Újra kékmadaras zászlók adták a díszletet múlt csütörtökön Kalocsán, egyelőre csak a Kamarateremben, amikor a Korai Kék Madár rendezvényeinek keretében Lakatos György fagottművész, fesztiváligazgató és vendégei a júniusi zenei és összművészeti Kék Madár Fesztivált immár nem csak a tanulóifjúság körében népszerűsítették, mivel a szokásos, a kalocsai diákoknak délelőtt tartott zenés alkalmak mellett délután öt órai kezdettel könyvbemutató is gazdagította a programsort. Azon Bősze Ádámmal beszélgetett a fesztiváligazgató a Nagy zenészek, nagy szerelmek című kötetéről, amelyet a szerző a zenés beszélgetés után dedikált is a helyszínen.
Délelőtt a középiskolás diákok közé ejtette tojásait a Kék Madár, annak a két előadása formájában, amelyeket Lakatos György zeneakadémiai tanítványai, valamint rendszeres zongorakísérője, Bárkányi Éva zongoraművész közreműködésével tartott a kalocsai iskolák tanulói számára a Kamarateremben.
Az általános és középiskolás diákokból álló közönségnek két turnusban megtartott interaktív, zenés foglalkozáson az elhangzott zeneszámokat összekötő beszélgetések során Lakatos György beszélgetőpartnere Bősze Ádám volt, akinek új kötetét délután már szélesebb közösségnek mutatták be ugyanott. A délelőtti programokról a Kalocsa Televízió is beszámolt, a világhálón közzétett összefoglalójuk itt is megtekinthető:
Bősze Ádám esti könyvbemutatóján azt is megtudtuk, hogy a szerző őszre újabb, szintén zenei témájú kötettel készül, Muzikális bestiák címmel, amelyben a zeneirodalom bestiáriumát, azaz képzeletbeli lényeinek titkait tárja majd olvasói elé.
A most bemutatott kötete híres zeneszerzők gyakran zajos, máskor nagyon is titokzatos, de sohasem eseménytelen érzelmi életét dolgozza fel, rengeteg apró, izgalmas részletet ismertetve, tudományos igényességgel megalapozva, de olvasmányos formában.
A Kamaratermet megtöltő, mintegy 120 fős hallgatósággal ezekből a zenetörténeti jelentőségű magánéleti epizódokból sokat meg is osztott a szerző, akivel a kötetről és a benne foglaltakról Lakatos György beszélgetett. Az estét a fesztiváligazgató fagottjátékával is színesítette, Bárkányi Éva zongorakíséretével.
A sok levéltárilag adatol tényt, izgalmas zenetörténeti érdekességet felvonultató beszélgetés a szellemi-lelki táplálék mellett a hasizmokra is jótékony, erősítő hatással volt, ugyanakkor fájóan emlékezetessé is tette az a szomorú egybeesés, hogy aznap tartották jeles zeneszerzőnk, a 80 éves korában elhunyt Eötvös Péter búcsúztatóját, akit Lakatos György a legnagyobb kortárs szerzők közé sorolt, és akiről elérzékenyülten, egy zeneszám előadásával is megemlékezett.
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.