2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Szerencsére csak a kocsik törtek, no, meg a pénztárca bánta – Itt a hivatalos tájékoztatás a hétfői, Fajsz közelében történt balesetről

Szerencsére csak a kocsik törtek, no, meg a pénztárca bánta – Itt a hivatalos tájékoztatás a hétfői, Fajsz közelében történt balesetről
Illés György Cinó  |  2020. 10. 21., 09:03

Amint már tegnap reggel megírtuk, október 19-én, hétfőn 16 óra körüli időben két személygépkocsi ütközött össze az 51-es főúton, a fajszi bekötőút közelében. A helyszínre a kalocsai mentőszolgálat, tűzoltóság és a rendőrség munkatársai vonultak. A baleset körülményeiről akkor kevés információnk volt, de úgy tudtuk, alkoholos befolyásoltság gyanúja a helyszíni vizsgálatok során nem merült föl. Ezt az óta megerősítette a rendőrség hivatalos tájékoztatása, amelyet kérdéseinkre válaszolva juttatott el szerkesztőségükhöz a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó osztálya.

A tegnapi gyorshírünkben ismertetett baleset körülményeire vonatkozó kérdéseinkre adott tájékoztatás szerint

OKTÓBER 19-ÉN 16 ÓRA KÖRÜL FAJSZ FELŐL BÁTYA IRÁNYÁBA KÖZLEKEDETT AZ 51-ES SZÁMÚ FŐÚTON EGY 53 ÉVES BÁTYAI LAKOS,

aki a helyszíni szemle adatai szerint az út 131.050-es méterénél – egy jobbra ívelő kanyarban –

ÁTTÉRT A SZEMKÖZTI FORGALMI SÁVBA, AHOL ÖSSZEÜTKÖZÖTT AZ OTT KÖZLEKEDŐ SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL.

A tájékoztatásból kiderül, hogy

A BALESET OKOZÓJA A FELELŐSSÉGÉT ELISMERTE,

így vele szemben helyszíni bírságot szabtak ki, mivel

A BALESET SORÁN SZEMÉLYI SÉRÜLÉS NEM TÖRTÉNT.

Ugyanakkor mindkét járműben anyagi kár keletkezett – áll a rendőrségi válaszban, amely zárásképpen megerősíti:

AZ ESET KAPCSÁN ITTASSÁG NEM MERÜLT FEL.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK