékoztatjuk Olvasóinkat!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>
2025. 03. 19., 09:39
A sofőr nagy sebességgel haladt és közben a kamionok közé bújva próbált észrevétlen maradni, miután megpillantotta a pénzügyőrök járőrautóját. Még >>>
2025. 03. 18., 14:27
Egy személyautó egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi vezetőjének életét már nem tudták megmenteni. Még >>>
2025. 03. 18., 11:08
A nappalok hosszabbodása egészen a nyári napfordulóig, azaz június 21-ig tart. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK