Foktőn sem múlik el az ősz szüreti felvonulás és mulatság nélkül, október 12-én, szombaton 16 órától ragyogó napsütésben gyülekezett a falu viseletbe öltözött apraja - nagyja a Tájháznál, hogy onnan zeneszóval indulva először két fontos útkereszteződésben táncoljon egy nagyot. Innen a forgatag a falu központjába, a községházához érkezett, ahol már a kisbíróval kiegészülve vette kezdetét az óvodások műsorával és Nádasdy László nótaénekes fellépésével, végül a batyus bállal kiteljesedő szüreti program.
A tájházban való gyülekezés közben mindenki megkóstolhatta a foktői asszonyok alkalomra sütött, finomabbnál finomabb kalácsait, süteményeit. A fiatalabb korosztályoknak szánt üdítőitalok mellett persze a boros demizsonok és a pálinkás üvegek is hamar előkerültek, de azért a készlet a sűrű kínálgatás ellenére a menet végéig kitartott.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A délután fél ötkor zeneszóval, énekszóval induló menetben a helyiek mellett ezúttal a vendégségbe érkezett Dunaszentbenedeki Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai is ott voltak.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A tánc valamennyi helyszínen lassú csárdással kezdődött, majd gyors csárdással ért véget. Ezúttal a népdalkincses ládából azok kerültek elő, amelyeket mindkét faluban ismernek és énekelnek is a táncosok.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A községháza előtti körtánc végén, mintegy a műsor felütéseként Tóth Zoltán kisbíró rímekbe szedve tobolta ki, milyen nagyobb eseményekkel telt az idő Foktőn az elmúlt szüret óta.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A népies humorral átszőtt felsorolásból éppúgy nem maradt ki az extra hőséggel telt nyár, mint az új körforgalom építésének összes anomáliája, és persze az új Duna – híd átadása sem, melyről a kisbíró így szólt:
Fel is lett avatva szépen, jöttek is bőven a híres előkelőségek/hogy kik voltak a meghívotti listán, azt a foktőiek mind csak a híradóban látták.”A hírekből természetesen a falunap, majd a futballpálya és a főutca felújítása, végül az önkormányzati választás sem maradt ki. Utóbbinál a kisbíró szerint a foktőiek a „járt utat a járatlanért el ne hagyd” elv alapján választották meg a régi-új polgármestert, aki így már a Duna áradását ebben a pozíciójában izgulhatta végig a falu lakosaival.
Az óvodások szívet-lelket melengető műsora után
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Nádasdi László nótaénekes adott műsort, majd a foktői 2024. évi szüreti program batyus bállal éret véget, amelyen a talpalávalót a homokmégyi lakodalmas banda húzta.