Már megszokhattuk, hogy Kovács László fazekasmester időről-időre újabb és újabb hagyományőrző rendezvénnyel rukkol elő, kiváltképp a városi ünnepek és rendezvények idején. Így volt ez az idei Paprikafesztivál alkalmából is, amikor egy sor kézművest látott vendégül fazekas alkotóházának udvarán, köztük mézeskalácsost, viseletkészítőt, tűzzománcost, vesszőfonót, fafaragót, sőt most első alkalommal kovácsmestert is, akik termékeikből rendezett kiállítás mellett az adott körülmények szabta lehetőség szerint bemutatókkal, gyerekeknek tartott kézműves foglalkozásokkal is igyekeztek közelebb vinni mesterségüket az érdeklődőkhöz. Vajda László kovácsmester bemutatóját videóra is vettük.
Kovács László fazekasmester már jó előre jelezte Olvasóinknak, hogy új attrakcióként kovácsmestert is szeretne vendégül látni műhelyében. Erre Kalocsa város díszpolgárának alkotóházában a Paprikafesztivál kínálatát a hivatalos programon kívül színesítő rendezvénye keretében került sor először, ahol az alábbi videónkon szereplő Vajda László tiszaeszlári kovácsmester, a Népművészet íifjú Mestere mellett a kovács mesterség másik letéteményese, Vadászi István csengődi kovácsmester, valamint az Olvasóink számára már nem ismeretlen Madár Olga tűzzománc-művész Maglódról, Apró Tamás ballószögi fafaragó, valamint a tiszaalpári Gergely Ramóna kosárfonó is bemutatót tartott szakmája fogásaiból, Csordás Katalin viseletkészítő autentikus ruháit hozta el Kiskunhalasról, Kristóf Márta Tiszakécskéről pedig hagyományos mézeskalácsaival járult hozzá a kézműves-délután sikeréhez.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Vajda László keze alatt pár perc alatt formálódik a vas, aki nem látott még ilyent, annak föltétlenül érdemes megnéznie, hogyan!
Maga Kovács László ezúttal nem a fazekas mesterségbeli tudásával, hanem konyhaművészetével emelte az est fényét, szülővárosa, Karcag környékének egy jellegzetes húsos-káposztás ételét készítve el a vendégek számára, míg egy másik bográcsban egy pompás birkapörkölt főtt, tiszaalpári ízlés szerint.
Az ételeket egyébként a Paprikafesztiválhoz kapcsolódó főzőversenyek egyik zsűritagja is kóstolta, aki Karcagról érkezett a Paprikafesztiválra, és nagyon elégedett volt mindkét fogással.
Merte volna nem dicsérni akkor, amikor mind elfogyott, a háta mögött épp az utolsó falatokat tunkolta ki valaki a bográcsból egy darab kenyérrel!
Forrás: Illés György / KALOhírek
Kovács László szombati kézművesünnepét mások mellett szülővárosa, Karcag jegyzője, Rózsa Sándor is megtisztelte jelenlétével.
A résztvevők a kézműves délután változatos kínálata mellett Umenhoffer Pál hajósi népi naiv festőművész két nappal korábban, ünnepélyes keretek közt megnyitott kiállítását is megtekinthették a fazekas alkotóház kiállítótermében és tornácán.
A hajósi alkotó a szombati rendezvényen is részt vett.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.