2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Országfásítási Program indul, nagy támogatási lehetőségekkel – Államtitkári faültetés polgármesteri és vezérigazgatói kísérettel

Országfásítási Program indul, nagy támogatási lehetőségekkel – Államtitkári faültetés polgármesteri és vezérigazgatói kísérettel
Illés György Cinó  |  2019. 11. 22., 13:27

Csütörtök délután két korai juhar (Acer platanoides) és egy amerikai hárs (Tilia americana) fát ültetett el közösen a kalocsai Zrínyi utcai bölcsőde udvarán Zsigó Róbert államtitkár, Filvig Géza polgármester és Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója, amely akciójukkal az Országfásítási programot népszerűsítették, amelynek keretében csak Bács-Kiskun megye 15 településének 40 hektáros területén 182 ezer fát fognak elültetni, országszerte pedig mintegy kétmillió fa ültetését tervezik. A program az erdők széndioxid-megkötő képessége révén a klímacélok eléréséhez, a környezetgazdálkodási feladatokhoz és a természetvédelem szempontjaihoz is igazodik.

A három facsemetét a Gemenc Zrt. biztosította az önkormányzat számára. A térség legnagyobb erdőgazdálkodási vállalkozása a százmilliárdos költségvetésű programban saját erdőterületeinek fejlesztése révén is részt vesz. A tervezett kilenc hektár telepítéséből három hektárt már be is fejeztek. Kalocsa város a közeljövőben nyolcvan fa elültetésével csatlakozik majd a kezdeményezéshez.

A faültetés kapcsán megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a programból 106 milliárd forint lesz fordítható erdőgazdálkodási célokra. Abból 30 milliárd forintot kifejezetten erdőtelepítésre szánnak, és hamarosan az önkormányzatok számára is megnyílnak pályázati források a fásítás és erdőgazdálkodás céljaira. A faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatóval az érintettek figyelmét akarták fölhívni az elérhető pályázati forrásokra.


Forrás: KALOhírek / Illés György Cinó


A rendezvény kapcsán a felek sajtóközleményt is kiadtak, amelyet az alábbiakban adunk közre:

Sajtóközlemény

Juhar és hárs facsemeték elültetésével hívták fel a figyelmet az Agrárminisztérium Országfásítási Programjára Kalocsán. Zsigó Róbert államtitkár, Dr. Filvig Géza polgármester, valamint Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója három facsemetét ültetett a város Zrínyi Utcai Bölcsődéjének udvarán az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának keretében, amelynek fő célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése is.

Az idei ültetési szezonban indult el az Agrárminisztérium Országfásítási Programja, amelynek keretében az állami erdőgazdaságok saját területeiken a meglévő erdeik fenntartása mellett több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. A mintaprogram során – 2019. november elejétől a vegetációs időszak kezdetéig, 2020 áprilisáig – 86 településen ültetnek új erdőt.

A faültetésen – többek között – arra hívták fel a figyelmet, hogy jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. Ez azt jelenti, hogy több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.

A kormány számára kiemelten fontos az ország környezeti állapota, melyben meghatározó szerepe van a fáknak, az erdőknek. Az állami erőgazdaságokon keresztül a meglévő erdők fenntartásával megőrizzük a szénmegkötő kapacitást, az új erdők telepítésével pedig tovább tudjuk növelni. Fontos eleme a programnak, hogy az Agrárminisztérium a szemléletformáló kommunikációval partnerként kívánja bevonni a lakosságot is” – emelte ki beszédében Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere beszédében hangsúlyozta: „Szeretném, ha Kalocsa is úgy növekedne, fejlődne, mint ahogy ezek a fák fognak majd, ha megkapják a gondoskodást. Miért mondom azt, hogy a fa nekem a fejlődést szimbolizálja? Mert, ha minden adottsága megvan a növekedéshez, akkor ez a csemete, amit elültetünk, az nőni fog, minden évben fejlődik egyre szerteágazóbb lesz a gyökere, biztos alapot nyújtva a törzsnek, amely a nagy lombkoronát fogja tartani. Kalocsa, terveink szerint ilyen biztos alapokon fog növekedni és csapatommal olyan törzset alkotunk, amellyel a hatalmas lombkorona az élhető-, fejlődő-, gazdagodó város lesz.


Forrás: KALOhírek / Illés György Cinó



Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált.” Az elmúlt 10 évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el és 9500 tonna makkot vetettek a meglévő erdők fenntartása során. Az Agrárminisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja nemcsak az erdőterület közvetlen növelése, hanem a figyelemfelhívás is. Olyan mintaterületeket hoznak létre, ahol önkormányzati vagy éppen magán területeken dolgozó szakemberek számára bemutatókon tudják ismertetni a fásítások, erdőtelepítések folyamatát.

A Gemenc Zrt. meglévő erdeinek fenntartásáról

A Gemenc Zrt. november hónapban megkezdte az őszi erdősítési tevékenységét az általa vagyonkezelt állami erdőterületeken: Bács-Kiskun, Tolna, és Baranya megyékben egyaránt. A Gemenc Zrt. nemcsak a főfafajok és az értékes faanyagot adó elegyfafajok csemetéit ülteti vissza, hanem a ritka elegy-fafajok ültetése is folyamatos. A facsemeték egy része saját termelésből, egy része helyi termelőktől származik. Az erdőgazdaság külön figyelmet fordított a helyi származásból létesített saját fekete nyár és fehér fűz anyatelepről nevelt szaporítóanyag visszaültetésére (repatriálására). Arra is nagy gondot fordít, hogy a termőhelyi adottságokat és a természetvédelmi érintettséget figyelembe vegye, ezért minden alkalommal ennek megfelelően történik a fafajok kiválasztása.A sikeres fásítási, erdőfenntartási tevékenység nem létezhet kitartó és rendszeres ápolási munkák nélkül. Közel 3600 hektáron, a Gemenc Zrt. által kezelt erdőterület több mint 10%-án rendszeres ápolási tevékenységet végez az erdőgazdaság a szükséges csemetepótlásokkal, hogy az erdőfelújítások kielégítő fejlődése biztosított legyen.


Forrás: KALOhírek / Illés György Cinó



A sajtótájékoztató után Zsigó Róbert, Filvig Géza és Csonka Tibor az előkészített ültetőgödrökbe elültette a három facsemetét, aminek munkálatait a következő videónkon olvasóink is megtekinthetik:

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK