Délután fél négykor a kis házasságkötő teremben tartott sajtótájékoztatót dr. Bálint József. Eredetileg az 51-es út vasúti átkelőhelyének felújítását végző kivitelező és a megbízó MÁV illetékeseit vártuk volna Font Sándor országgyűlési képviselő tegnapi közösségi médiás bejegyzése nyomán, akik azonban csak egy későbbi időpontban – talán szerdán – látogatnak el városunkba, akkorra azonban egy „alaposabb, kitekintőbb jellegű” tájékoztatást ígérnek.
Amint már ismert: a vasúti átkelőhely egyébként már igen időszerű felújítása miatt egy hétre teljes szélességében lezárták az 51-es főutat a város északi határában. Erről azonban a lakosság és a közlekedők semmiféle előzetes tájékoztatást nem kaptak, kizárólag az út lezárásával egyidejűleg kihelyezett tájékoztató táblák adnak tájékoztatást.
A váratlanul kialakult helyzetről már az útlezárás napján tájékoztattunk helyszíni, élő videoriportunkban. Később teret kapott az ügy kapcsán az útjelző táblák terén kibontakozó helyi folklór éppúgy, mint Font Sándor közösségi oldalán elhelyezett, a tegnapi sajtótájékoztató életre hívását bejelentő bejegyzése, illetve a kalocsai önkormányzat első reakciói is.
A történtekkel kapcsolatban kedden Bálint József tartott sajtótájékoztatót, noha Font Sándor jelzése alapján a beruházó és a kivitelező illetékeseit vártuk volna. Ők azonban komolyabb nekifutással, de később érkeznek városunkba – ez azonban csak kedd délután fél háromkor vált világossá. Így Bálint Józsefre maradt a feladat, hogy az elsődleges tájékoztatást a lakosság felé elvégezze, bár a szóbeszédből és az elmúlt két napban közzétett cikkeinkből informálódott Olvasóink viszonylag kevés újdonságot hallhattak, ezek közt szerepelt viszont a kivitelező cég neve is.
De ne szaladjunk előre, vegyük sorjában a polgármester által elmondottakat.
Bálint József előrebocsátotta, hogy
A VASÚTI ÁTJÁRÓ FELÚJÍTÁSA NEM AZ ÖNKORMÁNYZAT HATÁSKÖRE
A tárgyra térve elmondta:
AUGUSZTUS 30-ÁN ADTAK KÖZÚTKEZELŐI HOZZÁJÁRULÁST A TERELŐÚT NYOMVONALÁNAK KIJELÖLÉSÉRE, AZ ÉRINTETT ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ UTAKRA VONATKOZÓLAG A MÁV FKG KFT. RÉSZÉRE.
Az 51-es út a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága fennhatósága alá tartozik, így a főútvonalnak a munkálatok által érintett szakaszaira a nevezett szerv adott ki hasonló hozzájárulást augusztus 29-ei keltezéssel.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Bálint József idézett is a Kalocsa városa által kiadott, Kalocsa város jegyzője megbízásából Boromisza Viktor műszaki osztályvezető jegyezte hozzájárulásból:
Az igénybevevő a vasúti-közúti átjáró lezárásáról, a forgalomkorlátozásról köteles a hatóságokat, egyéb szerveket, valamint a lakosságot értesíteni.
A lakosság figyelmének felhívása érdekében a fenti tárgyban készített és Hivatalom részére megküldött tájékoztató dokumentáció megküldése esetén Kalocsa Város Önkormányzata vállalja annak helyben szokásos módon történő közzétételét. – erre utalt tegnap Boromisza Viktor a munkatársunkkal folytatott telefonbeszélgetés során, az akkor történteket emlékezetből idézve föl, némileg közérthetőbb formában.
A Közút Zrt. által kiadott hozzájárulásból is idézett a polgármester, négy pontot kiemelve az ott részletezettekből.
Egyik az autóbuszok részére a Gombolyagi út mint terelőút kijelölésére vonatkozó kitétel volt – ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezen az útvonalon nincs súlykorlátozás, így a teherforgalom számára is járható.
A második, hogy
A LEZÁRÁS PONTOS KEZDŐ ÉS ZÁRÓ IDŐPONTJÁT A MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. BÁCS KISKUN MEGYEI IGAZGATÓSÁGA ÜGYELETÉRE BE KELL JELENTENI AZ ÚTZÁR BEVEZETÉSE ELŐTT.
Ehhez megadtak egy telefonszámot is.
Harmadrészt:
A teljes útzár bevezetését a bevezetés előtt a Rendőrségnek, a Mentőszolgálatnak, a Tűzoltóságnak és a Katasztrófavédelemnek be kell jelenteni.
Végül pedig, de semmiképp sem utolsósorban:
AZ ÚTLEZÁRÁS IDŐPONTJÁRÓL ÉS A TERELŐÚTRÓL A JOGOSULTNAK KELL TÁJÉKOZTATNIA A KÖZLEKEDŐKET AZ ORSZÁGOS ÉS A HELYI MÉDIÁN KERESZTÜL,
míg a Közút Zrt. az útlezárásról az Útinformot értesíti.
Tehát ennek alapján egyértelműen a kivitelező feladata lett volna a tájékoztatás – összegezte az elhangzottak értelmét a polgármester, bár hozzátette, hogy ezt a határozatot az önkormányzat illetékesség híján nem kapta meg, azt a rendőrség adta át számára, azonban ők is csak vasárnap, már az útzár bevezetése után vették kézhez az értesítést.
Ezzel visszautasította az ügy kapcsán az önkormányzatot ért kritikákat, hozzátéve, hogy ezt a ajtótájékoztatót sem az utólagos magyarázkodás céljával teszi, hiszen a város tulajdonosként megtette a megfelelő lépéseket.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Bálint József azt is elmondta, hogy a rendőrség a sebesség fokozott ellenőrzését ígéri az elterelő út gyanánt használatba vett Móra Ferenc utcán, ahonnan több lakossági bejelentés érkezett a megnövekedett forgalommal, illetve a türelmetlen sofőrök száguldozása miatt.
További intézkedés, hogy a Móra és Ecetgyár utcák kereszteződésénél lévő zebra mellé is forgalomirányítót állítanak reggelenként az iskolák melletti gyalogátkelőkhöz hasonlóan.
A tájékoztató előzményeiről elmondta: előző este fölhívta őt Font Sándor országgyűlési képviselő, tájékoztatta az általa megtett lépésekről, köztük arról, hogy a MÁV, illetve a közútkezelő illetékesei kedden Kalocsára érkeznének egy közös sajtótájékoztatót tartani, amihez a város fogadókészségét kérte.
Tehát eredetileg ezt a sajtótájékoztatót nem én tartottam volna – mondta Bálint József, hozzátéve, hogy kedden 14 óra 30 perckor kapott egy közleményt a MÁV-tól, amelyet föl is olvasott.
Ebben a MÁV leírta nagyjából azt, amit már amúgy is mindenki tud, vagyis azt, hogy
A levél azzal zárul, hogy beruházó MÁV Zrt. és a kivitelező a MÁV FKG Kft. a lakosság és a közlekedők megértő türelmét kéri, és, hogy a fejlesztés elsősorban a közúton közlekedők kényelmét szolgálja.
Font Sándor az illetékes államtitkársággal való egyeztetés után kedden arról tájékoztatta Bálint Józsefet, hogy a MÁV és a Magyar Közút Zrt. föl fogják keresni őt, mivel egy a mostaninál részletesebb és kitekintőbb jellegű sajtótájékoztatót kívánnak tartani.
Erre várhatóan a napokban, talán már szerdán sor kerülhet, amiről a sajtót időben értesítik majd.
Végül még egyszer hangsúlyozta a polgármester, hogy nem miattuk maradt el a tájékoztatás,
A VÁROS NEM VOLT ABBAN A HELYZETBEN, HOGY TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTSON.
Amit tehetett – vagyis hogy az illetékesek és a hatóságok tájékoztatását kérje, illetve a lakosság érdekeit képviselje –, megtette. Mindehhez azt fűzte hozzá Bálint József, hogy ő senkire nem kíván mutogatni, hogy ki vétett, ki nem vétett.
MAJD A MÁV ILLETÉKESEI ELMONDJÁK, HOGY MEGTÖRTÉNTEK-E AZ ÉRTESÍTÉSEK VAGY NEM, ILLETVE MIKOR TÖRTÉNTEK MEG, ÉS HOGY AZ ELTERELŐ ÚT A KRESZ SZABÁLYAINAK MEGFELELŐEN KERÜLT-E KITÁBLÁZÁSRA.
Kalocsa polgármestere a tájékoztatót azzal zárta, hogy kérdésekre nem kíván válaszolni, mert nem tud válaszolni, nem tud az ügyről többet, a rendelkezésére álló információkat elmondta.
KÍVÁNCSIAN VÁRJUK, MIT TUDNAK MAJD MINDEHHEZ HOZZÁTENNI A MÁV ÉS A MAGYAR KÖZÚT ZRT. ILLETÉKESEI!
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.