Huszár Gábor, a Terepjárósok Egyesületének elnöke, Vad Horváth Zoltán, a magyar Street Food Egyesület elnöke, valamint Zsikó Zoltán, a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) igazgatója közös sajtótájékoztatón irányították a figyelmet a következő hét végén esedékes, gazdag programsorra, amelynek keretében egy újabb keletű és egy már „bejáratott” rendezvényt tartanak meg, ezúttal ügyes termékkapcsolással tálalva, amit a KIKK valóságos népünnepéllyel, koncertek sorával és vidámparkkal fűszerezett meg.
A hagyományteremtő szándékkal, szintén a KIKK által életre hívott pünkösdi Népművészeti Fesztivál, majd a múlt héten tartott, négynapos Kék Madár Fesztivál után újabb programokban gazdag hétvége közeleg. Már péntektől izgalmas élmények várják a technikai sportok szerelmeseit, az Érsekkertben pedig, a Food Truck „etetőkocsijai” körül ínycsiklandó illatok és élőzenés koncertek hangjai szállnak majd.
A két rendezvény közt az összekötő kapcsot a járművek adják, ugyanis a Food Truck büfékocsijai közt sok érdekes masina látható.
A sajtótájékoztatón a sárdagasztó Bács Trophy futamáról és a Food Truck Show-ról Huszár Gábor, a Terepjárósok Egyesületének elnöke, illetve Vad Horváth Zoltán, a magyar Street Food Egyesület elnöke szólt – ezekről önálló programajánló cikkben részletesebben is beszámolunk –, Zsikó Zoltán pedig a KIKK rászervezésében megvalósuló kapcsolódó programelemekről beszélt.
Az offroad verseny rajtja péntek este kilenckor lesz, előtte a Csilás parkban a versenygépek seregszemléjét tartják, járműbemutatóval egybekötve – itt minden érdeklődő megtekintheti az úttalan utakon járó csodamasinákat.
A rajt után az ipari parkban teljesítik majd a versenyzők a speciál szakaszokat, amivel várhatóan hajnal két-három órára végeznek.
Reggel kilenctől folytatódik a verseny a homokbányánál, ahol a technikai sportok szerelmeseit kifejezetten közönségbarát körülmények várják, ugyanis elég közel lehet menni az autókhoz, biztonságos, balesetmentes környezetben.
Mindeközben az Érsekkertben zajlik majd a tavalyi sikeren fölbuzdulva idén másodízben megrendezésre kerülő Food Truck Show. Amint megtudtuk, több tavalyi sláger visszatér, de újdonságok is szerepelnek majd a „terítéken”. A látványnak sem utolsó, egyedi járművek, büfékocsik tábora péntek délutántól vasárnap estig várja a gasztronómia iránt érdeklődőket, miközben a többiek számára a vidámpark és a szabadtéri színpadon koncertek sora, a kisebbeknek népi fajátékokból összeállított játszótér teszi vonzóbbá a programot.
Az ország talán legszebb szabadtéri helyszínén, az Érsekkertben tartandó rendezvényre pénteken délután háromtól lehet kilátogatni. Aznap és szombaton éjfélig, vasárnap pedig délelőtt 11 órától este kilencig fogadja az Érsekkert az érdeklődőket"
– mondta Zsikó Zoltán, aki a részletes zenei kínálatot is ismertette.
Június 24., péntek
Este hétkor az Easter zenekar műsorát tekinthetik meg. A kalocsai és környékbeli zenészeket tömörítő formáció előadásában főképp a magyar könnyűzene örökzöld slágereinek feldolgozásait hallhatják majd az érdeklődők.
Kilenc órától a Willy and the Spacedogs, azaz a „Zűrkutyák” állnak közönség elé. A kalocsai és kiskőrösi zenészekből álló együttes főképp a ’60-as és ’70-es évek klasszikus rock dalainak feldolgozásait játssza, úgy a hazai, mint a nemzetközi kínálatból.
Június 25., szombat
11 órakor gyermekprogram veszi kezdetét, annak keretében Gerald Schneider zsonglőr ad műsort kicsiknek és nagyoknak.
Este héttől újabb élőzenés koncert, meglepetés sztárvendéggel!
A fellépő személye még a szervezők számára is meglepetés, ugyanis a korábban leszerződött zenekar váratlanul visszamondta a fellépést, a pótlásukra pedig még több formációval tárgyalnak"
– mondta el Zsikó Zoltán, de utalt rá, hogy színvonalas csapatokkal folynak egyeztetések.
Este kilenctől a Tattoos együttes, Kalocsa egyik legrégebbi zenekara áll színpadra, akik saját számaik mellett a nyolcvanas évek rock slágereit játsszák.
Június 26., vasárnap
Délelőtt 11 órától Fanti lufibohóc műsorát láthatja a közönség, főképp a kisgyermekek és az őket nevelő családok örömére.
Mindemellett nagyszabású vidámparkkal készülünk, ami tavaly nem volt. A népi fajátékokat ingyenesen lehet igénybe venni, csak a nagy vidámpark szolgáltatásaiért kell majd fizetni.
PROGRAM TEHÁT MEGINT LESZ BŐVEN, A TÖBBI A KÖZÖNSÉGEN ÉS AZ IDŐJÁRÁSON MÚLIK, A PROGNÓZISOK SZERINT JÓ IDŐ – ÉS NÉPES KÖZÖNSÉG – LESZ!
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.