2026. 07. 13. hétfő
Jenő
: 356 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Rock, motorock, haverock – Móka kicsiknek és nagyoknak a foktői Pirates Family Motoros Weekenden

Illés György Cinó  |  2025. 08. 29., 11:25

A Pirates Family MC motoros találkozóinak szombati napján kerül sor a hagyományos közös motoros gurulásra, és ekkor tartják meg a motoros versenyszámok mellett a különböző látványos vetélkedőket is. Mivel a klub tagságának és a közönségnek a többsége is ma már gyerekeket nevel, egyre többen képviselik a jövő motoros generációját is – a látottak alapján mondhatjuk, már most is bevállalós kis csapat.

A motoros weekend első napjáról, amikor Ganxsta ’Döglégy’ Zolee jól beintett nekünk, már beszámoltunk.
A második, szombati nap zenei kínálatát kissé átalakította, hogy a Samas együttes beteget jelentett, így ők a tervezett programtól eltérően nem tudtak koncertet adni. A Hátsó Ajtó délutáni nyitókoncertje után helyüket az eredetileg a kisszínpadra tervezett Nemcsak Berry vette át. Az este kilenckor kezdődő, főműsoridős koncertet már az előzetesen meghirdetettek szerint a Zorall adta, majd a nagyszínpadi koncertek sorát a TraktoRock zenekar zárta. A Nemcsak Berry ’sebességváltása’ miatt megüresedett kisszínpadon a helyettük beugró Duna Rock-Akusztik vette át a hangulatfelelős szerepét.

Képgaléria megtekintése (64 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A motoros kalóz hagyományok szerint ezen a napon tartották meg a közös motoros gurulást, majd onnan visszatérve a koncertek előtt, és azok szüneteiben a különböző vetélkedőket is.
Ezek közt két klasszikus versenyszám a motorszépségverseny – ebben a házigazdák ízlése alapján hirdettek szubjektív ítéletet. Ellenben a motorhangerő-versenyben hangerőmérő műszer volt a döntőbíró. Az eszközzel először egyenként megmérték a motorokból kipréselhető zajterhelést, majd e szerint állították föl a sorrendet. Gyakori, hogy – amint most is történt – holtverseny alakul ki az élen. Ez esetben döntő következik, ahol viszont a műszerrel már nem a motorok, hanem a rajongók, a közönség hangerejét mérik – meghallgatják mindkét motor alapjárati, és csúcsra pörgetett kakaóját, amit tapssal, fütyüléssel kiáltozással díjaznak, és amelyik járgány hangosabb ovációban részesül, az viszi a pálmát.

Képgaléria megtekintése (64 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

De vannak még ennél is sokkal vidámabb versenyszámok is. Ám sajnos a dinnyefejelő versenyre előzetesen jelentkezők visszaléptek, így erről lemaradtunk, és hiába hirdették meg a talán leglátványosabb ’sörpörgő’, másképp ’szalki fetrengős’ című versenyszámot, arra idén nem volt bátor jelentkező.
Bezzeg a sörivőversenyre már négyen is beneveztek! Nem csoda, hiszen ez rögtön egy korsó ingyen sört jelentett a résztvevőknek, amelyet néhány másodperc alatt be is nyeltek a versenyzők. A győztes jutalma pedig plusz egy korsó potyasör volt, amelyet már kényelmes tempóban fogyaszthatott el. Hű, de jól eshetett!

Képgaléria megtekintése (64 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Más látványosságok egyben extra szolgáltatások is várták a közönséget: a motormosást ezúttal egy lenge öltözetű vadmacska végezte, zenére – a szolgáltatás ára a belépődíjba foglalva! A vizes rongyból a közelben állók – köztük munkatársunk is – kaptak néha egy keveset, aki pedig ’szaladt a pofonért’, az akár többet is…
Később, amikor a szép számban jelen lévő gyerekek már a sátrakban pihentek, még ez a szellős öltözet is lekerült – a sztriptíztáncosok produkciójáról fiatalkorú olvasóinkra tekintettel nem készítettünk felvételeket.

Képgaléria megtekintése (64 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Apropó, gyerekek! A legkisebbek körében a legnépszerűbb móka, noha az egykori kalóztanya, a közeli Fekete Horgony kocsma mellett kisebb játszótér is rendelkezésükre állt, mégis a tavalyi tábortűz hamvaiban való hempergőzés, bukdácsolás volt. Nagy mulatságot kelttettek ezzel a felnőttek körében is – leszámítva a szüleiket… Bár túlzottan ők sem aggódtak, jól példázva, hogy a motoros rocker anyukák nem afféle ’kapkodós idegbetegek’.
A kicsik ezen kívül lábbal hajtós kisautóval, kismotorral ’száguldozhattak’, a nagyobbak pedig már pogózással szórakoztatták magukat és egymást.

Képgaléria megtekintése (64 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Egyszóval, nagy vidámsággal, mókával, kacagással telt el a Pirates Family MC idei találkozója is. A régi barátokkal való találkozások öröme, a nagy sörsátorban zajló hosszú beszélgetések, baráti ölelések ezúttal sem hagytak kétséget:
Jövőre veletek ugyanitt!

De igazából nem is kell a jövő évig várni!
A Pirates Family MC következő rendezvényét, a közlekedési baleset szenvedett társak, barátok és családjaik megsegítésére évről-évre megszervezett Motoros Jótékonysági Estet idén október 4-én, szombaton tartják. Annak programjával hamarosan jelentkezünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 12., 10:25
Első alkalommal rendezik meg az Országos Belovagló és Lókiképző Szakmai Fórumot a Csatangoló Lovardában. A július 25-i eseményen elismert szakemberek előadásai, gyakorlati bemutatók és családi programok várják mindazokat, akik szeretnének többet megtudni a lovakról és a korszerű kiképzési módszerekről.
2026-07-13 09:26:31
A múlt hét hétfői testületi ülésen tárgyalta a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete az alpolgármester új illetményének megállapítására irányuló javaslatot. Az önkormányzati elöljárók illetményének, illetve tiszteletdíjának meghatározását törvények szabályozzák. Az adott keretek közt gáláns volt a testület.
2026-07-10 10:47:35
Kreatív foglalkozásokkal, zenével, tánccal és közösségi programokkal várja a 7–14 éves gyermekeket a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ augusztusi napközis tábora. Az ötnapos program célja, hogy a résztvevők játékos formában fejlődjenek, új barátságokat kössenek és tartalmas élményekkel gazdagodjanak.
2026-07-09 11:37:32
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindította a „Megtartó Műszakok” elnevezésű országos programját, amely a kis- és középvállalkozások munkaerő-megtartó képességének javítását, valamint a munkavállalók mentális jóllétének támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tavalyi sikeres pilotprogramja adja.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 13., 11:41
A hét első felében ismét melegszik az idő, a nappali csúcshőmérséklet kedden és szerdán többfelé a 35 fokot is megközelítheti. A hajnalok ugyanakkor továbbra is viszonylag frissek maradnak, több helyen 10 fok körüli minimumokkal. Még >>>
2026. 07. 13., 09:47
Több mint 1200 hamis luxusterméket találtak a NAV pénzügyőrei egy Törökországból Németországba tartó autóbuszon az M1-es autópályán. A lefoglalt áruk értéke meghaladja a 84 millió forintot. Még >>>
2026. 07. 12., 10:21
Rangos szakmai elismerésben részesült Kriptáné Zsuzsa népi iparművész: alkotását a XVIII. Országos Népművészeti Kiállításon a népi kézműves kategóriában Régiós Díjjal jutalmazták. Még >>>
2026. 07. 11., 08:19
Filmszerű jelenetek játszódtak le pénteken Baján, a Lidl áruház közelében, ahol egy rendőri intézkedés során egy menekülő autós elütött egy motoros rendőrt, majd gyalog próbált elmenekülni. Még >>>
2026. 07. 11., 08:13
Július 11-én, szombaton 8 és 12 óra között jótékonysági tápgyűjtést rendeznek a kalocsai SPAR áruháznál. Még >>>
2026. 07. 10., 09:29
Rendkívüli nyitvatartásra hívja fel a látogatók figyelmét a kalocsai FolkArt Látogatóközpont. Július 10-én, pénteken az intézmény a megszokottnál korábban, 12 órakor bezár. Még >>>
2026. 07. 10., 09:21
A közlekedésbiztonság népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt napokban. A rendőrök Balatonfenyvesen és Kalocsán is interaktív programokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket, hogy játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos közlekedés fontosságára. Még >>>
2026. 07. 09., 08:38
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés abban a balesetben, amely július 7-én történt Kiskunfélegyházán, a Csólyosi úti vasúti átjáróban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK