Az idén XXX. Kalocsai Paprikafesztivál nyitóünnepsége előtt egy órával, 16 órakor érkezett városunkba dr. Nagy István agrárminiszter, akit a FIDESZ 56-osok terén lévő irodájában Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Filvig Géza, a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje fogadott. A találkozó résztvevői a város és környéke agrár- és vidékfejlesztési lehetőségeit, a fejlesztés irányait, a paprikatermesztés és értékesítés gondjait tekintették át. Erről dr. Nagy István a portálunknak adott interjúban külön is beszámolt. Az érsekkert nagyszínpadán az agrárminiszter mellett dr. Mászáros István prépost, Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Bálint József polgármester mondott ünnepi beszédet, majd hivatalosan is kezdetét vette a két napon át tartó Paprikafesztivál jubileumi évfordulóhoz méltó program- és műsorfolyama.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A rendezvény műsorvezetője, Fekete Antal a népes közönség soraiban helyet foglaló dr. Nagy István miniszter, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a testvérvárosok delegációinak köszöntése után elsőként az agrárminisztert kérte fel ünnepi beszéde megtartására.
A tárcavezető emlékeztetett, amikor a legutóbbi agrárfórumon Kalocsán járt,és a termesztés, értékesítés jövőjéről tárgyaltak, olyan kérdések merült fel, amelyek azóta nagyobb részben megoldódtak. Ám a munkát folytatni szükséges, hogy a kalocsai fűszerpaprika őrlemény, amely az egyik legmagasabb minőséget képviseli, különösen a fogyasztói szokások, a kisebb kiszerelés, csomagolás vonatkozásában is igazodjon a 21. század kihívásaihoz.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A miniszter a közelgő önkormányzati választásokra utalva arra figyelmeztetett: a választóknak arra kell majd figyelmet fordítaniuk, hogy kik azok, akik a város felvirágoztatásáért a legtöbbet tudják tenni, kik azok, akik a legjobban tudnak együttműködni az ágazat vezetésével, a minisztériummal?
Dr. Nagy István egyebek mellett megígérte, hogy mind a paprika termesztéséhez, mind annak piaci helyzete erősítéséhez a minisztérium segítséget nyújt, majd önfeledt kikapcsolódást, tartalmas két napot kívánt a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál résztvevőinek.
Dr. Mászáros István prépost, aki dr. Bábel Balázs érseket helyettesítette a megnyitón, először arról szólt, hogy amikor 15 évvel ezelőtt Győrből ide került, és ősszel a várost betöltötte a paprikaőrlemény kellemes illata, páratlan élményben volt része. Azóta bárhová megy az országban, paprikát visz magával ajándékba, mert ennél jobbat, tisztábbat nem adhatna.
Mészáros atya hangot adott annak: örömmel hallotta a miniszter támogató, reményt adó szavait. Mint mondta, maga is úgy tapasztalja, hogy a paprikatermesztők és feldolgozók komoly támogatásra szorulnak. Azt kérte a minisztertől, annak érdekében, hogy Kalocsa, mint tradicionálisan paprikát, a magyar hungarikumot termelő vidék megmaradhasson, jelentős segítséget kapjanak azok, akik itt maradtak és paprikatermesztéssel foglalkoznak.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Font Sándor országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében rámutatott: a XXX. Paprikafesztivál alkalmával Kalocsa egyik névjegyét, a fűszerpaprikát ünnepeljük. Amikor az ország bármely pontján azt említi, hogy Kalocsa országgyűlési képviselője, mindenki tudja, hogy a város és környéke a paprika hazája.
Míg más települések mesterségesen próbálnak imázst teremteni maguknak, valami olyannal előrukkolni, ami csak nekik van, például fesztiválokkal, addig ez Kalocsán adott.
A városnak és a paprikatermesztésükről ismert községeknek 500 éve itt a híres paprika, amit nem kell kitalálni, izzadságszagúan megteremteni. Az országban, világban mindenki tudja, hogy Kalocsa neve összefonódott a kitűnő minőségű paprikával – mondta a képviselő.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Hozzátette: ezért is öröm, hogy ezt az ünnepet a város minden évben megtartja. Ugyanakkor ez csak egy a hungarikumok sorában, hiszen a másik névjegy, a város méltán világhírű népművészete is az. A hímzést, pingálást, a néptáncot sem most kellett kitalálni, ezt is őseink hagyták ránk.
Ezt az örökséget kell megőrizni, tovább örökíteni. Ebben szerzett elévülhetetlen érdemeket az augusztus 20-i központi ünnepségen kitüntetett Bolvári Andrásné Ica néni, aki a népművészet mestere címet vette át. Aki kicsit is jártas a kitüntetések sorában, az tudja, hogy a népművészet szerteágazó területén minden évben legfeljebb tíz ilyen kitüntetett lehet – mondta Font Sándor, aki felhívta a figyelmet az érsekségre is, aminek több mint ezer éves múltja nem csak hazánkban, de Európában is ritka.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A képviselő végül az önkormányzati választásokra utalva annak a reményének adott hangot, hogy olyan városvezetés lesz Kalocsán, amely a fűszerpaprika, a népművészet és az érsekség kulturális és egyházi örökségeit meg tudja mutatni Magyarország, a turizmuson keresztül a világ számára. Amennyiben így lesz, Kalocsa egy szép, ígéretes fejlődési pályára állhat – mondta Font Sándor.
A képviselő zárógondolatában azt hangsúlyozta: bízik abban is, hogy azok a most egymással versengő pártok és szervezetek, amelyeknek képviselői most jelen vannak, jövőre is itt lesznek. Jelenlétüket nem a választásoknak lehet köszönni, hanem valóban, most, és tíz év múlva is úgy gondolják, akkor lesz sikeres Kalocsa, ha összefognak és az említett értékek megőrzését, tovább örökítését tűzi ki célul.
Dr. Bálint József megköszönte az agrárminiszter látogatását, az eddig nyújtott támogatását, majd 30 nappal a választások előtt, mint az utolsó egy hónapját töltő polgármester kifejtette: ugyan a város költségvetését hiánnyal vette át, de megbízatása végén pluszos költségvetéssel adja át. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a következő önkormányzat a megkezdett fejlesztéseket befejezi. Azt kívánta, hogy Kalocsa az egység, összefogás felé haladjon, mert csak így felelhet meg a 21. század kihívásainak. Mint mondta, ezt segítheti a Paks II. beruházás és az új Duna-híd is.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Bálint József ezeknek a gondolatoknak a jegyében tekintette megnyitottnak a XXX. Kalocsai Paprikafesztivált, amelyen mindenki megtalálhatja a neki tetsző programot.
Az ünnepélyes megnyitó folklórműsorral folytatódott, majd 18 órától elkezdődtek a péntek késő estébe nyúló zenei programok. Utóbbiakról hamarosan külön cikkben számolunk be.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.