Bács-Kiskun megye és Kecskemét nyerte el a belföldi, Algéria a külföldi díszvendég státuszt a hagyományosan tavasszal, a Hungexpo Vásárközpontban megrendezett nemzetközi Utazás Kiállítás 2019 nagy rendezvényen. A megye és annak egyes településeinek méltó megjelenését már hónapokkal ezelőtt megkezdte a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. A jövőre február 21-24-ig tartó expon a járási székhelyek mellett például Hajós és annak pincefaluja is bemutatkozik. Valamennyi település a Bács-Kiskun megye- Kecskemét nagy, közös kiállítóterében kap majd önálló standot a Hungexpo B pavilonjában. Az előkészületekről Kapitány Alizt, a Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
Annak érdekében, hogy az évről évre csökkenő számú kiállítók és látogatók számát megállítsák, újabb lendületet adjanak a budapesti nemzetközi Utazás Kiállításnak, ezzel egy időben több, az aktív turizmushoz kapcsolódó társkiállítást – Budapest Boat Show, Bringa- és Futó Expo, Karaván Szalon, Afrika Expo és Vásár – szerveznek.
Az esemény középpontjába az élmények szerzését, a személyes kapcsolatok kialakítását és a látogatók minél szélesebb körű tájékoztatását, szórakoztatását helyezik. Ám az Utazás Kiállítás első napján csak a szakmai látogatók és a sajtó számára biztosítják a belépést.
Ez a nap lesz talán a legfontosabb a megye és az egyes települései, köztük a megyei pavilonban önálló standdal rendelkező Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. és TDM szervezet számára, hiszen egy fontos networking lehetőségre, előre szervezett, úgynevezett B2B találkozóra biztosít alkalmat a szakmai látogatók és a kiállítók között, amely magába foglalja az értékesítések irányát, a vevő és eladó kapcsolatát.
Mint megtudtuk, a programok fókuszába a díszvendégek, tehát Bács-Kiskun-Kecskemét, Algéria és a sportturizmus kerül. Második napra Diák Szakmai Nappal készülnek, amikor a felsőoktatásban résztvevő, turisztikai tanulmányaikat folytató diákoké lesz a főszerep.
A nagyközönség számára nyitva hagyott napokon a Vásárközpont szinte minden egyes pavilonjában látványos eseményekkel várják a látogatókat. Itt lesz lehetőség arra, hogy az egyéni látogatók érdeklődését keltsék fel például az egy-két napos, esetleg több napos, Kalocsa mellett már a környék felfedezését is magában foglaló, turisztikai célú látogatásra.
A Kalocsa, Hajós, Dunapataj településeket tömörítő TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) szervezet vezetőjét, Kapitány Alizt az előkészítő munkálatok állásáról kérdeztük.
Az ügyvezető elmondta: jelenleg a gyűjtés, a lehetőségek feltárása stádiumában vannak. A holnapi napra, azaz keddre a megyei kiállítás fő szervezője, Kárpáti Rita, a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. projektmenedzsere hívott össze megbeszélést, hogy a részleteket a több mint 25 település szakembereivel egyeztessék.
Annyi már körvonalazódik, hogy Hajós sváb sarokkal mutatkozik be, a pincefalujáról is híres város mellett további svábok lakta települések, Császártöltés és Nemesnádudvar mutatja be turisztikai és egyéb értékeit.
A TDM szervezet három települése, Kalocsa, Hajós és Dunapataj tehát önálló standokon mutatkozik be. Ám hogy ez az anyag miként áll össze, az egyelőre a tervezés, egyeztetés időszakát él - mondta Kapitány Aliz.
Ha valamelyik településnek, Kalocsának bizonyosan lesz mivel kirukkolnia, hiszen a népviseletbe öltözött pingáló és varró asszonyok, tánccsoportok, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt., a Kalocsai Porcelán Manufaktúra Kft. páratlan termékei, a főszékesegyház és az ehhez kapcsolódó kiállítások, turisztikai látványosságok, a környék pusztaromantikáját bemutató tárlatok eddig is szinte mágnesként vonzották a látogatókat. Más kérdés, hogy az Utazás Kiállítás szakmai napján mennyire sikerül a nagy turisztikai irodák képviselőinek a figyelmét felkelteni egy olyan nagy verseny közepette, amikor az ország megannyi települése a turizmusban látja a kitörési pontot.
Az Utazás Kiállítás 2019 előkészítő munkálatairól, majd az Expon való szereplésünkről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!